My world

Chapter 7

Látni akarta a lányt. Nem holnap és nem holnap után, hanem ma. Ebben a percben Robertnek nagy szüksége volt Claire jelenlétére. Önkéntelenül is elmosolyodott egy régi beugró emlékkép miatt, amikor Claire még gyerek volt. Nem is értette, hogy mivel érdemelte ki őt maga mellé... hiszen ő úgy gondolta, hogy egy szeretetre méltatlan ember, mivel már annyi rossz dolgot tett az életében. Már annyit ölt és annyi mindenkit taszított el maga mellöl.
A lány szobája felé indult, viszont így nem mehet oda. Villámgyorsan ment az ő szobájába, meg mosakodott és átöltözött.
Gyorsan szelte a folyósokat, hogy minnél előbb láthassa a lányt, aki miatt furcsa érzések kavarognak benne.
Az ajtaja elé érve sóhajtott egyet, majd bekopogott. Nem jött válasz. Újra megprobálkozott, de megint nem reagált rá senki így belépett a szobába. Claire nem volt már ott. A férfi elöször úgy gondolta, hogy biztos a kertbe ment ki, de ezt rögtön el is vetette mi után a nyitott ablakra nézett és megérezte a lány vérének illatát. Ráadásul már az őrök sem álltak az ajtaja előtt. Miután az asztalra tévedt a tekintete, ahol Claire levele volt csak még idegesebb lett.
Az asztalhoz lépett, majd kinyitotta a félbe hajtott levelet és olvasni kezdte:

                                ,,Kedves Robert!

Már vagy ezerszer megfogalmaztam magamba ezt a levelet még is, olyan nehéz nekem ez... nem bucsúzkodni szeretnék, mivel az szükségtelen, hiszen én csak a rabod voltam, akit megakarsz ölni.
Csak egy valamit nem értek... miért hagytál annyi időt? Miért nem öltél meg abban a percben, amikor beléptem a palotád ajtaján és megpillantottam azt a zord, rideg és félelmetes férfit? Mondd miért nem tetted meg akkor? Amikor még nem tudtam, hogy milyen kedves is vagy valójában és, amikor még nem tudtam... amikor még nem tudtam, hogy.... szeretlek...?! Nem is tudom, hogy ez e a jó szó.. Hiszen ez nem lehetett szerelem... mivel te sose szerettél engem.
Tudod Robert nagyon nagyot csalódtam benned. Egy ember sem érdemli meg, hogy játszadozzanak vele... Senki! Még, ha az az ellenséges fajból származik se. Tudnod kéne, hogy én nem vagyok olyan mint a többi démon és mégis ezt tetted velem... a legrosszabb talán az egészben az, hogy én ezek ellenére se tudlak teljes szívemből utálni, így ez valahogy még nehezebb. Olyan, mintha a szívem ketté szakadt volna, de közben nálad van az egyik darbja arra várva, hogy egyesitsék a párjával.
Úgy éreztem, hogy ezt le kellett írnom neked... hogy tudd mit érzek.
Teljes szívemből kívánom, hogy boldog légy...

                                         Szeretettel;Claire Argent"

Robert a levél elolvasása után hosszú percekig csak meredten nézett maga elé, majd könnybe lábadt szemmel borította fel az asztalt a székekkel együtt. Nem tudta felfogni: CLAIRE SZERETTE ŐT! Boldog volt, de közben szomorú, mivel a lány aki viszont szerette őt már nincs vele. Eddig is, olyan érzése volt a lány mellett, mintha az maga lenne a lágy szellő, de közben maga a hurikán is, amely bármelyik pillanatban fogná magát és elszállna ő pedig egy fa lenne egy egyszerű fa távol az erdőtől a víztől és a fűtől, csak egy egyszerű száraz magányos fa, amely egy helyben áll. Egész életében így érzett. Mindig is egyedül volt, ameddig az a bizonyos lágy szellő meg nem jelent és meg nem táncoltatta a magányos fát. Viszont abból a szellőből mára már hurrikán lett, aki magával vitt mindent amit a fa megkaphatott a szellő mellett. Mostanra az csak egy lélektelen sorvadó fa.
Viszont Robert elhatározta, hogy Claire után megy és tisztázza vele a félreértést miszerint ő, akár egy ujjal is hozzá érne, igaz régebben megtette volna bosszúból az apja miatt, de mára már nem lenne rá képes, hiszen ő tényleg szerette a lányt. Nélküle már nem önmaga. Látszott a férfi tekintetén, hogy ha kell felégeti az egész világot, csak hogy megtalálja Clairet.