All Time Low; awg. /BEFEJEZETT

flashback

Még halványan emlékszem arra a napra, amikor volt az iskolabál. Az utolsó órám utolsó perceit izgalommal telve ültem végig, hátha valaki elhív még. Most így visszagondolva elég szánalmas voltam, gondolhattam volna, hogy nem hív el senki. Hiszen, ha eddig nem hívtak el, ezután se fognak.

Szóval, izgatottan vártam a kicsengőt, amit meghallva egyből felpattantam, és csiga lassúsággal vonszoltam magam végig a folyosón, várva, hogy egy srác leszólít, és lesz partnerem.

A szekrényembe viszont már némi szomorúsággal pakoltam be, és lassan tudatosult bennem, hogy én már biztosan nem megyek el. Egy könnycsepp gördült le az arcomon, amit rögtön le is töröltem onnan. Nem szabad, hogy meglássanak így. Röhej tárgyává válnék.

Idegesen csaptam be a fémajtót, ami akkora zörejt keltett, hogy a pár szekrénnyel arrébb álló srác is felkapta a fejét. Tisztán emlékszem rá, hogy egy apró fehér rózsa volt a kezében, és kicsit hosszú haja kuszán állt a fején. Rám mosolygott, de abban a feldúlt állapotban, amiben én voltam, csak egy szemrehányó arckifejezésre tellett. Láttam amint szemébe szomorúság költözött, majd elfordultam tőle, nehogy (még jobban) elrontsam a kedvét csalódottságomban. Mielőtt otthagytam, szemem sarkából még láttam, amint elejti a rózsát, és lassú léptekkel elsétál.

Gyors léptekkel távoztam az épületből, de egy beszélgetés elkapta a fülemet "...Elég gáz, hogy csak ő nem jön..." Szíven ütött ez a megjegyzés. Valamiért azt hittem rólam van szó, és még rosszabbul éreztem magam. Amint már jó pár utcányival messzebb jártam, utat engedtem a feltörekvő érzelmeimnek. A könnyek eszeveszett vágtában rohantak le az arcomon, és úgy éreztem mindennek vége, pedig csak egy bálról volt szó. Nem figyeltem az útra, ezért neki mentem valakinek. Gyorsan letöröltem a könnyeimet, és csak azután néztem fel az illetőre. A srác volt az, a folyosóról. Elsuttogtam egy bocsánatot, és óvatosan kikerültem őt, abban a hitben, hogy folytatom utam és a bál miatt bánkódok, de nem így történt. A srác az út túloldalán ment. Érdekesnek találtam a dolgot, mivel még életemben nem láttam őt errefelé, sőt még soha nem is találkoztam vele. Amíg ezen törtem a fejem, abba maradt a szipogásom, és hirtelen már nem is tűnt olyan fontosnak ez az egész bál-dolog. Végül arra az elhatározásra jutottam, hogy beszélek az idegennel, addigra már hűlt helye volt. Egy pár percig még fürkésztem a túlsó oldalt, majd betértem az utcámnál. Felsétáltam a bejárón, és miután küzdöttem egy sort a kulcsaimmal, sikeresen bejutottam a házba. A táskámat hanyagul ledobtam a földre, majd kényelmesen eldőltem a kanapén. Csak feküdtem, és élveztem a csendet, ami a szobában uralkodott. Jó volt nem foglalkozni semmivel abban a pillanatban. Az egyetlen dolog ami számított, az a percnyi boldogság volt, amit éreztem. 

Ekkor beugrott egy kép a közeli parkban lévő hintáról. Régen sokat jártam oda, és órákig képes voltam ott ülni, és lassan hintázni. E gondolatot követve álltam fel a kanapéról, és siettem ki az utcára. Séta közben előhalásztam zsebeimből az mp3-asomat és a fülhallgatómat, majd az utóbbit fülembe tettem. Lassan csendültek fel a Wake Me Up When September End akkordjai. Mindig is különcnek számítottam, csak mert Green Dayt, és hozzá hasonló zenekarok dalait hallgattam, de engem hidegen hagytak a zenei ízlésemről tett megjegyzések és előítéletek. A szám végére érve örömmel tudatosult bennem, hogy megérkeztem a célomhoz. Lassan sétáltam oda a pirosra festett állványra függesztett hintához. Helyet foglaltam a bal oldalin, majd lassan lökni kezdtem magam. Így ment ez, egészen addig, míg egy kapucnis srác ült le mellém. Ő is zenét hallgatott, és csak bámult maga elé. Próbáltam feltűnésmentesen az arcát fürkészni, több kevesebb sikerrel. Ugyanis észre vehette, hogy nézem, így felém fordult. Arcát nem teljesen láttam a haja és a kapucni miatt. Elkaptam róla a tekintetem, és így ültünk tovább, de éreztem magamon a tekintetét. Mind a ketten a gondolatainkban merültünk, és nem mertük megszólítani a másikat, pedig szívesen megismertem volna.

Hamarosan sötétedni kezdett. Felálltam ültő helyemből, és elhagytam a játszóteret a hintán ülő fiúval együtt.