Undercover - Harry Styles AU

Döntések

A vér is megfagyott bennem, ahogy megláttam Louist átvágni a tömegen. Hirtelen kifejezetten elkezdtem hiányolni azt a levakarhatatlan mosolyt az arcáról. Szemöldökét most összevonta és kissé gyanakodva nézett körül.

- Én csak... - kezdtem bele, mire felvonta a szemöldökét – segítettem annak a lánynak lejönni a mosdóból, mivel elég szarul van – improvizáltam, arra a szerencsétlenre mutogatva, aki éppen telehányta Harry előszobájának nagy részét.

- Na gyere, be akarlak mutatni pár embernek – felelte, miközben egy undorodó pillantást vetett a tinédzserlányra.

Az este további része elég lassan telt. Megismertem pár helyi maffiózót, köztük azt a Lance-t is, aki elvileg a főnököm volt. Louis egymás után itta a töményebbnél töményebb italokat, amivel egyáltalán nem volt egyedül. Mikor már az alkohol kellőképpen megtette a hatását, az ölébe húzott, kezeit a combomra rakta, de szólni egy szót sem szólt hozzám. Unalmamban a környezetemet kezdtem kémlelni, hátha meglátok valami olyat, ami még hasznomra válik. Szemeim elidőztek Niall Horan-nen, akit eddig gyakorlatilag csak látásból ismertem. Most éppen Liam-nek magyarázott valamit szinte hadarva, a másik azonban még annak sem adta jelét, hogy figyel rá. Komolyan megfordult a fejemben, hogy nem tud beszélni, vagy valami ilyesmi...

Pillantásomat azonban hirtelen más vonta magára, ugyanis ekkor megláttam Harryt. Hatalmas méreteivel szinte kimagaslott a tömegből, amit úgy vágott ketté, mint kés a vajat. Aki csak meglátta két lépést távolodott tőle, de ez mintha már nem is tűnt volna fel neki. Többen is követték ők tekintetükkel, főleg fiatal lányok, de ő nem is méltatta őket figyelemre.

Ahogy engem se. Egyenesen felénk jött és leült Louis mellé, majd súgott valamit a fülébe, amin úgy tűnt jól szórakoznak. Mindezt úgy mintha a barátja ölében görnyedő lány nem is létezne. Egyre nehezebben viseltem ezt a kirakatbaba szerepet, sértőnek és megalázónak tartottam. Ha már meghívsz egy lányt randira, akkor az a minimum, hogy beszélgetsz vele, nem? Vagy sokat kérek? Nem mintha túlságosan is érdekelt volna Louis Tomlinson, ugyanakkor nem vagyok egy üres fejű liba, aki másra sem jó, csakhogy mutogassák.

Mivel nem sok értelmét láttam annak, hogy tovább maradjak, lassan kihámoztam magam Louis markából, hogy véget vessek ennek az estének. Mikor azonban megpróbáltam felállni, a fiú visszahúzott, amitől elvesztettem az egyensúlyomat és közé és Harry közé estem. Szó szerint.

- Merre tartasz, gyönyörűségem? – tekintete a dekoltázsom körül járt, míg kezei egyre feljebb haladtak a combomon.

- Én megyek – vettem elő határozott hangomat, mire csak felnevetett.

- Dehogy mész, hisz a parti csak most kezdődött, nem igaz, Harry?

Szememet a mellettem ülő férfira emeltem, aki elgondolkodva meredt vissza rám. Zöld szemeiben valami megcsillant, amit hirtelen nem tudtam hova tenni. Bár viszonylag jó emberismerőnek gondoltam magam, most mégsem tudtam volna megmondani, mire is gondolhat. A kezében lévő poharat lassan emelte a szájához, ajkain mosoly játszott. Csak azután volt hajlandó válaszolni, hogy kortyolt egyet az italából.

- Dehogynem. Claire, ragaszkodom hozzá, hogy maradj.

A harag vulkánkén tört előre bennem. Mégis mit gondol ez magáról?

- Ha jól emlékszem, éppen te nem akartad, hogy egyáltalán itt legyek – csattantam fel, majd egy jól irányzott ütéssel kikecmeregtem Louis karjai közül. Határozottan indultam el a kijárat felé, magam mögött hagyva Louis fájdalomtól és felháborodástól hangos kiabálásait.

Nem tudtam megtenni azonban túl hosszú utat. Hirtelen két erős kéz ragadott meg a derekamnál fogva és fordított maga felé. Harry meglepően közel állt hozzám, mellkasunk szinte érintette a másikét. Felszegtem a fejemet, egyenesen belebámulva az arcába, s őt mintha leginkább szórakoztatta volna reakcióm. Most először láttam, hogy szemei nem csupán agressziót és haragot sugároznak, hanem... mintha mosolyognának.