The Howling Wolf [wolfiee]

Farkasösztön

Hátraléptem párat az anyagtól, mintha attól féltem volna, hogy benyúl értem. Poe, az alfa csak nézett rám, haragja nem akart apadni. Mintha magára haragudna.
- Tudod a kiválasztottnak egy feladata van.
Vártam, hogy folytassa.
- Hogy felszabadítsa a farkasbőrbe zárt embereket. De ezt az átkot nem fogod megtörni. Csak, ha rendelkezel már erőkkel is. Úgy látom nem.
Elmosolyodott.
- Ki vagy te, Poe?
- És ki vagy te, kiválasztott?
Feltekintettem rá. Arcomra eközben komoly mimikát erőltettem.
- Harry. Ennél több nem vagyok.
- Hogy lettél átkozott?
- Silver megkarmolt.
Összehúzta a szemöldökét.
- Ennyi? Családodban nincsen egy farkas se?
- Nincs.
Megdöbbent. De azonnal vissza is váltott.
- Különös.

Az alfa ott van mindenhol.
Átlát a falakon.
Látja a jövődet, ahogy a hideg beton lesz az arcod alatt a párna.
Karmai elérik húsod.
Látlak.

Ködös, szürke álomképekből borzongva ébredtem fel.
Ismerős volt az ágy, a szoba. A félig kinyitott ajtón tévézaj és rántotta illata áradt be. Még élt bennem a rémület, szívem döngette a mellkasom. Letöröltem izzadságtól gyöngyöző homlokom.
Azonnal elleptek a kérdések. Mintha a tegnap és a ma egyazon pillanatban végződött volna, és kezdődött volna el.
Feltoltam magam az ágyon, meglepődve éreztem könnyűnek magam.
Viszont a hasam néha igen megfeszült.
A padlón járni két lábon furcsa volt, és szinte kényelmetlen. Mintha mindig is mancsokon kéne járnom.
Kitártam az ajtót, a szememet bántotta a fény. A konyhai kő bizonyult a legrosszabbnak. Hideg volt, és érdes.
- Jó reggelt - szólított anya - Hogy aludtál? Nem fáj semmid?
Meglepett a kérdés. Letekintettem magamra, félmeztelenül voltam, és hasamon egy nagy, fehér kötés.
- Jó reggelt - néztem fel - Figyelj, mi volt tegnap? Mégis miért vagyok bekötve?
Próbáltam visszaemlékezni, és közben erősen dörgöltem a tenyeremmel a fejem. Ekkor a hasamba fájdalom hasított. Összegörnyedtem. Kivert a víz.
- Ó, jaj, vigyázz...- tette hátamra a kezét anya - Tegnap megmentetted a testvéreid a vadállatoktól. De te megsérültél, mikor egy farkas neked támadt. Egy idegen nő hozott vissza téged. A sérülésed annyira súlyos volt...Féltem nagyon. Ki is esett az emlékezeted.
Silver hozott vissza...
Anya szomorúnak tűnt. Védelmezően átkarolta a mellkasom, mert csak odáig ért fel. A kezeim most a haján pihentek.
Az alfa.
Szóval akkor csak elterelte a figyelmem az a fal. Lehet én képeztem, de egy idő után felbomlott. Aztán nekem támadt.
Ráadásul az érzékeim is mások lettek. Jobban érzem az illatokat, jobban hallom a hangokat. Anya forró kezein éreztem minden egyes izmocskát. A fülemmel hallani véltem szívdobogását.
Amikor elengedett, rögtön felemelt a pultról egy bögrét. Még gőzölgött. Kávé. A legelső kis illatból tudtam.
Anya mosollyal nyújtotta felém, de én megráztam a fejem.
- Nem, köszi, inkább henyélek.
- Rántottát kérsz? - kérdezte.
- Azt igen, köszi.
Csendben ettem a reggelim. Vártam, hogy anya mondjon valamit.
- Er...Anyu - szólítottam meg végül - ők még itthon vannak?
- A bátyád iskolában, a húgod az óvodában. Szegényeket egy kicsit megviselte a dolog.

///

Súlyosan vágódtam le az ágyamra háttal. Egy ideig csak így bámultam a plafont, amin ide-oda cikáztak a rolón besütő halvány napsugarak.
Magam elé tartottam a kezem.
A három karomnyom helyett egy keskeny jelet találtam, hasonlított valami növényfélére. Ahogy egyre jobban bámultam, a jel kivehetőbbé vált.
Egy apró cseresznyefavirág ága.

///

A hátsó kertből az erdőbe léptem. Bentebb mentem,nehogy meglássanak. Anya nem örül neki, ha betegen járok ki ide.
A jelre néztem, szinte biztos voltam magamban. Sóhajtottam egyet, és magam elényitottam a karom. Ujjaimat felfelé domborítva nyújtottam szét.
'Farkassá szeretnék válni' gondoltam. Nem történt semmi. Még hatszormegpróbáltam, hátha.
Valami megrezzent a zsebemben.
A telefon.
Melody az.
- Szia...
Azonnal félbeszakított.
- Úristen Harry? Jól vagy? Mondd, hogy jól! Nem értelek el! Istenem, aggódtam!Azt hittem, hogy...Harry...
- Semmi bajom - válaszoltam nyugodtan.
- Mi történt? Nem sebesültél meg?
Melody roppant aggódott értem. Egy kicsit örültem, hogy ennyire számítokvalakinek.
- Csak egy kicsit. Farkasok voltak.
- Jézusom! Ma elmehetek hozzád? Kérlek!
- Igen, gyere.
- Akkor sietek! Most leteszem! Vigyázz magadra!
Visszatettem a telefont a zsebembe.
Hiányzott a hangja.
Beljebb léptem az erdőbe, hogy ott folytassam amit elkezdtem. Hallottam egytompa hangot, de nem törődtem vele.
Luna
Egyazon pillanatban meghallottam a fülemben a vér csobogását, felerősödöttbennem minden.
- Luna - ez lesz a kulcs. Ez a szó.
Éreztem, ahogy megvonaglok, és puhán átszövődik előttem a táj. Minden magasabblett. Melegem volt. Megfordultam, hogy feltérképezzem a terepet.
A hátsó kert végében apám állt. Kezében a kabátom. Azokat a nyomokat kereste,amit emberként hagytam. Mikor pontosan nálam szakadt meg a lánc, szinte dühöslett.
- Farkas! - kiáltotta döbbenten, gyorsan be ki ereszkedő mellkassal.
- Vigyázz! Ne gyere ide! - kiáltott oda anyukámnak. Hátrébb húzódtam, próbáltamnyugodt pofát vágni.
Anyukám egy légpuskát vett elő a farakásból. Megrémülten behúztam fülem,farkam.
Itt a vég?
Saját apám kezei által halok meg?