Szörnyű fejfájással ébredtem. Szemeimet nehezen tudtam kinyitni, minden porcikám gyenge volt, alig bírtam megmozdítani valamim. Egy kórteremben voltam, a kezemből csövek álltak ki. A fejemet elfordítva észrevettem a mellettem fekvő ismeretlen fiút. Ajtó nyitódást hallottam és egy nővér jelent ment előttem.
- Mi történt? - kérdeztem halkan.
- Az osztályoddal balesetet szenvedtél.
- Az osztályommal... -ismételtem meg a szavait. Nem emlékeztem semmire. De tényleg semmire. Fogalmam sincs honlétemről és a környezetemről. Visszacsuktam látószerveim és elnyomott az álom.
Beszélgetésre ébredtem. A nővér, akivel pár órája szót váltottam egy orvossal társalgott. Mikor észrevették,hogy fent vagyok, az utóbbi ember közelebb lépett hozzám.
- Rossz híreim vannak Ms. Roy. - kezdett bele mondanivalójába az orvos. - A leletei alapján amnéziája van. Nem emlékszik néhány dologra, ami megtörtént magával. Úgy gondoljuk az utóbbi 2 évből semmit se tud feleleveníteni. Az anyukáját már értesítettük a történtekről, és kint vár arra, hogy bejöhessen magához. - fejezte be.
Sok volt ez így egyszerre.
- Engedjék be! - kérleltem a férfit.
Kiment, majd anyukám lépett be az ajtón. Helyet foglalt a mellettem lévő széken. A szemei ki voltak vörösödve, látszott rajta, hogy rengeteget sírt.
- Hogy vagy? - fogta meg meleg kezeivel az én jég hideg ujjaimat.
- Nem tudom. - mondtam, miközben legördült egy könnycsepp az arcomon.
