The soldier's doctor

8.

Taehyung : El határoztam hogy ma JungKook-ot egy olyan helyre fogom vinni, ami remélem tetszeni fog neki, a honvédelmi kórház   nem csak sebészet, rehabilitáció és pszichoterapeutát biztosít , hanem az árvaként hagyott inkubátoros babáknak otthont akiket az anyjuk megszült és valamilyen úton módon nem szeretnék megtartani és semelyik szülő nem veszi magához a csöpséget. Arra gondoltam hogy megmutatom Kooknak a kórház ezen részét, igaz nem tudom hogy fog rá reagálni, de remélem megérinti valamennyire a kis szívét,amilyen jó szívű ki se fogom tudni szedni onnan valószínűleg. Elhatározásom után elindultam Kook terme felé, majd az ajtó elé érve lenyomtam a kilincset, és bekukkantottam rajta, Kookie javában az álmok világában van, de már reggeli idő és utánna szeretném beiktatni az újszülött osztályt,az ágya mellé érve megsimogattam arcát, majd óvatosan hintettem egy apró puszit rá, olyan puha bőre van, felsimítottam hajába mire felmordult és lassan nyitotta ki szemeit, arca enyhén fel van puffadva, szemei csillognak akár egy gyémánt, arcán mosoly jelenik meg, majd feljebb tápászkodva viszonozza apró puszim át.
-Joreggelt Kookie, hogy vagy? Hogy aludtál?
-Joreggelt tigriske, jól aludtam, és jól vagyok, főleg hogy téged láttalak meg reggel először!- Felelte reggeli regedt hangját, melytől borzongás futott végig az egész testemen, az arcom pedig pírbe borult.
-Mi lenne ha reggeli után elvinnélek egy helyre a kórházon belül ?
-Benne vagyok Taetae! És hova megyünk? - Kérdezte gyermeki izgatottsággal.
-Titok kookie, nade menjünk el a reggelidért, utánna indulunk.
-Rendben tigriske!
Többet szólnom sem kellett,  oly gyorsan felpattant az ágyról, hogy azt hittem elesni fog, de ez hála istennek nem következett be. Megfogtam kezét és el indultunk a konyha irányába, biztonság kedvéért szinte minden sarokban található kerekesszék ha elgyengülne, a reggeli bezsákmányolása után visszamentünk a szobába és Kook az ágyra ülve kezdett falatozásba míg én vele szemben foglaltam helyet. Az idő már tíz órát ütött, a reggeli elfogyott, a tálcát gyorsan vissza vittem a konyhára, és el mentem Kookért hogy elinduljunk a sok apróság közé, már a szoba közepén állt Jungkook de én ezt nem hagytam neki, beleültettem a kerekesszékbe, és végig toltam a folyosón, a rengeteg szektor és terem után elérkeztünk a cél állomásra, már a kis ablakon betekintve Kook szeme nagyra nőtt míg ajkai o alakot formált, az ajtó kinyílt és elénktárult a sok ártatlan lélek.
-

Megérkeztünk Kook! Még szerettem volna mutatni hogy a kórháznak van egy újszülött osztálya, de nem akármilyen, itt ezek a babák árvák, a szüleik magukra hagyták, őket mi látjuk el köztük én is, ez a megannyi újszülött Állami védelem alatt állnak, nagyon ritka ha meggondolja magát a biológiai szülő..

-Ohhh, értem, megnézhetem őket?
-Persze Kookie gyere!
Megindultunk a sorok közt, egyesével az összeset szemügyre véve, az egyik felsírt, kook oda pillantva ért az üveghez ahol a kisded keze is volt, az inkubátort felnyitva karjaim közé véve ringattam, majd a mellé helyezett tápszerrel kezdtem etetni, leültem JungKookal szembe és rá felpillantva mosolyodtunk el mind a ketten.
-Nem tudom hogy szabad - e, de Megfoghatom én is?
-Hát persze nyuszi, nézd! Helyezd a kezed a feneke alá de úgy hogy enyhén keresztbe legyen hogy érje a hátát is, a másikkal a fejét támaszd meg, ő még nem képes erre, ő még egy egyhetes kisbaba, az anyja a szülés után lemondott róla és senki nem hajlandó magához venni, lemondó papírt kaptunk mindenkitől.
Kook nagyon ügyesen átvette tőlem, de úgy ér hozzá mintha a legkisebb szellő is bántani tudná a kis dedet, ringattam, simogatta, ez annyira egy idilli pillanat, a legjobb apuka lenne belőle egyszer. Az elmélkedésemből egy harsány kis kacagás zökkentett ki, a kis leány az ujját szorongatta, míg Kook csikizte a kis pufi pocakját,de hirtelen sírni kezdett.
Ööö taetae, mit csináljak? - Esett teljesen kétségbe, felkacagtam és átvettem tőle a kislányt, elkezdtem a fejétől le a pisze orráig simogatni míg meg nem nyugodt és egy nagy ásítás kíséretében aludt el.
-Annyira kis kicsi, és annyira édesen alszik!
-Igen Kookie, figyelj.. Te egyszer szeretnél gyermeket?
-persze, és nem számít a neme csak egészséges legyen! Na és te?
-szeretnék igen Kook!

Kook felállt a székből majd a hátam mögé lépett, a derekamat átölelte cirógatva azt.
-Mint egy család.
Szolaltunk meg egyszerre, mire egyszerre nevettünk fel, megfordultam karjai közt hogy vele szembe legyek, és szemeibe nézve vesztem el, oldalra pillantva helyeztem vissza a dedet az inkubátorba, visszapillantva simitott arcomra majd fülem tövénél hagyva kezdett el közelebb hajolni, kínzó  másodpercek voltak, orrunk hegye összeért, ajkaink súrolták egymást, a forró levegő egyenesen fullasztóan hatott, oldalra billentve fejét hajolt véglegesen ajkaimra, és én azt viszonozva mozdítottam meg párnácskáim, mézédes csók lavina kezdődött el, érdes nyelveink táncot jártak, egy cuppanás kíséretében váltunk szét Teljesen zavarba jöttem így lehajtott fejjel ültettem le kookot a székbe vissza, majd toltam ki a teremből, ő nevetett rajtam, ezért vállára csaptam, de aztán adtam egy puszit rá, a nap további részében megebédeltünk, és el indítottunk egy filmet, összebújva élveztük a pillanatot, és Kook simogatására aludtam el, este már csak a felügyeletemmel zuhanyzott, vacsorára zabkását ettünk és kook le feküdt aludni, míg nekem haza kellett mennem.