Undercover - Harry Styles AU

Az ügy

A 21-es körzet bejárata előtt gyökeret vert a lábam. A parkolóban egymás mellett számtalan rendőrautó várakozott, hogy elkezdjék velük a műszakot, azonban a hozzájuk tartozó tisztek jelenleg azzal voltak elfoglalva, hogy engem vizslassanak gyanakvó tekintettel. Hirtelen úgy éreztem magam, mint egy gyanúsított, s lássuk be, épp annak is tűntem. Megigazítottam a napszemüvegemet, ami teljesen felesleges volt a chicagói tél kellős közepén, mégis valamelyest biztonságérzetet adott számomra. Még egy pillantást vetettem a bejáratra, ám nem nagyon akaródzott bemennem.

- Hölgyem, segíthetek valamiben? - az egyik rendőrnő elszánta magát a cselekvésre. Nagy, barna, őzike szemei voltak, el sem tudtam képzelni őt akció közben. Mégis ő volt az egyetlen, aki meg mert szólítani.

Tudatában voltam megfélemlítő kinézetemnek. Nem volt szándékos. Na jó, a fekete bőrdzseki és bőrnadrág nem volt véletlen, de a többi... Nem néztem ki zsarunak, és pont ez tett engem az egyik legjobbá. Nem válaszoltam, csupán elindultam a bejárat felé. Tisztában voltam vele, hogy a csaj követ, sőt még egy szőke, komor tekintetű járőr is vele tartott, aki feltehetően a partnere volt. Nem zavartattam magam, belöktem az ajtót, ami az őrs belsejébe vezetett. Az előtér úgy nézett ki, mint egy átlagos rendőrség. Az ajtó mellett kényelmetlen fapad fogadta a várakozókat, mellette lépcső vezetett fel a felső szintre. Jobb oldalon a folyosó nyilván a zárkák felé vitt, szemben pedig a recepciós pult szúrt szemet. A mögötte álló ügyeletes őrmester szúrós szemmel figyelte a felügyeletére bízott körzetet. Néha egy-egy barátságtalan mondatott böffentett oda járőreinek, ami látszólag normális volt, hisz senki sem emelt hangot udvariatlansága ellen. Hátra pillantottam és láttam, hogy bébiszittereim sokat tudó pillantást vetnek felém, így elkönyveltem, az őrmesterrel nem lesz egyszerű dolgom. Határozottságot mímelve léptem az asztalához, ezzel szemben még csak egy pillanatra sem méltatott.

- Halstead nyomozót keresem - könyököltem az asztalára, hogy végre felhívjam a figyelmét.

- Először is - kezdett bele a válaszba, még mindig a papírjaira meredve - magának is, nagyon szép napot! Másodszor, ha velem beszél, vegye le azt a nevetséges szemüveget magáról!

Somolyogva tettem eleget, nem éppen kedves kérésének. Szigorú tekintetét végigjáratta rajtam, majd rosszallóan ciccentett egyet.

- Ha panaszt akar emelni Halstead nyomozó ellen, mondjuk, nem is tudom, szexuális zaklatásért, akkor a HR-re menjem, második emelet. Ha panaszt akar tenni ellene, bármi másért, akkor is a HR-t javasolnám. Ha magánbeszélgetésre invitálná, akkor ajánlom a személyes telefonszámát. Összefoglalva: nekem mindegy mit akar Halstead-től, de engem hagyjon ki belőle!

Egy átlagos látogató ettől a szövegtől valószínű fülét-farkát behúzta volna, és megtette volna, amire kérik: békén hagyták volna ezt a savanyú nőt, aki abban éli ki magát, hogy másokat sérteget. Csakhogy én nem voltam átlagos látogató, ezért nem is hátráltam meg. Továbbra is keresztbe tett kézzel és felvont szemöldökkel álltam előtte. Egy ideig megpróbálta ignorálni a jelenlétem, majd mikor látta, hogy ez nem különösebben hat meg, ismét rám nézett.

- Talán nem voltam elég világos?

- A fent említett egyik variációt sem tudom alkalmazni. Viszont beszélnem kell vele.

- Ha lehívom magának, akkor békén hagy?

- Cserkész becsszó.

- Mit mondjak, ki keresi?

- Sloan Russo nyomozó, New Orleans-i rendőrség. Tudni fogja, ki vagyok.

- Maga rendőr? - elképedését és hitetlenkedését nem is akarta elrejteni. Még egyszer végigmért, ellenben ez sem győzte meg arról, hogy igazat állítok.