The Howling Wolf [wolfiee]

Védelem

Hazatérve még mindig elmosolyogtam azon, milyen jó volt ez a nap. Számban éreztem a zserbó ízét, aminek akkor minden egyes falatja a szívemet melengette.
A házba belépve az előszobában rögtön az órára néztem, egy óra volt. Levetettem a kabátot, cipőt, és máris éreztem, hogy a fagyott végtagjaim olvadoznak a jóleső melegtől. Átvágtam az előszobán, átsétáltam a konyhán, hogy eljussak a lépcsőig, ami felvezetett az emeletre.
Anya hátranézett rám, miközben valamit szeletelt a vágódeszkán.
- Szia, aranyom! Hol jártál?
- Szia, anya. Silvernél és Melodyéknál. Sikerült összebarátkoznom az anyukájával.
Halványan elmosolyodott, egy kicsit most hasonlított rám, szőke, rövid, göndörített haja és szeplős arca ütött el tőlem.
Apa a konyha előtt a nappaliban egy meccset nézett, a húgom és a bátyám szobája tárva nyitva állt.
- Szia - köszönt, amint beléptem.
- Szia. Adam és Clara hol vannak?
- Úgy döntöttek, hogy elmennek a tóhoz korizni. - válaszolt anya a konyhából, és amit felvágott, egy nagy lábosba öntötte.
- A tóhoz? - kérdeztem vissza halkan. Az nem lehet. Hányszor mondtam már nekik, hogy arra veszélyes az erdő! Ha túl nagy zajt csapnak, még veszélybe kerülnek...Az ott vadon élő rókák...Főleg a farkasok...Mit tud kezdeni egy tizenegy éves velük? Még a tizenhét éves se elég erős hozzá!
Szó nélkül vágtattam ki a házból, hallottam, ahogy még anyu utánam kiált. A kabátomat még kihúztam a fogasról, és a cipőmbe is belebújtam.
Azonnal a hátsó kertbe futottam, egyenesen Silver odújáig.
- Silver! Silver! - kiáltottam lihegve.
A farkas máshonnan tűnt elő. Odarohant hozzám, idegesen toporgott.
- Menj gyorsan a tóhoz az öbölbe! Clary és Adam ott vannak...Akadályozd meg, hogy valami történjen, kérlek! Tudom, hogy arra kószál pár farkas...Veszélyes...
Silver megérezte az őszinte aggodalmam. Letérdepeltem a hóba, és vártam, mit tesz. Közelebb jött, és mancsát a kezemre tette. Ahogy így, közelről láttam, valahogy elbűvölt.
Aztán sarkon fordult, és eszeveszett iramban futott el. Üvöltését pár kilométerről is hallottam.

Egy kicsit meggyötörve ültem a hóban, mert tehetetlennek éreztem magam. Pedig csak öt perc telhetett el.
Aztán elindultam az erdőben. Nem törődtem azzal, hogy egyre jobban kezdett havazni, és hogy eszeveszett messze van.
Csak az hajtott engem, hogy segíthessek.
Rohantam, kerülgettem a fákat, kerestem a nyomokat. Nagyon sokáig elvezettek. Aztán a hó miatt nyomát vesztettem az útnak.
Elfogott a kétségbeesés. Behunytam a szemem. Magam előtt láttam a kék szemeit, és ahol megérintett a mancsával, egyre jobban lüktetni kezdett. Odakaptam, és azt láttam, hogy három karomnyom lüktetett pirosan. Elképedtem. Úgy éreztem valamifajta kapcsolat van közöttünk! De másfajta.
"Silver...Hol vagy?"
"Eljövök érted. "
Nagyot dobbant a szívem ettől a hangtól. Kedves, gyönyörűen csengő lányhang volt. Úgy éreztem összezavarodok, és hogy menten kiugrik a szívem a helyéről. Őt hallottam. Silver beszélt hozzám.
Napról napra megértettem a szemeiből, mit mond. De ez most más. Most már ténylegesen van közöttünk egy gondolati kapcsolat, hallom mit üzen, és hallja mit üzenek én. Annyira furcsának, de mégis valahogy lenyűgözőnek éreztem ezt. Az énem ezen oldala próbálja azokat elnyomni, hogy megőrültem, vagy képzelődtem.
"Te hogy beszélsz, Silver?"
Idióta kérdés volt, de valahogy kicsúszott a számon.
"Én inkább azt kérdezném, hogy te hogyan hallasz engem, Harry. "
"Azt...nem tudom. "
"Ó, várjunk csak. Talán mert véletlen megkarmoltalak."
"Ez a következménye?"
"Nem csak ez lesz, Harry."
"Hogyan érted?..."
"Majd rájössz."
A bozótból ugrott elő. Alakja ugrás közben meg-meg rázkódott, majd mikor földet ért, megnyúlt. A fény belepte, és csodálkozva fogtam fel, hogy előttem egy lány áll.
Ciánkék szeme volt, szürkésfehér haja, ami tépett fazonban omlott le a vállára. Gyönyörű arca volt, különleges arcdíszekkel. Ruhája egymásra tett és húzott rongyokból állt, inkább volt nyári öltözet, mint téli.
Közelebb lépdelt hozzám.
- Bocsáss meg, régen voltam már ebben az alakban - arcomra hatalmas döbbenet ült ki, és mikor észrevette így folytatta:
- Mi az, rémet láttál?
Alig tudtam kinyögni valamit.
- Te...Te vagy Silver?
Bólintott.
- Nemesebb néven Stella. Tudod, én eredetileg ember voltam.
- Hogyan...?
- Nem tudom én sem. Csak így lett.
Ragyogott a mosolya, de én túl döbbent voltam visszamosolyogni.
- De köszönöm, hogy megmentettél akkor! - odajött hozzám, bűbájos mosollyal megölelt.
Annyira alacsony volt hozzám képest, hogy csak a nyakamig ért. Köpni, nyelni nem tudtam. Viszont azonnal átjárt a testmelege, szokatlanul forró volt csupasz válla, éreztem, még a kabáton keresztül is.
- Vártam már ezt a pillanatot, hogy veled legyek.
Magam se tudtam, mit reagáljak erre. Inkább hangzott gúnyosan, mint kedvesen.
- Minden nap, mikor meglátogattál - kezdte, és a vállamhoz dörgölte a fejét - egyre jobban megszerettelek.
Lenéztem rá. Összehunyt szemmel mosolygott, és roppant aranyosnak tűnt.
Zavarba jöttem, de azonnal eszembe jutott Melody.
- Neked van barátnőd? - csattant fel.
- Igen - nyeltem egyet.
- Na, nem baj! Nem fogom rád uszítani a falkámat. - nevetett. Gyönyörű nevetése volt. – Csak ha el nem csábulsz!
Rám kacsintott.
Elég fura volt.
Két lépést hátrált, majd megfordult.
- Indulnunk kell. A testvéreid...
- Történt valami? - éreztem, hogy átfut a testemen a hideg.
- Áhh, nem. - elindult, és csak most vettem észre, hogy mezítláb van. Kecsesen lépdelt a havon, a késként vágó csípős hideg nem zavarta őt. A hátán nem volt ruhaanyag, csak a csípőjétől zúdult le egy hosszú, sűrű szoknyarész. A hátán végig titokzatos, egzotikus jelek voltak, sokban felismertem a félholdat. Úgy hatott, mintha egy istennő lenne.
Egy kicsit számomra is vonzó volt, de azonnal elzavartam ezt a gondolatot.
Utána sétáltam, és az egyre változó tájat nézve bámészkodtam. Egyre több zöld, égig nyúló fenyőfa vett minket körül.
- Mondd, Silver...Hány falka van errefelé?
Egy kicsit lelassult, és bevárt, míg mellé nem értem, és csak akkor indultunk el.
- Három - válaszolt - az első úgy nyolc tagból, a második tíz, a miénk kilenc fő.
Megrendültem. Ez nagyon sok farkas!
Hosszú ideig nem tudtam mit szólni.
Valahogy megváltozott a táj, ismerőssé vált. Megláttam a tavat, ami látszólag vastagon be volt fagyva. Kiléptem a tisztásra, a tó egy kilométerre volt tőlem, balra húzódott egy hegység.
A tó jegén elsiklott Clara előttem, roppant ügyes volt, egy kicsit el is ámultam. Megláttam bátyám is, aki úgyszintén jó volt benne. Én még sosem koriztam, nem állt közel valahogy ez a szívemhez.
Mire odatekintettem volna Silverre, már a farkas alakjában volt, a lábamnál.
A tó felé kezdtem indulni, és pár lépés után Clara rögtön felismert.
- Haaarry! - nyújtotta el a nevem vidáman, majd kipattant a hóba, levette korcsolyáját, és felém szaladt.
Valahonnan farkasüvöltések hangzottak fel.
"Itt van pár"
"Betolakodók, nézd csak!"
"Mi a teendőnk, alfa?"
"A gyilkolás."
"De hisz ezek emberek."
"És? Silver és az a fiú értékes, a többi nem."
"Silver...Mintha már hallottam volna ezt a nevet."
Borsózott a hátam. Elkaptam a felém rohanó Clara-t, és Adamhoz rohantam vele. Silver utánam illant. A hideg szél még jobban feldúlt, az aggodalom félelemmel társult.
- Adam! A farkasok...- kiáltottam zihálva, egyre elhalkulva.
A bátyám mintha meg se hallotta volna.
- Nincs itt semmilyen farkas. Silvert kizárva.
- De ő azt mondta...- elhallgattam, mert Adam egyre jobban kezdett hülyének nézni. Karon kaptam Adamot, és húzni kezdtem magammal.
- Eressz el, öcskös! - mordult rám.
Nem éreztem magam kisebbnek mellette magam, mert csak pár perc választott el minket ahhoz, hogy ikrek lehessünk.
Az üvöltések egymás után, hosszan, és émelyítően hangzottak fel. Adamot is elfogta az aggodalom. Az ő kezébe adtam a húgomat.
Megfordultam, hogy fedezzek.
Az első farkas a fák közül jött elő, ő volt az alfa. Vörösesbarna bundája volt, és vicsorgó pofája. A többi nyolc ordas is előkerült, morogva, szájukból habzó nyállal, vagy véres fogakkal megáldva. Elkapott a félelem.
Tudtam mit tehetek. Vagy elmenekülök, vagy segítek Silvernek. Magam se tudtam, hogy miként fogom tenni ezt.
Lepillantottam a karomnyomokra, és feléledt bennem valami.
Mintha álmomból ébredtem volna.

Kezem mintha szétszakadt volna, ahogy magam elé fogtam. Hallottam a fülemnél, ahogy sebesebben kezd csörgedezni a vér, a fejemet ellepte egy nyomó érzés. Fel akartam szakítani ezt, és végül úgy enyhült, hogy kettőt rángtam, majd puhán a földre érkeztem.
Viszont ami történt, hihetetlen volt.
Kisebb lettem, izmosabb, szőrösebb. Nem tudtam letekinteni magamra, mert csak a havat láttam a földön.
Sok idő telt el, mire felfogtam, mi lett belőlem. Fekete mancsaim voltak. A füleim előre hátra húzogattam, a legkisebb zaj is felkeltette a figyelmem, minden illat, minden, amit láttam százszor pontosabb volt.
Hallottam, mit mondanak. Vagyis akik előttem álltak, készenlétben.
- Emberből lett? Mivan? - kérdezte egy fiú.
- Nem értem. - húzogatta a fülét egy szürke színű lány.
- Silver! - vicsorogta az alfa, és Silver mellém lépdelt. - Ez a te műved?!
Silver fújtatott egyet.
- Az ösztön helyettem választ, Poe. Ő lett kiválasztva a feladatra.
Rápillantottam.
Nem értettem semmit.
- Ösztön? Kiválasztott? Feladat? - Poe hangja gúnyosan nevetett. - Szent egek, még jó hogy nem ő az álomfogó.
A többi tag felkuncogott. Farkasvicc?
- Ez a folyamat amint látod, létezik.
- Heh, milyen érdekes.
- Pusztuljon. - röhögte az alfa.
Mint egy vezényszó, nekem iramodott, én pedig minden izmomat befeszítve vártam a csattanást, egy harapást, esetleg egy karmolást. Ez nem következett be.
Valami kocsonyás anyag keletkezett közöttünk, áttörhetetlenné vált. A másik oldalán az eltűnt a háttér, a farkas helyett egy fiú állt ott.
Hosszú, göndör haj, férfias alkat, komoly arcvonások, és szemében gyűlölet.
Az enyémben félelem.
Megláttam a többi tagot, mind didergett és tanácstalanok voltak. Megnyugvásra vágytak. Átéreztem az összes gondjaikat, a szavaik bennem lüktettek.
Segíts, kiválasztott
Fogva tart az alfa
Az ösztöneim...
Farkasként kell meghalnom?
Miért...
Árulók!