Fine [Legolas Fanfiction]

③

- Indulhatunk. - mondtam boldogan.

Az erdei ösvényen mentünk, a lovakkal lépésben. Ugyanazon az útvonalon, amin ide vezetett utunk.  A "vezetőm" ment elöl, én utána. Amikor lemaradtam a lovammal ügettem, hogy utolérjem, így tartottam a tempót.

- Tudsz vágtázni? - nézett hátra Legolas.

- Természetsen. - mondtam izgatottan.

- Látod annak a dombnak a végét? - mutatott a távolba ahogy kiértünk az erdőből.

- Igen. 

- Ott találkozunk! - majd ahogy ezt kimondta elvágtatott.

- Hé ez nem ér! - kiáltottam utána de ő látszólag nem lassított.

- Hát akkor mutassuk meg neki! - mondtam Keltának, aki abban a pillanatban teljes erejéből elkezdett galoppozni. 

Szinte repültünk, és a versenyszellem által fűtött kis csapatunk egyre közelebb ért Legolashoz. Már szinte mellette vágtáztam amikor elkezdte visszafogni a lovát és ügetni kezdtek. Szépen lelassítottam Keltát is amint megpillantottam az otthonomat a távolban. 

- Nemsoká ott vagyunk. - mondta a tünde herceg.

 Megmosolyogtatott otthonom gondolata. Egy bő óra alatt értünk a palota kapuihoz, amit őrök vettek körbe. Amikor megpillantottak minket, kinyitották a kapukat. Bementünk a lovakkal, kivételesen most az én vezetésemmel. Atyám a lépcső legalsó lépcsőfokán állt.

- Lányom. - mosolygott rám.

- Atyám. - szálltam le a lóról, és átöleltem.

Lábdobbanást hallottam, valószínűleg Legolas is leszállt hátasáról. Megfordultam, ott állt mögöttem.

- Köszönöm. - öleltem át.

- Szívesen tettem.

A csendet apám mondata törte meg.

- Ebédelni készülünk, nem tartasz velünk Legolas?

- Örömmel. - mondta.

- A lovakat szereljétek le, etessétek, itassátok meg, és vezessétek őket az istállóba. - utasította apám az őröket.

Az egyik őr megragadta kezemből a szárakat, és elvezették a két lovat.

- Erre. - mutatott apám az ebédlő irányába. 

Leghátul mentem, követtem tekintetemmel, ahogy atyám vezeti Legolast.

Beszélgetésbe kezdtek, apám valószínűleg az ősök történetét meséli el neki, vagy valami nagy eséllyel szegény Zöldlombfi számára érdektelen dologról regél mint általában mindenkinek aki idelátogat. Az ebédlőnkhöz értünk, ami egy erkélyen volt, hárfásokkal, Völgyzugoly vízesésére nézve.

- Lányom! - kiáltott fel édesanyám, amikor megpillantott engem.

Odaszaladtam hozzá, és átöleltem.

- Hálásan köszönöm, hogy vigyáztál a rá. - pillantott Legolasra. 

Az erdei tünde csak egy mosollyal viszonozta anyám mondatát.

Leültünk az asztalhoz, és elkezdtünk ebédelni.

- Hogyan találkoztatok? - törte meg a csendet apám.

Ez a mondat még nagyobb csendet vonzott maga után, ekkor Legolas megszólalt.

- Vadászaton voltam, amikor a rétre kiérve megpillantottam a lányukat, amint íját szegezi felém.

- Azt hittem egy ork. - motyogtam kínosan.

Apám felnevetett.

- Mindig is figyelmes volt a lányom, főleg hangok terén. Mindig tudja a hangok forrását. - dicsérte apám, a szerintem teljesen átlagos tulajdonságom.

 Nem tudtam hozzászólni a témához, csak hallgattam ahogy beszélgetnek. Miközben elmerültem gondolataimban, és éppen a tányéromon maradt salátát duszkáltam, kicsúszott a kezemből a villa, ami a tányér mellé esett. Felkaptam a fejem, senki se vette észre, hiszen senki se bámult engem. Velem szembe ülőre tekintettem aki bőszen mosolygott. Valószínűleg látta, ahogy egy gyenge mozdulattal a tányér mellé hajítom a villám, kissé elpirultam zavaromban.

- Köszönöm szépen az ebédet. - állt fel Legolas mondata közben.

- Máris távozol? - kérdezte anyám.

- Ma délután én vezetek egy  vadászatot, kissé elszaporodtak az orkok a földünkön. - nézte a földet.

- A kötelesség a legfontosabb. Bármikor szívesen látunk kastélyunkban, a szerencse legyen veled fiam. - mondta atyám.

- Köszönöm. - hajolt meg, miközben engem bámult, majd mikor végzett, sarkon fordult.

Legolas elindult az istálló felé, utána indultam. Az egyik tálban ami egy párkányra volt kitéve gyümölcsöket pillantottam meg. Megragadtam egy almát, és a tünde mellé szaladtam. Csöndben mentünk az istálló felé. Amikor odaértem a legelőhöz több legelő lovat pillantottam meg. Kelta csillogó pej szőrét könnyen megismertem. Odasétáltam hozzá, megsimogattam az oldalát. Odadugtam az almát a szája elé, amit egyből elkezdett rágcsálni.

- Ez maradjon a mi kis titkunk. - suttogtam Keltának.

- Elkényezteted. - nevetett fel Legolas.

- De legalább titokban marad. - mosolyogtam felé.

Kivezettük a lovakat, felszereltük őket, és követtem tekintetemmel, ahogy Legolas felszáll a lóra. Keltára rátettem egy kötőféket és a vezetőszárat a tünde kezébe adtam. Odasétáltam a lovához, megsimogattam a paripa nyakát, majd egy lépést hátra léptem.

- Légy óvatos. - mondtam halkabb hangnemmel Legolasnak.

- Te jobban. - nevetett fel majd a térdemre nézett.

- Még találkozunk. - mosolygott felém, majd elügetett lovaival.

Néztem ahogy eltávolodik, majd egyre kevésbé látom, ahogy egybeolvad a tájjal. Kissé lassabb tempóban visszasétáltam az ebédlőbe. Miközben sétáltam hallottam ahogy valami hozzáütődik a lábamhoz, és koppan egyet, és végigsúrlódik a folyosón. Lenéztem a földre, egy zöld, levél alakú kitűzőt pillantottam meg. Tudtam hogy kié. Felvettem majd a kezembe tartottam.

- Még találkozunk. - suttogtam, nemrég hallott mondatát.

Javítva: 2020.07.04.