House Of Cards

2. fejezet

Wattpad fiókkal nem rendelkező olvasóknak nem tölti be az egész fejezetet, viszont Ayu blogján mindenki számára elérhető a teljes rész: http://pervertchocolates.gportal.hu/gindex.php?pg=36906007&postid=1302713

Jimin POV
Akár egy szempillantás, olyan hirtelen történt, hogy akaratom ellenére földet értem. Egy zsák krumplihoz hasonló módon terültem el a nyirkos, homokos talajon, tüdőmbe egy hosszúnak tűnő kellemetlen pillanatra be is szorult a levegő. Amint kinyitottam a szemem egy ismeretlen arcon ragadt tekintetem. Szerencsére jó memóriám van, az arcok megjegyzése sem probléma, de ezt a két szempárt még nem láttam szemeimbe nézni. Feje pont kitakarta a Napot, a sugarak mintha glóriát emeltek volna köré, ha nem érezném ezt a feszítő fájdalmat a hátamban azt hinném meghaltam és egy angyal jött értem, hogy magával vigyen. De nem, ez nem így volt, még élek és egy idegennel nézek farkas szemet. Láthatóan megriadt, valószínűleg látta a produkciómat és a segítségemre sietett. Kérdezett valamit az imént, ám nem értettem, és ahelyett, hogy megkértem volna, hogy ismételje meg, inkább talán kissé mogorván utaltam rá, jó lenne, ha segítene egy kicsit.

- Segítenél? - kérdeztem nyögve egyet a már múló fájdalomtól. Észbekapott, megrázta fejét és segítő jobbot nyújtott. Nehézkesen, de immár két lábon álltam és a koszt sepertem le a ruhámról, amit nem tudom, hogy fogok teljesen megtisztítani, tekintve, az előző tulajdonosán kívül nem is tudják, hogy nálam van, így mosni nem adhatom majd oda csak úgy.

- Minden rendben? - kérdezte a fiú ismét.

- Igen, köszönöm a segítséget - megengedtem felé egy baráti mosolyt, próbálva jóvátenni az iménti mogorva megszólalásomat és meghajoltam. Okkal öltök magamra álruhát, okkal nem fedem fel igazi kilétem, mikor önszántamból egymagam járom Goyohan földútjait. Ilyenkor úgy kell viselkednem, mint a népnek, amit nem bánok. Nem hiszem, hogy sok herceg van még, aki ezt tenné. Ahogyan Yejun is felvetette a délelőtt folyamán, a szolgák, szakácsok, de még a lovagok is olyanok akár a postagalambok. Egyiktől repül a hír a másikhoz, mintha az a szelek szárnyán szállna. Így nem nehéz nekem is informálódnom olyan dolgokról, amikről normális esetben nem lenne tudomásom. Hyunjin noona különösen tesz róla, hogy függetlenül attól, tényleg szeretném-e tudni, megosszon velem mindent, ami szerinte olyan fontos, hogy bár titokban, a trónörökösnek is tudnia kell. Így jutott a fülembe például, hogy a szomszéd birodalom hercege egy felfuvalkodott pulyka, aki lenézi a népét és csillog azok figyelmébe. Ha a szóbeszéd igaz, velem egyidős és úgy viselkedik, mintha ő lenne a világ közepe. Sosem hittem el teljes mértékben a kis foszlányokat, amiket kapok, ebből kifolyólag nem állnék a herceg elé, hogy üdv, hallottam ám, milyen magasan hordod az orrod! Nem. Azután ítélek, miután saját magam megtapasztalom, milyen személyiség az, akivel valamilyen módon kapcsolatba lépek.

Az ismeretlen fiú úgy szint meghajolt. Ruházata hasonló volt, mint az enyém, kivéve hogy nadrágjából csöpögött a víz. Megeshet, hogy el is mentem mellette a folyó valamely szakaszán, csak akkor nem ragadta meg a figyelmem. Kicsivel volt magasabb, mint én, de látszólag nem volt nagy korkülönbség köztünk. Nem szerettem volna sokat időzni azzal, hogy szemügyre veszem hirtelen ott termett segítőmet, ugyanis a kettőnk közé beálló csend kezdett kellemetlen formát ölteni, így jobbnak láttam távozni, és amúgy sem szeretek idegenekkel beszélni.

- Öm... További szép napot - bólintottam egyet, és elléptem előle, hogy elinduljak a lovam felé, de meg kellett állnom, hiszen a nagy szürke sehol sem volt.

- A lovadat keresed? - csengett hangja hátam mögül kicsivel azután, hogy tanácstanul körbenéztem. Meglepően mély hangja volt, ami a legkevésbé illett fiatal arcához. Mintha egy ifjú bőrébe bújt volna az ördög. Hangja és külseje alapján így tűnt, de könyvet sem a borítója alapján ítélünk.