Hiányok, töredékek

Hobi - A szobatárs

Az első csók után Hobi kerülte Minjunt. Nem tudta magában helyre tenni a történetet, tollastul és csókostul megrázó volt a számára. A takarodó után egymást figyelték az ágyról, Minjun kék szemei kérdőn néztek rá, de egyikük se szólt a másikhoz. Felszínesen aludt, reggel fáradtan ébredt, Minjun sem látszott frissebbnek. Még mindig nem kapták vissza a telefont, nem tudott beszélni Jiminnel és Yoongival, az egész helyzet feszültté tette. Az elégtelen alvástól és az őrlődéstől alig tudott odafigyelni a másnapi oktatáson a tanárra, majdnem leszakította az újraélesztési gyakorlaton a bábu fejét a nyakáról. Őt a tanár félreküldte, Minjun mutatta meg még egyszer, hogy kell a bábu fejét szakszerűen hátrahajtani a befújás előtt, és az újraélesztést végrehajtani.

Remélem, hogy nem az én fejemet képzelte a bábu testére, mert akkor valamit nagyon elszúrtam. Minjun egyáltalán nem volt biztos önmagában. Hobi, meggondolta volna magát? Rosszul értelmezett nála valamit? Mégsem nyílt ki az a bizonyos harmadik szem, vagy nem találta meg a szándékosan földrehullajtott tollat? Többet kellett volna magam után hagyni, hátha az az egy nem volt neki elég bizonyíték.

Ebédnél egymással szemben ültek, néha egymásra néztek, de nem beszélgettek, a feszültségtől szűk gyomruk alig vette be az ételt. Minjun nem bírta tovább, tudnia kell a miérteket.

– A foglalkozás után várlak a mosdóban – súgta Hobi fülébe.

Lassan teltek az utolsó órák. Át se öltözött, egyenesen a mosdóba ment, az utolsó vécéfülkével szembeni sarokba dőlt, leguggolt, úgy várta Hobit. Nem kellett sokáig várnia, hamarosan csapódott az ajtó.

– Miért nem mondtad, hogy nem akarod? – Vagy miért nem löktél el magadtól?

Hobi feléje araszolt, aztán Minjun elé ült a kőre. Döbbenten rázta a fejét.

– Ez nem az. Nem bántam meg semmit, ez nem... – sóhajtott. Hogy fogjon hozzá? – Beszélnem kellene a barátommal.

Minjun a fejét ingatta. Ez nem lehet igaz! Soha nem tévedett eddig.

– Nem, félreérted! Tizenhárom éve a barátom, mindent megbeszélek vele. És most nem tudom. Én annyira akarom, de annyi mindenen gondolkoztam. Azt se tudom, mi van köztünk, és ez, hogy fog folytatódni. Fogalmam sincs, hogy kell csinálni.

– Mit hogy kell csinálni? A barátod tudja a tutit, ő szokta neked megmondani, kivel érdemes kezdened? – Minjun felnevetett.

– Neki van tapasztalata, nekem nemsok – sóhajtott Hobi. – És minden olyan bizonytalan. Mert soha nem volt tartós kapcsolatom. – Minjun szemei kitágultak, de nem szólt közbe. – És nem tudom, mi lesz majd a tesztírás után. Mi van, ha szétszednek minket? Vagy együtt maradunk, és később? Ha kiderül, hogy együtt vagyunk?

– Félsz a jövőtől. – Nem kellett Minjunnak agysebésznek lennie; a dalszövegekből ezt könnyedén kitalálhatta volna akkor is, ha Hobi egy szót sem szól.

Hobi kettőt pislogott, Minjun ezt igennek vette.

– Jimin is mindig ezt mondja, hogy túlparázom – mondta Hobi, és hirtelen elnémult. Korai volt ez az információ. Beszélhet egyáltalán róla?

Minjun egy pillanatra behunyta a szemét, maga elé idézte a videót, beugtott neki Jimin arca és alakja. Aham, az angyal, némi tündéres beütéssel. Jimin, aki Hoseok szerint tudja a tutit, és frankó válaszai vannak a magánéleti kérdésekre. Ez biztos így volt? Nem hinném, na mindegy.

– Jiminnek igaza van. – Minjun megfogta Hobi kezét, és magához húzta, a térdeik összeértek. – Ha itt lenne, elmondaná, hogy a párkapcsolatban szoktak beszélgetni. – Hobi nagyot nyelt. Máris abban lennének? – A felek elmondják egymásnak a problémáikat, és a félelmeiket, és együtt próbálnak megoldást találni. Ha szétszednek minket, könnyen megtaláljuk egymást interneten, persze, ha te is akarod, és tudunk találkozni eltávon. A tegnapi után szerintem tudják a többiek, de nem beszélnek, mert mindenkit kinyírok, ha visszahallom. – Hobi álla alá nyúlt, felemelte a fejét, hogy a szemébe nézhessen. – Neked kell döntened. Együtt vagyunk?