The Howling Wolf [wolfiee]

Barátság

A kopasz ágak karmokként nyúltak az ég felé. Az erdő telis tele volt frissen hullott hóval, jeges párnaként lepett be minden zugot a sűrű erdőben. Lépteim ropogtak a havon, és minden lélegzetemre nagy köd fújódott ki a levegőbe. A kis odú felé tartottam, ami felé már sűrű mancsnyomok vezettek ide-oda, itt-ott ki is látszott a sáros föld. Mások megrémülnek, és elfutnak, de én mégis bátran lépkedek.
Az odú egy korhadt fa alatti mélyedést jelentett. Leguggoltam, és szívem megtelt örömmel. Végre itt vagyok.
- Silver - kiáltottam oda - Én vagyok az, Harry.
A kis lyukból mozgolódás hallatszott, és előbújt a farkasom. Fehér szőrméje és kék szeme csak úgy ragyogott a szürkés tájon. Közelebb jött hozzám, majd megnyalta a kezem. Mintha a szemeivel ezt mondta volna: Örülök neked! Gyengéden simiztem a fejét.
Leült mellém. Elmélyedtem a szemeiben, mely látvány szelíd volt, de mégis valahogy vad.
- Sok mesélni valóm van neked. - kezdtem, és a farkas oldalra fordította a fejét, a fülei az égnek meredtek.
- Apa megengedte, hogy több időt töltsek veled.
Mint egy kutyus, csóválta a farkát.
- De vigyáznom kell...A többi farkas bántana engem. - Silver mordult egyet az odú felé. Szemei mélyek, szinte mérgesek voltak.
- Nyugi, nyugi. - mosolyogtam rá.
A fejét az ölembe hajtotta. Mindennél jobban szerettem ezt a farkast. Hét évesen találtam meg, a hátsó kertben. Nagyon soványan és tele sebbel. Kölyök volt még. Cseppet sem félve kuporodtam mellé. Az állat, ahogy lassan feltekintett rám, tudtam, hogy hozzám tartozik. Szemei csak egyre figyeltek engem. Felkaptam, óvatosan, hogy nehogy fájjon neki, és apámhoz vittem, aki szerencsére másodállásban állatorvos. Megszánta őt, és meggyógyította velem együtt. Hosszú idő alatt épült fel, és a legtöbb időt velem töltötte. Igazi barátokká váltunk, egy különleges kötelék volt köztünk.
És így, nyolc év múltán ez mit sem változott.
A hó, ami elkezdett hullni, talán egy kis védelmet adott. Ha rosszak a látási viszonyok, nem vesz észre engem olyan sok más állat. Illetve nem támad nekem.
Ránéztem Silverre. Mintha a szemei azt mondták volna: még ne menj.
Megsimítottam a borzos fejecskéjét, a kesztyű nélküli ujjaim érdesnek és viaszos tapintásúnak érezték a bundáját.
A hidegnek tűnő, fénylő orra a kabátomhoz ért a kezemnél. Behunyta szemét, és átadta magát a simogatásnak.
Talán öt perc telt el. A zsebemben felcsendült a dead memories, és a farkas meglepődve húzogatta a füleit. A telefonért nyúltam.
- Igen? - szóltam azonnal.
- Szia. Hol vagy? - kérdezte a lányhang, egyszerre tűnt aggódónak, és bájosnak.
- Silvernél.
- Kinél...? Harry...? - kérdezett vissza.
- A farkasomnál.
- Ó, ó, ó ja, tényleg. Bocs. - a fejemet fogtam. Bakker, biztosan azt hitte, hogy egy másik lány. Féltékeny.
- Csak arra gondoltam...Nem jönnél át...?
- De, megyek is. Elbúcsúzom Silvertől. Máris ott vagyok, Melody.
Ahogy kimondtam a lány nevét, éreztem, hogy átjár a boldogság. Valahogy annyira szépnek találtam, és varázslatosnak. Végül is már két éve járunk. Csodálatos lány.

- Egy farkas?
Melody eltűnődve nézte Silverről készített képeimet. Lassan lapozta őket a kijelzőn.
- Végül is nagyon aranyos. - nézett rám mosolyogva.
- Olyan, mintha tudnák olvasni a szeméből. Itt például mintha azt mondaná, hogy "Hé, szia!" - utánoztam a vidám köszöntést.
- Hmm

Eddig családomon kívül senkinek sem mutattam meg Silvert, talán azért, mert nem akartam, hogy valaki lecsapjon rá. Egy ilyen szép farkas bundájáért igen sokat adnak...

- Majd láthatom egyszer élőben is?

Tudtam, hogy ezt a kérdést fel fogja tenni a lány. Bólintottam, és elmosolyodtam.
- Szuper! - Átkarolta a nyakamat, és belém hasított a gondolat, hogy én még őt sosem öleltem meg. Szerettem inkább szavakban, gesztusokban tudatni vele, hogy szeretem. Néha, mikor nagyon csodálatos hangulatot élünk meg, megcsókolom, a magam módján lassan, óvatosan. Lassan nyugodt, harmonikus lett a kapcsolatunk. De egyre jobban úgy érzem, hogy nem tudok Melody kedvére járni.
Próbálok nem beleunni ebbe, hanem kiszínezni a szürke hétköznapokat, hagyom, hogy minden egyes percet Melody nevetése, cseveje töltsön be. Ez effajta otthonos érzést kelt bennem, meglágyít, és sokszor felszabadít.
Halk, és nyugodt személyiség vagyok. Melody hozta ki belőlem azt, ami vagyok belül. Egy örökké nyüzsgő srác.
Nyitottsága és állandó vidámsága felnyitotta a szemem.
- És mikor? - szakította félbe a gondolataimat egy fülemhez közel járó hang.
- Holnap ráérsz?
- Persze, hisz téli szünet van! - mondta pajkosan, és éreztem, hogy elhúzódik. A kezemet kinyújtottam érte, és visszavontam.
- Ó! - mondta meglepődötten. - Harry...
Mindkét karommal átfontam, jó érzés volt érezni teste melegét, és bársonyos pulcsijának simogatását. A hosszú, egyenes, vörösesbarna hajába túrtam az orrom, és belélegeztem a frissen mosott hajillatát, aminek citromos aromája volt. A pulcsijának inkább volt a megszokott vaj, és narancsillata, amit elnyomott egy karcos, jázminillatú parfüm.
- Új parfüm? - kérdeztem halkan.
- Ja - válaszolt bódult hanggal - Aputól kaptam.
- Jó választás volt - jegyeztem meg.
- Szeretem a jázminillatot - a feje a vállamra feküdt - te neked melyik tetszik?
- Én nekem a...
Az ajtó kitárult, és szétrebbentünk. Melody anyja volt, úgy tekintett ránk, mint valami idegenekre, kezében egy törlőrongy meg egy díszes tányér.
- Mit csináltok?
Melodyra tekintettem, az egyik keze még mindig a vállamon volt, és felém volt dőlve. Tényleg egy kicsit félreérthető volt, főleg Mrs. Parker számára, akinek nem megszokott, hogy a lánya fiúkhoz közeledik. Melody rámnézett. Mintha egy kicsit megszeppent volna.
- Anya...
- Csak megöleltem, Mrs. Parker! - mondtam. Az anya bólintott, de tekintete gyanakvó volt. Neki vörösebb volt a haja, és kevésbé hasonlított a lányra. Neki nem volt szív alakú, aranyos arca, a puha, keskeny orra helyett egy határozott, ívelt orra volt, és telt, kecses ajkak helyett vékony és rúzstól fénylő.
Kettőt törölt a tányéron. Aztán elmosolyodott. Mind a ketten megenyhültünk.
- Kérsz valamit Harry? Süteményt? Üdítőt?
Meglepett, hogy a nevemen szólított. Eddig nem igazán beszélgettünk, csoda, ha a nevem tudja. De ezek szerint Melody nagyon sokat mesélt rólam.
- Nem, köszönöm.
- A mama sütijét kötelező! Ő csinálja a legjobb zserbót a világon - tette csípőre a kezeit. - Anya, abból hozz kérlek párat.
Az anya így is tett. Nem bántam meg.
A süti mellett egy hosszú, nyílt beszélgetésre futotta, amiben most már Mrs. Parker is részt vett. Kedves, okos nő volt, bántam, hogy előbb nem tudtam vele társalogni.
Végre úgy éreztem, elfogadott.