Jump.✖c.h.

Chapter 4

Amint beléptem a helyiségbe, egyből megcsapott a bűnérzet. A szobában félhomály uralkodott. A falakon található mélyvörös tapéta remekül passzolt a fekete bútorokhoz. Az ágy felett a plafonra vaskos fémlánc volt erősítve, melynek végén egy karika ékeskedett. A terem közepén lévő állványokról ostorok sokasága nézett vissza rám. Őszintén szólva azt kell, hogy mondjam megrémültem. Legszívesebben elfutottam volna jó messzire, de nem tehettem. Az nem én lettem volna. Na meg persze Calum alig egy méterre állt tőlem az ajtóban, ezzel semmi esélyt nem adva a menekülésnek.
-Mi ez a hely?- a hangom olyan rekedt és halk volt, hogy elbizonytalanodtam, ezek a szavak vajon tényleg az én torkomból jöttek?- Mi ez a hely?- ismételtem meg magam kimértebben és tisztábban.
-Mikor azt mondtam, hogy a lányokat a kanapén döngetem meg- kezdte, s pár pillanatra elhallgatott- nos, talán hazudtam. Ide hozom őket és hát... tudod.
-És mi ez a sok szar?- mutattam körbe hetykén.
-Néhány kis játékszer. Hihetetlen mennyivel élvezhetőbb lesz ezektől a szex. Mikor a kéjtől vonaglik alattad a csaj, te meg rásegítesz az élvezetre az egyik ilyen kis aranyossággal- időközben az korbácsokhoz lépett, kezét pedig egy feltehetőleg lószőrből készült darabon húzta végig-. Hmm. Ki kéne próbálnod!
-Undorító vagy!- apró léptekkel hátráltam ki a szobából, ő viszont egy gyors mozdulattal elkapta a karom, s erősen szorította.
-Na na! Én a helyedben nem beszélnék így. Nehogy még a végén kikapj.- vetett rám egy kaján kacsintást, amitől egy kicsit kétségbeestem. Ez nem olyan volt, mint mikor pár órája azt kérdeztem merre van az ágya. Ez teljesen más volt. Mintha bármelyik pillanatban képes lenne letépni a ruháimat és megerőszakolni. Ösztönösen próbáltam kitépni karomat szorításából, de hiába. Nem sikerült. Próbálkozásom hatására csak annyit sikerült elérnem, hogy még jobban rámarkoljon csuklómra.
-Emily- szólt lágyan-, állj le! Hagyd, hogy elragadjon az élvezet.- utolsó szavait már a nyakamba dünnyögte. Gyengéden csókolgatni kezdte azt, majd apránként haladt a szám felé. Én csak álltam ott, lefagyva, rettegve a következményektől. Akkor sem csináltam semmit, mikor Calum nyelvével már a számban turkált, ami vélhetőleg neki is feltűnt.
-Na jó! Ebből elég!- rivallt rám, aminek következtében visszatértem a földre.
-Hagyj békén!- motyogtam magam elé.
-Mi van?
-Hagyd, hogy menjek!- mondtam határozottabban.
-Tudod, ez nem ilyen egyszerű. A szabadulásodért valamit adnod kell- a hangja nyájas volt és halk. Megvetően a szemeibe néztem. Nem tudtam elhinni, hogy ez az ember, akivel alig egy napja napja megszöktem a sittről.