Elrabolva

1.7

Most erre mit reagáljak? Én is akarom őt.. de bakker ezt el se hiszem!-Na? -nézett a szemembe. Nem tudtam megszólalni. Gyorsabban vettem a levegőt és az arcát bámultam, ami vészesen közeledett az enyémhez. A nyakánál fogva közelebb húztam és megcsókoltam. Kezei a fenekemet markolták. Az én kezeim a haját túrták. A fenekemnél fogva felemelt én pedig átkulcsoltam a derekát a lábaimmal. Egy kicsit elhúzódott majd kiment velem a szobába és az ágyra dobott. Rám mászott és újra az ajkaimat falta. Csókjait a nyakamra indította. Oldalra döntöttem a fejemet, ő pedig a nyakam csókolgatása közben az oldalamat simogatta. A pólómért nyúlt majd levette rólam. Nyomott egy csókot a számra és kigombolta a nadrágomat. Basszus.. kurvára kívánom. Ezt el se hiszem. És ha most meg fog történni? Nem tudom leállítani és nem is akarom. Annyira helyes és szexi. Örülök, hogy most kettesben vagyok vele. Már a nadrágom sincs rajtam. Újból az ajkaimon csüng. Vadul csókol és a nyelvét is használja. Nem merem levenni a pólóját. Majd leveszi maga nemde? Hirtelen félbe szakította a csókunkat és elvigyorodott.

-Csak ennyi kell és már meg is dughatlak? Azt hittem nehezebb lesz téged megszerezni. -vigyorgott.

 -Rohadj meg. -lelöktem magamról és befutottam a fürdőbe. Hogy lehettem ilyen idióta? Persze majd ő meg én nem? Lodo ébredj már fel! Sosem lehetnél kivétel a számára. Ő egy álompasi te meg egy... egy.. krumpli. Egy idomtalan krumpli. Igen, ez a tökéletes szó rám. Krumpli!

-Hé.. -jött be az ajtón- ugye nem fogsz sírni? -közelebb jött és a két kezét az arcomra tette. 

-Hagyjál.. -löktem el kezeit majd elfordultam tőle.-Na..-fordított vissza- ne csináld már. Csak játszottam.

-És muszáj velem? Ott a barátnőd nem?

-Honnan veszed, hogy van barátnőm?

-Taylor és Patrick mondta.

-Hmm.. féltékeny vagy? -kérdezte majd felemelte az államat, hogy a szemébe nézzek. Ez a vigyor.. ez undorító.

-Nem. -válaszoltam magabiztosan

.-Ja.. persze. -elengedett majd itt hagyott. Lement. Kimentem a szobába és visszavettem a ruháimat. Lementem utána. Nagyon dühös voltam rá. A kanapén ült a többi sráccal. Kb. Öten, hatan lehettek. De nem érdekelt. Odamentem Leonhoz és akkora pofont adtam neki amilyen nagyot csak tudtam. Megérdemelte. A pofon után a többiek vagy röhögtek vagy tátott szájjal nézték a jelenetet. Nem vártam semmire. A pofon után egyből elindultam a lépcső felé, de Leon visszahúzott.

-Mi a franc volt ez? -kérdezte a karomat szorítva.

-Jól tudod. Megérdemelted! Engedj el! -rángattam a karomat.

-Figyuzz ha én megütlek annak nem lesz jó vége..

-Tudod mit? Üss. Nem érdekel. De kérlek vigyetek haza.. -néztem a szemébe. Éreztem ahogy egy könnycsepp legördül az arcomon.

-Nem tehetem..

-Miért?

-Mert.. -elengedte a karomat majd visszaült.

-Elegem van! Engedjetek el a fenébe is! Rohadjatok meg mind! Haza akarok menni! Minek raboltatok el? Miért vagyok itt?! -ordibáltam az arcukba sírva. Senki sem törődött velem. Erőt vettem magamon és a bejárat felé mentem. Rángattam a kilincset és ütögettem az ajtót kiabálva, hogy "Engedjetek ki!". Teljesen kikészültem idegileg. Magányos vagyok itt. Nagyon magányos. Haza akarok menni. Valaki magához ölelt hátulról. Nem csináltam semmit csak teljesen összekönnyeztem a pólóját.

-Ne sírj.. -simogatta meg a fejemet.

-Hagyj már te idióta! -löktem el magamtól.

-Bazdmeg az a bajod, hogy nem dugtalak meg?

-Nem! Haza akarok menni.. -sírtam. De már olyan szinten, hogy alig kaptam levegőt. Felmentem az emeletre egészen a szobába és lefeküdtem az ágyba. A fejemet a párnába temettem és úgy zokogtam.