The Last Beam of Hope (Az utolsó reménysugár)

5. fejezet: Döntés

Hermione nagy lendülettel indult el a saját szobájából abba a szobába, ahol az a férfi tartózkodott, akit a legkevésbé sem kellett volna az otthonába engednie. Legalábbis a lány így látta ezekben a percekben, egészen azóta, hogy Draco bele akart lesni a naplójába.

Az utána történt dolgokra nem akart emlékezni. Minden erőlködése ellenére azonban nem sikerült. Folyton csak azon a forró, szenvedélyes csókon járt az esze. Egyszerűen nem tudta kiverni a fejéből azt a pillanatot.

Feldúltságát most mégis nagyobbnak érezte, mint amilyen szédületesen érezte magát, amikor csak a férfivá érett, borostás arcú férfi közelében volt. Komor arca arról árulkodott, hogy most valami olyat akar tenni, amit nem fog visszavonni.

-Draco! –ejtette ki a férfi nevét, mire az nem törődöm stílusban felé fordult.

-Tessék?

Ez a szó sokkal szebben hangzott a szájából. mintha nem is önmagát hallaná, hanem a nem létező ikertestvérével állnánk szemben. Ezen Hermione Granger is meglepődött, és talán egy kicsit szégyellte is magát amiatt, amire készült. Tekintete elhomályosult, amire Malfoy azonnal felfigyelt.

-Azt akarom, hogy tűnj el az életemből. Nem akarlak tovább bújtatni. –komoly, sőt komor tekintete Malfoy-éba fúródott, ami miatt Draco azonnal látta, hogy ez nem holmi komolytalan dolog.

Egy ideig szótlanul néztek egymásra, és ez alatt az idő alatt Hermione arcán legördült a könnycsepp, ami miatt csak foltokban látta a Draco arcát.

-Te pont ugyan olyan vagy, mint Potter. Kár is volt ide jönni.

A hangja nem volt hangosabb, mint eddig, és ettől Hermione csak még rosszabbul érezte magát. Azt akarta, hogy Malfoy tomboljon. Hogy a fiú kiabáljon vele, mert ezzel revansot vehetne, és bánthatná őt.

A fiú csak felkelt kényelmes pozíciójából, és mérgében az asztal lábába rúgott. Hermione összerezzent, de nem szólt semmit, csak nézte, ahogy a fiú az ajtó felé lép, majd vissza se nézve kilép azon...

Hónapok teltek el azóta, hogy Hermione elküldte az otthonából az életébe hirtelen belépő Draco Malfoy-t. A lány azóta mégis túl sokat gondolt arra az estére, amikor a fiú kilépett az életéből. Ha nem ismerné magát túlságosan is, azt gondolná, hogy szerelmes lett. De ez képtelenség lenne, tekintve, hogy miket látott a fiútól, és annak apjától. Gyűlöletes és megvetendő cselekedetek sorozata. Erre kell emlékeznie.

Csillagfényes nyári este volt. Hermione a gondolataiba feledkezve támaszkodott az emeleti erkély egy gerendájának, és az eget kémlelte. Több hullócsillag is a látószögébe kerülve szállt magasan, de a lány egyiktől sem kívánt. Nem hitt már a csodákban és a mesékben, miszerint valóra válhat a kívánsága egy, a légtérbe kerülő kisebb elégő meteorid miatt.

Leginkább azon gondolkodott, hogy mi lehet most Draco Malfoy-jal. Él még egyáltalán? Mert ha nem, az azt is jelentené, hogy a lány a halálba küldte őt. Ő volt a hibás.

Elmélkedésében valami megzavarta. Halk zörejt hallott, amire azonnal felkapta a fejét. Nem volt semmilyen állata, csak egy baglya, de az is kint él a szabadba, és csak nagyon ritkán jön el hozzá, amikor levelet kell szállítania. Ez a hang azonban tompa volt. Messzinek tűnt, mégis a ház felől jött. Valaki van idebent. –ismerte fel a helyzet súlyosságát a lány, majd kihúzta farmernadrágja zsebéből a pálcáját, és a hang irányába sietett.