House Of Cards

8. fejezet

Jimin POV

Nagyot nyújtózva nyitottam ki eddig álomtól nehéz szemeimet, hogy egy nagy szusszantás után farkasszemezzek a sötét plafonnal. Elérkezett a nap, amire már hónapok óta készül Goyohan, hogy a tökéletesnél is jobb legyen, mindenki szinte már számolta a hátralévő napokat, amik ma fogytak el. Sok lakos, ha nem az összes, izgatott volt, örömmel teli és tán ugrándozva kelt fel, hogy elkészüljön a délután kezdődő ünnepségre és csak harmadnap hajtsa fejét megérdemelt pihenőre. Ám engem ez talán csak fele annyira hozott lázba, habár a királyi család tagjainak kéne legjobban felvillanyozódnia. Hiszen a család felmenő ágának köszönheti a királyság önállóságát és függetlenségét, büszke vagyok erre, de nem az a fajta, aki hangoztatja is. Sokkal inkább foglalkoztat az alig pár napja nyakamba zúdított jövő, ami eddig messzinek tűnt, mára már hamarabb érkezni látszik. Eddig se volt szívem csücske, így már annyira sem vágyom rá, hogy király legyek. Ennek már csak hetek kérdése évek helyett, míg én még mindig erősen ragaszkodok a tényhez, hogy képtelen lennék már most uralkodni. Sokat és még annál is többet kell tanulnom, változtatnom kell sok mindenen, mérlegelni, erősödni lelkileg, hiszen királyként emberéletek felett kell döntenem. Nem ruházhatom át másra. Nem dönthet helyettem más, egy egész királyságot kell majd a tenyeremen hordozni úgy, hogy egyben maradjon. Miért nem lehetek inkább én az udvari bolond, annak is könnyebb az élete...
Fintorogva szálltam ki meleg ágyamból, hogy emberi formába varázsolva magam jelenjek meg a reggelin, ami perceken belül kezdetét veszi, de én egyértelműen erről is késni fogok, mint az utóbbi időben oly sok mindenről. De őszintén, nem foglalkoztatott igazán. Apám a fontosabb személyek jelenlétében ismerteti a mai nap tervezett jövőjét, majd mindenki fülig érő szájjal fogyasztja el reggelijét, mintha minden a legnagyobb rendben lenne, olyan harmóniában folynak az uralkodó család mindennapjai, ahogyan azt mi mutatjuk. Pedig korántsem igaz. Az emberektől minket a titulusunk különböztet meg, és az, ahogyan éljük az életünket. Folyhat pokoli láva a kastély szilárd falai között, mindaközben, hogy a kívülállók mind olyan pompát, olyan tökéletes, gondtalan életet kívánják, mint a miénk. Miért ilyen elfogultak az emberek? Elborzaszt.
- Jó reggelt kívánok - hajoltam meg mélyen, amint a helyemre sétáltam, hogy az ínycsiklandó illatok csábításának engedjek és enni kezdjek. Rendben, be kell ismernem, a szakácsok munkája tökéletes, amiből csak nekünk van részünk megtapasztalni.             - Csak hogy lejöttél, fiam! - kötötte orromra a király késői megjelenésem - Gyorsan edd meg a reggelid, és siess, nem sokára kezdődik az ünnepség! Milyen fényt vetne rám, ha a saját fiam késne Hwayae uralkodójának jelenéséről?

Taehyung POV

Mély levegőt véve hunytam le szemeim, amint karjaim széttártam magam mellett, mintha csak madár lennék, mely épp szállni készül a magasba, a felhők fölé, hogy onnan leshesse az élet forgását, miközben érzi a szabadság izét. Szeretnék én is olyan szabad lenni, akár azok a madarak, hogy szabályok, és parancsok nélkül éljek, de én nem erre kárhozottam. Én vagyok a trónörökös, Hwayae királyának a fia, aki egy napon azt a koronát fogja hordani, amit apja visel. Legbelül érzem, hogy nem egészen érettem meg még a vezetőségre, éppen ezért kissé aggódom apámért, az uralkodóért, hogy ne essen baja. Az azt jelentené, hogy át kell vennem a hatalmat, hogy én leszek a leghatalmasabb, én leszek az, akinek a kezében lesz mindenki életének a sorsa.
Egy újabb sóhajjal nyugtáztam, amint felhúzták a karomon az utolsó ruhát is, melyet az ünnepségre kell majd viselnem, amely Goyohanban lesz. Folyamatosan bennem van a gondolat, hogy Chim onnan származik, és valahol nagyon mélyen reménykedem is, hogy teljesen véletlenül valahol út közben összefuthatok vele. Természetesen nem mehetnék oda hozzá. A mostani szerelésemben és a körülöttem lévő emberek sokasága azonnal leleplezne, hogy ki is vagyok valójában, bár örökké nem fogom tudni titkolni. Ha valóban eljön az én napom, akkor nem fogok tudni titkolózni előtte. Magam mellé is elég nehezen állíthatom, hiszen nem szeretném, hogy baja essen, csak úgy meg egy másik királyság lakosát nem hívhatom el, annak a levét ő inná meg, akár kivégzésre is ítélhetik.
A fejem ráztam a kósza gondolatokra, majd már csak azon kaptam magam, hogy tányér méretűre nőtt szemekkel bámulok magam elé a hálókörletem falain belül, majd szembetaláltam magam édesanyámmal, a királynővel. Karjaim azonnal leeresztettem magam mellé a két oldalamra, hiszen már úgyis éppen elkészültem, a szolgálók pedig mélyen meghajolva tettek pár lépést hátra, hogy ne legyenek útban. Fejemmel én is biccentettem, így üdvözölve anyámat, ki egy méter távolságot alig hagyva közöttünk állt elém.
- A mai egy nagyon fontos nap a királyságra tekintve – szólalt meg a pár másodperces néma csend után. Kijelentésére képtelen lettem volna bármit is mondani, csak pislogtam rá, kíváncsian hallgatva, mit is szeretne ebből kihozni. – Ha sikerül valamilyen módon a társkirályságunkká választani, akkor az hatalmas előrelépés lesz a mi birodalmunk érdekében, a jövő érdekében.
- Apám társnak akarja őket? – tettem fel az először eszembe jutó kérdést, ami nagyon szúrta az oldalam, hogy megtudjam. Ilyenről nem tudtam. Arról hallottam, hogy jóban akarunk lenni velük, hogy nehogy az legyen, hogy esetlegesen támadást indítsanak felénk, így esetlegesen segítenünk is kell őket, hogy azt higgyék, tényleg szeretnénk számukra jobb jövőt, hogy felemelkedhessenek, de ez csak öngól lenne számukra. Mi hasznunk lenne abból, hogy őket támogatjuk a fejlődéshez? Később akkor olyan erősek lehetnének, mint mi, ami semmi jót nem jelentene, mert akkor sokkal veszélyeztetettebb lenne a királyság, hiszen a saját hibánkból következően, a segítségünk miatt buknánk el. Viszont így, ezzel a társkirálysággal már minden más. A szerződés tiltaná a támadást egymás ellen, de akkor apám… apám akkor nem is akarna háborút? Csak csendben oldaná meg a dolgokat, így szép lassan elnyerve az egész félsziget felett a hatalmat.
- Természetesen, hiszen az egy igen békés módszer. Ők se köthetnek bele, az számukra is egy nagyon kedvező ajánlat – magyarázta meg, miközben végig a szemeimbe nézett, magabiztosságot, erőt sugározva magából. – Egy napon te leszel a király, neked is lesznek utódaid, a fiaid, akik örökölni fogják a trónt. Azt szeretném, hogy olyan uralkodó váljék belőled, mint apád, hogy olyan erős, kitartó légy.
Egy pillanatra beharaptam számat, majd legyűrve a felgyülemlő idegességet, kifújtam orromon át a levegőt, leeresztve vállaim is, apró mosolyt kúsztatva arcomra.
- Erre remélhetőleg nem kerül még sor – mosolyogtam. – Olyan király leszek, amilyet elvárnál, anyám. Nem kell aggódnod e felől. Most pedig, ha megbocsátasz, még el kéne intéznem pár dolgot indulás előtt. – Hosszú másodpercekig csak néztünk egymás szemébe, majd én kezdeményezve, meghajolva léptem el mellette, hogy távozhassak a szobámból.
Miért kellett pont most azzal bombáznia, hogy én leszek egy nap a király? Nem szeretnék még az lenni. Túl sok felelősséggel jár, ráadásul nem tudnék már Chimmel se találkozni többé, azt pedig még nem szeretném. Remélem, anyám ezzel nem valami bensőségesebb üzenetet próbált átadni. Abban is reménykedem, hogy esetlegesen nem tud valami merényletről, ami ellenünk készül, és így próbál értesíteni róla, hogy bajok lesznek a későbbiekben. Az nem lehet, akkor már intézkednie kellett volna ez ügyben. Még csak herceg vagyok, de már érzem, mekkora teher fogja nyomni vállaimat. Várom is meg nem is az uralkodásom napját, bár mostanság inkább a nem felé hajlok amiatt az egyetlen egy személy miatt, aki a másik királyság lakosa. Miért pont neki kellett elcsavarnia a fejem? Egyáltalán hogy történt ez? Miért pont ő? És, ha ő, akkor miért nem közülünk való? Az égiek se akarják, hogy nekem egy nyugodt éjszakám legyen. Ez a mai nap is… ki tudja, mi vár majd még rám, hiszen nem igazán jártam még Goyohanban. Kíváncsi vagyok, mennyivel másabb az a palota, mint a miénk, hogy miben elmaradottabban tőlünk.
Azt hiszem, a társkirályság jó ötlet apámtól. Így megvédhetem a titkom, nem lesz furcsa, ha messzire kerülök, hiszen mondhatom majd azt is, hogy csak szétnéztem azon a helyen, ami részben a miénk is. Elég ostoba kifogás egy hercegtől, de nincs mit tenni, másképp nem tudok védekezni.
Nem sokkal később már mindenki indulásra kész volt.