House Of Cards

6. fejezet

Jimin POV

Szeles idő volt a mai, régen lobogtak már ennyire a fák lombjai, de annyira nagyon nem bántam kivételesen. Habár jobb szerettem az enyhe időt, a mostani illet a legjobban a hangulatomhoz, ami egyre csak körülölelt, ahogyan lépésről lépésre közeledtünk a folyóhoz, mint kapuhoz a két különböző világ között. Egy fél napra, ha nem is egy egészre V-nek sikerült elfeledtetnie velem az összes gondom, amiért hihetetlenül hálás voltam. Elterelte a figyelmem arról a tényről, hogy nagy valószínűséggel most látja utoljára Chim-et, legközelebb Jimin herceg fog visszatérni Goyohan királya oldalán, készen, hogy leostromoljon először kis településeket, majd az országot. Hogy akarja-e? Továbbra sem. De hisz, kit foglalkoztatna ez? Senki nem kérdezné, mit akarok.
Egy kétszínű alak vagyok, holott én ezt nem akarom. Sosem éreztem még azt, hogy Goyohan nem az a hely, ahol lenni akarok, ám jelen pillanatban ez jár a fejemben. Az élettel teli, fejlett Hwayaeban gondtalanul járkáltam, nem állítottak meg úton-útfélen, egy egyszerű ember voltam, és talán eddigi életem során ezt élveztem a legjobban. Ezt jelentené a szabadság?
Maradhatnék? Helyet cserélnék V-vel, legyen ő a herceg! Hisz ránézésre tökéletes lenne, mintha rászabták volna a hercegi szerepet. Karakteres arc, egész lénye vonzza a kíváncsiskodó tekinteteket, csendesen kirívó. Ő az, akinek a trónon lenne a helye, nem nekem.
- Chim, minden rendben? - tette vállamra kezét a fiú ezzel kicsit megrémisztve engem. Előttem magaslott, a Nap sugarai glóriát fontak ismét feje köré, bámultam volna naphosszáig, rá se untam volna. A folyó mellett érezhetően erősebben fújt a szél, mi hajával játszott, szemébe fújta, aranyos volt és szép, habár lelkemig hatoló tekintetét ez sem törte meg. Még csak nem is pislogott, nézésében csillogást véltem felfedezni, ami egészen biztos minden női szívet megdobogtat. De hát én nem vagyok nő, akkor miért repkednek majdhogynem pillangók a hasamban? Megőrültél, Jimin.
- I-igen, persze. - bólogattam serényen, kétlem, hogy az arcomra erőltetett mosoly meggyőzte volna. Arca vonásai lágyultak, de vállamon pihenő keze nem mozdult - Köszönöm V.
- Mégis mit? - kuncogott fel édeskén.
- Hát... Úgy mindent - rántottam meg vállamat, éreztem, hogy arcom hirtelen piros pírba fut. De miért is? Nem bírtam tekintetét állni, a földet kezdtem vizslatni.
- Én köszönöm Chim, sikerült általad új csodákat átélni. Alig várom, hogy megismételjük - ekkor már gyermeki mosolya díszítette arcát és kezeivel halványan tapsikolt, mint egy izgatott kisfiú. Ám az utolsó mondata mintha forró szurok lett volna, leöntött vele és az összes porcikám vele égett. Szíve törne darabokra, ha nemes egyszerűséggel közölném vele, velem ezentúl gondolataiban találkozik majd. Elég, ha csak az én szívem hullik darabjaira, hisz ő semmi rosszat nem tett, én viszont aljas vagyok. Undorodom magamtól.
Fullasztó és nyomasztó volt a csend számomra, féltem, ha tovább engedem, hogy közénk álljon, elmondaná titkomat, miért mondok most búcsút.
Keserédes mosoly húzódott ajkaimra, mikor mellettem álló lovamhoz léptem és mélyen meghajoltam – Viszlát, V. Örültem a találkozásnak.

Taehyung POV

            Furcsa volt a búcsúzása, mintha hosszabb időre szólna, ráadásul az, ahogy rám tekintet, szemeiből sugárzott, hogy gondjai vannak, amiket nem oszt meg velem. Ez persze érthető, hiszen, ha úgy vesszük, nem ismerjük egymást olyan régóta, hogy mindent meg kéne osztanunk egymással, csupán megjegyezem magamban, hogy valami nincs rendben vele. Biztos vagyok benne, hogy valami nagy titkot rejt a háta mögött, messze Goyohanban, amit úgy érzem, nem tőle fogok első kézből megtudni. Természetesen, nem is hiszen, hogy egy kis falusi dologról hírt kapna a királyságunk, csak a fontosabb, nagyobb hírek jutnak el hozzánk a folyó túloldalán történtekről. Mindenesetre Chimen tartom a szemem, hiszen szeretném, ha a kapcsolatunk hosszú távon megmaradna, és nem csak egy ilyen rövid kaland lenne.