The Last Beam of Hope (Az utolsó reménysugár)

3. fejezet: Napló

Draco bosszúsan csapott a fából készült, nehéz ajtóra. Granger, az a...minden lében két kanál boszorkány csak úgy bezárt ide... Gondolta feldúltan, és egy vékony vonallá húzta a száját. Fülével a nehéz ajtóra tapadt, de nem hallott semmit. Biztosan varázslat védi ezt a helyet. Ebbe belenyugodva Malfoy vett egy mély lélegzetet, és megfordult. Utálta, egyszerűen gyűlölte a sötétet, ugyanis rémálmaiban is folyton egyedül volt egy korom sötét helységben, amelyet dementorok őriztek. Még sosem volt az Azkabanban, csupán fényképen látta az újságokban, és ez alapján ilyennek képzelte el a belső teret is, ahol csak a reménytelenség kap helyet.

-Lumos. –motyogta el a varázsigét, amelynek hatására a helységet betöltötte a fény. Egy külön házban volt. Mire készül Granger? –kérdezte önmagától a férfi, és kicsit beljebb lépett. Az asztalon észrevett egy könyvet, és kapva kapott az alkalmon, hogy a kezébe emelhesse. Nem volt konyvmoly, mint Hermione, a könyv címe viszont érdekessé tette a tartalmát.

HERMIONE GRANGER NAPLÓJA

Adta neki a címet az egykori Griffendéles. Draco megnyalta kiszáradt száját. A kíváncsiság teljesen átvette rajta az uralmat, és esze ágában sem volt otthagyni csak úgy. Nem tudta maga sem, hogy mit rejthetnek a lapok, és hogy rejtenek e valami érdekeset vagy hasznosat, mégis meg akarta tudni.

Ez a napló Hermione Granger tulajdona. Ha te nem Miss Granger vagy, jobb, ha messze elkerülöd a könyvecskét, melyet átkok és rontások védelmeznek.

Draco kicsit elbizonytalanodott. Nem akart átkokat, de végig gondolva biztosan csak olyasmi lenne, mint amit Ronald Weasley, az a balfék talált ki rá. Egyél csigát... Pontosan ezt mondta, csakhogy a varázslat visszafele sült el. Az emlék hatására elmosolyodott. Ismét kinevette a most auror vöröst, mint annak idején, amikor még minden sokkal könnyebb volt.

Eközben Hermione kinyitotta az ajtót a taláros alakoknak, akiknek az arca alig látszott, ugyanis el kellett takarniuk. De a lány már jól tudta, hogy kik vannak az álarc mögött, amint megszólalt egyikőjük.

-Hermione Granger? –kérdezte az ismerős hang, és a zöld szemek csodálkozással telin figyelték a mogyoróbarna szemeket, és a szív alakú arcot.

-Harry, te vagy az?

Ez a találkozás nem volt olyan örömteli, mint mikor az Odúban találkoztak, vagy amikor megismerkedett a két fiúval a Roxfort Expresszen.

-Én is itt vagyok, ha nem zavar... -nézett a lányra baljósan Ron, és megforgatta a szemét, majd kissé félretolta a lányt az ajtóból, és belépett a házba.

-Fáradj csak beljebb. –Hermione legszívesebben megfojtotta volna egykori kedvesét. Már semmiféle gyengéd érzelem nem kötötte hozzá.

-Hermione biztosan nem tartja itt Draco Malfoy-t. –szólt Harry a barátjára, aki lassan körbe tekintett a lány házában. –Draco megszökött előlünk, és menekül. Jobb lesz, ha figyelsz, hogy kinek nyitod ki az ajtót. Ki tudja, mire lehet képes... -fordult a lányhoz a szemüveges, sebhelyes homlokú férfi.

-Igen, tudom. –jelentette ki a nő, mire a két auror rászegezte a szemét, és kérdőn néztek a nővé cseperedett Granger-re. –Az újságban olvastam. Azért még olvasom a Reggeli prófétát. –válaszolt a két fiú értetlenkedő arcát látva.

Egy kissé meredeknek érezte az előbbi helyzetet, pedig tudta, a két fiú nem sejt semmit. Honnan is tudhatnák, hogy éppen ő, Hermione bújtatja Draco Malfoy-t?! Azt a Draco Malfoy-t, aki lesárvérűzte őt, és aki miatt ma is a csuklóján viseli a behegesedett feliratot: Sárvérű vagyok.

-Rendben. Akkor mi nem is tartanánk fel tovább. Ha bármit hallasz róla a későbbiekben, akkor tudod, hogy kit keress. –mondta Harry Potter, majd Ron-nal együtt elhagyták a boszorkány otthonát.

Draco Malfoy már éppen lapozni akart, amikor hirtelen valaki megszólalt a háta mögött.

-Te mégis mi a fenét művelsz? –a lány lassan szótagolva ejtette ki a szavakat, mintha attól tartana, hogy a szőke férfi nem érti meg, ha nem így tesz.

-Granger... -ejtette ki gúnyoan a lány vezetéknevét. Mint a régi szép időkben. –Te naplót vezetsz? –vigyorgott gúnyosan, és magasabbra emelte a könyvet, hogy a lány ne tudja elvenni tőle.

-Igen, de neked semmi közöd nincs hozzá. –mérgelődött a lány, és a könyv után nyújtózkodott.

-Oh, vajon mit írhatott bele egy ilyen lány, mint te? Talán a fiúbandákról áradoztál? Vagy Ronald „AranyvérűHulladék" Weasley-ről? –nevetett fel Malfoy.

-Ezt még nagyon megbánod, Malfoy. –jelentette ki Hermione, és rácsapott Draco karjára, majd könnyes szemekkel hátrébb lépett. Malfoy arca elkomorodott. Nem tudta, miért, de kicsit talán megsajnálta Granger-t. Ezt a lánynak nem vallotta be, sőt még magának is alig, így csak sóhajtozva ledobta Hermione mellé a könyvet, és megforgatta a szemeit.

-Jaj, ne bőgj már. Itt van a hülye naplód.

Nem akarta otthagyni a lányt, és a naplóra is kíváncsi volt. Mit féltegethet ennyire Granger? Miért volt ennyire kétségbe esve, amikor bele akart olvasni az általa írt sorokba?

Mi ez az egész?

Azonban nehezen, de mégis faképnél hagyta őt. Hermione felvette a földről a naplót, és pulóvere ujjába törölte könnyektől nedves arcát, majd másik rejtekhelyet keresett a kint felejtett naplónak.