All Time Low; awg. /BEFEJEZETT

HÉTféle érzelem

- Mire vársz még?! Menj! - szól rám megint Alex.

- Te tényleg engem akartál elvinni a bálba? - kérdezem meg halkan.

- Igen. - válaszol egy fokkal nyugodtabban. Szívemet elöntötte a melegség. 

Leguggoltam elé, és megvártam, míg rám néz. Nem szóltam semmit, csak cselekedtem. Ajkaink szinkronban mozogtak egymással. Minden érzelmet belevittem ebbe a csókba. Szeretetet, megbocsátást. Megpróbáltam minél tovább kiélvezni ezt a pillanatot, ugyan is tudtam, hogy szívem választottja hamarosan elmegy, és talán nem is látom többet. Lassan váltam el tőle. Kezem még arcán pihent, homlokunk összeért.

- Viszlát Alex. - egy könnycsepp gördült le az arcomon. - Remélem, még látjuk egymást.

Felálltam, majd futásnak eredtem. Csak el akartam hagyni a játszóteret és a fiút, akit szeretek, és aki nem szeret viszont. Jobbnak láttam eljönni, mint, hogy maradjak és reményeket keltsen bennem. Csak futottam, hogy minél messzebb legyek attól a helytől, és tőle.

A házba őrült módon estem be, frászt hozva a bátyámra. Amint meglátott elfolyt szemfestékkel és feldagadt szemekkel, szoros ölelésbe vont és azt mondogatta minden rendben lesz. Mikor már kevésbé voltam zaklatott, karjaiba vett, és lefektetett a kanapéra. Mögém feküdt, majd magunkra húzta a kedvenc plüssös pokrócunkat, és karjaival közelebb húzott magához. Elfáradtam. A sok sírástól, és úgy mindenben. Az álom ólom súllyal nehezedett pilláimra, és hozta el nekem Alexet.

Ziláltan keltem fel az álmomból. Ugyan az az álom, ami már napok óta kísért. Most viszont a kép beleégett az agyamba és újra és újra lejátszódik a szemem előtt, amint elvérzik. Felülök, és újból zokogásba török ki. Felkelthettem Evant is, mert megint biztonságot nyújtó karjai közt találtam magamat.

/

A napok csiga lassúsággal teltek. Visszaköltöztem a szüleimhez, akik az Alexes incidenst követő napon érkeztek meg. Mikor megláttak, könnyes szemekkel borultak a nyakamba, és alig hitték el, hogy itt vagyok. Jó érzés volt hosszú idő után odabújni apához, és elveszni védelmező karjai közt. Elmeséltem nekik mindent, ami az elmúlt pár hétben történt. Anya sütött nekem rengeteg süteményt, és fagyival tankolta fel a fagyasztónkat. Apa elvitt a moziba egy jó kis történelmi filmre, és a helyi lövész klubba, aminek évek óta a tagja. Evan napjait az egyetemen tölti, és amikor csak tud, a szabadidejét feláldozva ápolgatja az összetört szívem.

Egy este Jack felhívott. Beszélgettünk, kiöntöttem neki a szívem, beszéltem az álomról, az érzéseimről, és, hogy alkalmi tagja lettem a lövész klubnak. Jót tett nekem ez a telefon hívás. Jack lelket öntött belém, és beláttam, nem érdemes tovább rágódnom a dolgokon. Megtudtam, hogy Alex megismert valakit, a titokzatos "Jasey Rae"-t. A fiúknak sem árulta el, ki is ő valójában. Kiderült, hogy írt egy dalt is róla, ami a napokban fog megjelenni. A következő reggelen mosollyal az arcomon ébredtem fel. Nem volt álom, és nem éreztem fájdalmat. Tovább léptem. Nem akartam többet foglalkozni egy sráccal, aki nem viszonozza az érzéseimet. Azonban az elhatározásomat, miszerint nem törődöm vele tovább, egy újabb hívás törte meg, de most nem Jack személyében. Alex keresett. Tudni akarta mi van velem mostanság. Beszélgettünk, majd ezek a beszélgetések egyre sűrűbben jöttek, és rendszeressé váltak. 

Elmondta, hogy még mindig szomorkodik a baltimore-i lány miatt, és alig tudja elviselni a hiányát. Igaz ott van most neki Jasey, azaz mint megtudtam, Jemma Louise Holland, de nem pótolja az illetőt. Még mindig abban reménykedik, hogy ha visszajön, végre övé lehet a lány.