Utálom, hogy Szeretlek [Chifuyu x Reader]

4. fejezet

Ha lehetne választani egy tantárgyat, amit nagyon utálok az a testnevelés lenne. Persze csak a matek után.
A futás, kötélmászás és egyéb ilyen feladatok nem tartoznak a kedvenceim közé. Bár Mikey sokszor úgy tartja, hogy csak lusta vagyok ezeket a feladatokat megcsinálni. Valahol pedig igaza is van, de a lényegen akkor sem fog változtatni.

A mai órára átöltözve siettem ki az iskola udvarára, ahol az osztályom egy része már gyülekezett.
Az idő kellemes volt. Sütött a nap és csicseregtek a madarak. Nem volt hideg, de túl meleg sem. Így egy fokkal lelkesebben álltam hozzá az órához.
Közben csatlakoztam a többiekhez, akikkel a tanárurat vártuk, és tíz perc késés után sikerült elkezdenie az órát.

- Ne haragudjatok a késésért.-kezdte egyből mondandóját.-Történt egy kis változás, és a mai órán össze leszünk vonva egy másik osztállyal.-közölte velünk az információt.

Nem kellet sok időnek eltelnie az a bizonyos osztály szinte egyből meg is jelent. A pálya másik oldalán sorakoztak fel.
Bennem pedig ekkor múlt el a lelkesedés. Amikor megérkeztek ugyanúgy, mint a többiek én is végignéztem rajtuk. Majd megláttam őt, ahogy testneveléshez illő ruházatban áll be a sorba.
Valószínűleg engem nem vett észre, mert még ide sem nézett.

- Jól van osztály!-szólalt meg hirtelen a tanár hangja, amire mindenki felkapta a fejét.-Öt teljes kör futást szeretnék látni. Most!-utasított minket, majd a sípszó után, így is tettünk.

Mindannyian futva indultunk neki a pálya körbe futásának. A rendszer továbbra is ugyanaz volt. A sportolók elől haladtak, középen akik bírják a futást a saját tempójukban és hátul akik utálják. Én valahogy mindig az utóbbi kettő kategória közé estem.
Amikor a pálya felénél jártunk már éreztem, hogy még bírom, így próbáltam ezt a tempót tartani. Hirtelen felbukkant egy váratlan személy, aki miatt kilengtem a tempóból.

- Szia.-köszönt mosolyogva.

- Már csak te hiányoztál.-jegyeztem meg szem forgatva.

- Ezt most miért így mondtad?-kérdezte egyből.

- Azért mert nem vagyok rád kíváncsi.-adtam választ.

- De miért nem?-értetlenkedett.-A tegnapi nap miatt?

- Nem azért.

- Akkor miért?-faggatott tovább.

Futás közbeni beszélgetés nem a legjobb kombináció. Egyre jobban kezdtem lihegni és azt érezni, hogy fáradok. Az oldalam kellemetlen szúrásba kezdett, ami még inkább nehezítette a dolgomat.

- Ezt nem itt fogom megbeszélni.-feleltem a fiú kérdésére.

- Akkor mégis hol?

- Muszáj ennyit kérdezned?-váltam feszültebbé.

Ezután próbáltam gyorsítani a tempón és lehagyni. Egy ideig úgy is tűnt, hogy ez sikerült, de mindig vissza tudott zárkózni és mellém került.

- Most miért viselkedsz így velem?-kérdezte szinte már lihegve.

- Nem viselkedek sehogy sem.-lihegtem én is ki a szavakat.

Levegő vételem egyre jobban kezdett szabálytalan lenni, és úgy éreztem, hogy kevésbe bírom a futást, mint amikor elkezdtük. Próbáltam egyre inkább felzárkózni, ahogy Chifuyu is. Addig csináltuk ezt a körforgást, amíg azt nem vettük észre, hogy egymás közt futunk versenyt. Így még jobban hajtott az adrenalin és mindenképp leakartam őt előzni.
Amikor az utolsó körnél jártunk mindketten egyre jobban igyekeztünk, hogy elsőként érjünk be. Majd mikor már egy kar nyújtásnyira volt a cél egyszerre értünk be.
Két lábamon megtámaszkodtam, és így próbáltam stabilizálni a levegő vételemet. Mellettem álló Chifuyu pedig fél szemmel engem vizsgált közben.

A tanóra második fele leginkább szabad foglalkozással és játékkal telt. Az idő így hamar elment, aminek talán én örültem a leginkább. Nem akartam vele egy levegőt szívni.
Az iskola hátralévő idejében nem történt semmi izgalmas a tanuláson kívűl. Kissé unalmas volt ezért amikor megszólalt az utolsó óra után a csengő mindenki szinte kapkodva sietett kifele.
Ahogy haladtam én is a tömeggel közben teljesen bele mélyültem a telefonomba. Szinte fel sem néztem csak haladtam előre. Bár néha-néha felpillantottam, hogy meggyőződjek arról merre megyek.
Végül egy hang zökkentett ki telefonomból.

- Nem gondoltam volna, hogy erre is látlak.

Fejemet a hangirányába fordítottam és megláttam őt. Egy kisebb játszótéren ült a hintán. Arcomra egy kisebb meglepettség ült ki, ám ez hamar meg is változott.

- Te már megint itt vagy?-kérdeztem.

- Talán baj?-kérdezett vissza.

- Mindig ott vagy, ahol én is.-adtam válaszul.

- Vagy inkább te vagy ott ahol én.-ült ki egy büszke mosoly arcára.

- Mit akarsz?-tértem egyből a lényegre.

- Előbb ülj le.-biccentett a mellette lévő üres hintára.

- Minek? Ekkora távolságból is eltudod mondani.

- Ha nem ülsz le nem fogom elmondani.

Gyorsan átfutott az agyamon, hogy most leginkább tovább sétálnék, de közben furdalt a kíváncsiság, hogy mégis mit akarhat ennyire. Végül szem forgatva beadtam a derekamat és leültem mellé.

- Szóval?-fordultam vele szembe.-Miről lenne szó?

- Arról, amit tesi órán mondtál. Amikor azt mondtad, hogy ezt máshol akarod megbeszélni. Nos, most máshol van.-adott választ.

- Ó.-mosolyodtam el kissé cinikusan.-Szóval azt akarod tudni, hogy miért viselkedtem veled úgy.

- Ezt szeretném, igen.-bólogatott helyeselően.

- Ha tényleg ezt szeretnéd tudni akkor csak a válasz annyi, hogy nem érdekelnek a Toman alá tartozó emberek. Nem érdekel, hogy ki, mikor veri össze magát akár egy pitiáner dolog miatt.-válaszoltam meg kérdését.

- Dehát te—

- Igen, de ettől függetlenül utálom, ha belevonnak mert továbbra sincs hozzá semmi közöm.-adtam tudtára véleményemet.

Chifuyu tekintetén látni lehetett, hogy a kérdésére adott válaszommal megértette miért viselkedtem vele úgy. A célját pedig ezzel el is érte és mivel nekem nem volt már ott maradásom, úgy döntöttem, hogy elmegyek onnan.

- Remélem, így már választ kaptál a kérdésedre.-mondtam, miközben szemeibe néztem.

Ezután felálltam, majd haza felé vettem az irányt. Útközben pedig azon gondolkodtam végig, hogy miért érdekli őt ez ennyire.