<Leon szemszöge>

1.8K 94 7
                                    

-Ciara, hagyj már aludni. -húztam a fejemre a takarót.

-Kelj fel! Muszáj dolgoznod! Már a reggelidet is megcsináltam. -húzta le rólam a takarót.

-Jó.. egy pillanat. -motyogtam.

-2 percet kapsz. Kettőt. -mondta dühösen majd kiviharzott. Ciara a bejárónőnk aki egyébkén tök jó fej csak folyton nyaggat. Nem vagyok a reggelek embere na. Utálom amikor megszólal az ébresztő, vagy amikor valaki kelteget. Utálok felkelni. Legszívesebben örökre álmodnék valami jót. Az álomvilág ezerszer szebb mint a valóság. A valóság szörnyű és nekem csak Lodovica benne a fény. Ha őt is elveszíteném eltűnne a fény. Eltűnne belőlem minden. Üres lennék és nem lenne miért élnem. 

Nagy nehezen felkeltem és elkezdtem felöltözni. Hajamba beletúrtam és lementem enni. Ciara épp törölgette a bútorokat és közben halkan énekelgetett. Szeretem a hangját. Főleg reggel mert olyan megnyugtatóan hangzik. A reggelije pedig isteni finom. 

-Meg is etted? -jött be a konyhába.

-Meg. Imádom a reggelidet. -álltam fel.

-És a tányérral mi lesz? -hajtotta egy kicsit oldalra a fejét.

-Majd elmosod, nekem dolgoznom kell. Na szia. -indultam el az ajtó felé. Hallottam ahogy sóhajt egyet, de a víz folyni kezd. Kiléptem az ajtón és a kocsimhoz mentem. Beültem és beindítottam. Útközben hallgattam a rádiót amiben épp valami idióta szám ment, de utálom a csendet így képes voltam végig hallgatni. A narancssárga épülethez érve megállítottam a kocsit és kiszálltam. Elővettem a kulcsomat amivel ki tudtam nyitni az épület ajtaját. Ez egy elhagyatott épület ahová a haverjaimmal hozzuk a zsákmányt. Miután az ajtó kinyílt én beléptem rajta és felmentem az emeletre. 

-Hali. -jött oda Sam.

-Csá. -fogtam vele kezet.

-Valamit mondanom kell. -ült le a fotelbe.

-Mondd. -ültem le én is.

-Megtaláltuk Alicet. -mondta remegő hangon. Elképedtem. Alicet? Az lehetetlen. Ő már 3 éve eltűnt. Kerestem egy éven keresztül. Addig kerestem míg Lodovicát meg nem ismertem. Sosem találtam meg őt. Ők pedig hirtelen megtalálják? 

-Mivan? -kérdeztem vissza.

-Alice egy bárhotelben van. Tegnap éjjel Brad el akart rabolni egy csajt, de valami fószer előbb tette ezt meg. Brad követni kezdte őket és be is ment a hotelbe ahonnan aztán kiküldték, de azt állítja, hogy Alice is bent volt az épületben. Ő pedig nem tévedhet hisz Alice volt Brad egyik legjobb barátja. Biztos felismeri.

-Milyen bárhotel? -kérdeztem talán túl mérgesen.

-Brad mindjárt itt lesz és elvisz. Oké? -próbálta tekintetemet keresni,de folyton elkerültem. Bólintottam majd idegességemben elkezdtem tördelni az ujjaimat. Motyogott még valamit nekem, de nem figyeltem rá. Csak azon járt a fejem, hogy Alice még él. Ha Brad valóban látta őt, akkor ki kell onnét hoznunk. Meg kell őt mentenem. 

-Hali. -rontott be Brad. 

-Brad azonnal vigyél el a hotelhez. -rontottam neki.

-Hé.. nyugi.. elviszlek. Bár ezt én akartam elmondani. -nézett mérgesen Samre, aki csak lesütötte a szemét és vigyorogni kezdett. Brad elindult kifele és én követtem őt. Beültünk az autójába és a bárhotel felé vettük az irányt. Egy jó fél órája mehettünk amikor hirtelen leállt az autó.

-Itt van. -nézett rám Brad. Én kipattantam a kocsiból és a bejárathoz futottam. Be akartam nyitni, de valaki visszahúzott.

-Haver mégis mi a terved? Nem mehetsz csak úgy be. Kell egy terv. -oktatott ki.

-És milyen terv? -kérdeztem flegmán.

-Mivel engem ismernek ezért csak te mehetsz be, de mondhatnád azt, hogy eltévedtél. -végét elvigyorogta.

-Jó. -azzal otthagytam őt és beléptem a hotelbe. A recepciónál senki sem volt ezért a lépcsőhöz mentem és feljebb mentem egy szintet. Benyitottam a szobákba, de senki sem volt egyikbe sem. Mindegyik oldalon 6-6 szoba volt, de sehol senki. Cuccok voltak, de emberek nem. Lementem és körülnéztem a földszinten. Bementem egy folyosóra ahol ugyanúgy 6-6 szoba volt egymással szemben. Benéztem az első kettőbe majd mikor tovább mentem volna kinyílt előttem az ajtó. Kijött egy szőke rövid hajú lány. Tekintetünk találkozott és akkor ismertem fel. Alice az..

-Alice.. -közelebb mentem hozzá.

-Leon? -nézett fel rám. Válaszul magamhoz öleltem. El sem hiszem, hogy újra megölelhetem, hogy megint itt van velem. Eltolt magától és a szemembe nézett.

-Hiányoztál. suttogta. 

-Te is nekem. -csókoltam meg. 3 év után újra megcsókolhattam őt. Annyira vártam már ezt a pillanatot. A csók után elmosolyodott. Csak ekkor vettem észre, hogy valaki néz minket. Valaki akit ismerek. Valaki akit úgy hívnak Lodovica..


Sziasztok! Nézzétek el nekem ezt a szar részt, de nem nagyon van ihletem. Hamarosan jön a kövi :)

ElrabolvaWhere stories live. Discover now