Lelkünk dala

7.fejezet~Ábránd

Az elhatározásom szilárdságát tartani, miszerint nem foglalkozom többet Calebbel, mégsem olyan könnyű mint azt gondoltam. A buszon ő mindig a hátsó üléseken terpeszkedik, így nem nehéz kerülni a szemkontaktust, de hát a napba is reflexből belenézek, hiába elvakít... A szívem heves dobogásával és a ténnyel, hogy megint több időt töltöttem a tükör előtt, egyszerűen nem tudok mit kezdeni. Ezért inkább át is ugrok az árulkodó tények felett és tovább ismételgetem magamban, amit este oly tökéletesen begyakoroltam; Nem teheti ezt még egyszer veled! Nem engedheted meg! Bár tisztában vagyok vele, hogy a tegnapi rohamom nem egészen miatta történt, nem merek még a szemem sarkából se rásandítani. Ő csak az utolsó csepp volt a pohárban, tudom, de egy tollpihe is átbillentheti a mérleget, ami végül katasztrófába fúl.

A harmadik óra elméletileg német lenne, de Frau Berger nem hoz magával táskát, aminek láttán az osztály kurjongatni és tapsolni kezd. Hál' Istennek, nem gyötrik tovább a fejem a novellákkal! Nem mintha nem szeretném őket, de úgy érzem, a fejem menten szétrobban az egymást támadó gondolatoktól. Reggel szerencsére nem találkoztam Lucassal... Hogy magyaráztam volna el neki, mi volt a bajom, amikor én magam sem tudom? Hajnali egy körül felébredtem az ágyamban és olyan szégyenérzetem támadt, amilyen még soha. Hogy támaszkodhattam megint rá, amikor így is minden az ő vállát nyomja?!

Az osztályfőnök mosolyogva inti csendre a többieket, majd a katedra elé lép és nekidől az asztalnak. Méregzöld, hosszú szoknyát visel fekete-fehér pöttyös, rövidujjú inggel, ami szabadon engedi hagyni a kulcscsontjai közötti mélyedésbe lapuló szívmedált, ami nélkül szinte soha nem mutatkozik. Általában szorosan kontyba fogott, szőke haja most kiengedve verdesi a vállát, így tündéres külsőt kölcsönözve neki. Megköszörüli a torkát és meglengeti a kezében tartott szórólapokat. - Van számotokra egy kis meglepetésem. Picit későn értesítettek róla, de az igazgató volt oly kedves és szervezett nekünk egy kirándulást a közeli Frankenstein várába. Vagyis, jobban mondva az egész kilencedik osztálynak a gimiben. Gondolom sokan jártatok már ott, de nem kifejezetten a látványosság miatt megyünk. A téma: kincskeresés.

Az ünnepélyes bejelentésre az osztály ismét csicseregni kezd. Kincskeresés? Mi a manó... Be kell valljam, erre még én is kíváncsi vagyok. Felkönyökölök a padomról és becsukom a könyvemet. A német megmentett a kora reggeli kérdezősködésektől, ami a lányok pletykás fajtáját illeti. Szerintem azt hitték, hogy tanulok, mert nem zargattak. Jó taktika, ezt gyorsan fel is írom egy képzeletbeli lapra. Később még jól jöhet.

- Egy hét múlva kerülne rá sor. Hét órára itt kell lennetek a suliban, hogy elérjük a buszt és körülbelül délután négy óráig tartana a rendezvény. Nem kell hoznotok semmit, csak egy kisebb hátizsákot, hogy a játék alatt is magatokkal tudjatok vinni egy telefont arra az esetre, ha valaki eltévedne és természetesen vizet. Valamint... - néz szúrós szemmel Anettre mellettem. - ... kötelező túrabakancs és semmi esetre sem magassarkú!

A továbbiakban kioszt egy lapot, amit a szüleinkkel alá kell íratni és pár tájékoztató cetlit. Már alig várom, hogy egy napra magam mögött hagyhassam ezt a "méhkasiskolát" és fellélegezzek egy kicsit. Picit nagyobb lelkesedéssel indulok ki az udvarra. Az első szünetben nagy ívben elkerültem a fát, s helyette inkább meghúztam magam a könyvtárban a sakkozók és a házikat pótolók között. Most azonban reflexszerűen indulok meg egykori törzshelyem felé. Későn veszem őt észre, mert a telefonomat keresem a táskámban. De ott van. Ott áll a növény oldalának döntve a hátát, süsüvel a fején, lezseren zsebre dugott kezekkel. Cipzáros, kopottasan királykék felsőjéből az elmaradhatatlan fülhallgatójának fekete zsinórja egészen szőkés hajáig menekül, ami alatt aztán eltűnik. Zöld szemei a tömeget fürkészik. Megtorpanok. Mintha valaki belőlről dobolna a melkasomon. Szaporábban kezdem venni a levegőt. Leblokkolt agyam még a közelében sem jár annak a brilliáns ötletnek, hogy elhúzzam a belem, amikor tekintete megakad rajtam. Szemei elkerekednek, testtartása megváltozik. Jó tudni, hogy ő is ugyanúgy be van szarva, mint én... De jó! Most biztos idegesen gondolkodik azon, hogy közölje velem finoman: sajna foglalt, félreértettem a tegnapi dolgot és csak barátkozni akart, akármilyen hihetetlen is az egész. A-a... Én ebből abszolút nem kérek!