Fine [Legolas Fanfiction]

Emléketekre

Sziasztok!

Gondolom mindenkinek feltűnt aki ezt olvassa, hogy ez nem egy rész lesz, most szeretném elmagyarázni, hogy miért.

Sajnos nemrég történt egy baleset. Nem is tudom balesetnek nevezni, egy kegyetlenség történt, talán ez a legmegfelelőbb jelző a dolgokra. 

Április 30.-án egy hatalmas vihar volt, és hajnalban egy eltévedt villám belecsapott a lovamba, amit sem ő, és sem a csikója nem élt túl, aki még a pocakjában bujkált. Mindketten ott vesztették életüket a legelő tetején. Aznap kora reggel hívott a ló gazdája,hogy baj van, hiszen én csak vele lovagoltam, pótanyukája voltam a lovacskának, de büszkén mertem és merem rá mondani, hogy lovam. 

Elképesztően megrázott a dolog. Sokan tudják mennyire lehet kötődni egy macskához, kutyához is, hiszen sokan megszerezhetik ezeket a tapasztalatokat, de egy lóval kialakított kapcsolat teljesen más. Én mindig sokkal bensőségesebbnek éreztem a lovak közötti kapcsolatom. A hátukra engednek, száguldasz velük, versenyzel velük, rengeteg dolgon veszel részt velük, és mindezt csak a te kedvedért csinálják, te pedig nem győzöd meghálálni. Egy tükröt mutatnak feléd, mindig megmutatják milyen ember is vagy. Mindent hajlandóak érted megtenni, bármit. Sose tudtam elég hálás lenni ennek a lovacskának sem, illetve a másiknak sem, akit szintén a markába kerített a villám.

Fogalmam sincs miért történnek ilyen dolgok. Miért szólít el az ég két ártatlan életet ok nélkül? Miért bánt olyanokat akik meg sem érdemlik? Nagyon rossz humora van a sorsnak. Lehet ez az egész azért történt, mert valami negatívabb dolog, akár egy baleset lett volna, ha ez most nem következik be. De az is lehet, hogy ez az egész azért történt, hogy most ahhoz a lóhoz kerüljek, akit most lovagolok, akinek most a társa lettem, mert szükségem van rá, és neki is rám.

Remélem megértitek kedves olvasóim a késést, egyszerűen ilyen állapotban képtelen voltam bármit csinálni. Szerencsére már valamennyire összeszedtem magamat, de nem tudom mennyi idő lesz a következő rész. Lehet már holnap vagy ma megírom, de lehet később, türelmeteket kell kérnem.

Most pedig a két elveszített gyönyörű társaimra emlékeznék ezzel a két léppel.. :

Betti:

Báró: