The Healing

Valóság

Könnyek folytak végig az arcán keveredve az esőcseppekkel.

Figyeltem ahogy leengedik a koporsót a kiásott sírba, és ez volt az utolsó dolog ami tudtomra adta, hogy ez tényleg megtörtént, hogy ez tényleg nem valami rossz álom. Nem valami illúzió, hanem az elbaszott valóság. Az élet. Nem hittem volna, hogy létezik ilyen fájdalom, és nem hittem volna hogy a fájdalom mellé ilyen nagy bűntudat is párosulhat.

- Sajnálom - mondtam és megcsuklott a hangom. Odamentem a sírhoz és belejtettem a rózsát és megfordultam, hogy elmenjek de az utamat állták. - Amelia kincsem annyira sajnálom, részvétem apukád miatt, igazán jó ember volt. - Mondta halkan apám egyik kolléga nője. - Attól, hogy együtt dolgoztak még nem ismerte - mondtam és belenéztem a szemébe - de ezt eltalálta, jó ember volt. Az egyik legjobb - kikerültem a nőt és elindultam.

Mikor hazaértem ledobtam magamról az átázott kosztümkabátomat és felmentem a szobámba. Bementem a fürdőbe és beálltam a meleg zuhany alá, égette a bőröm de ez most pont jó volt. Szükségem volt egy kis fájdalomra, hogy azt érezzem, hogy még igenis élek. De ezt nehéz volt elhinnem, nehéz volt elhinnem, hogy apám feláldozta az életét értem, nem tudtam elhinni, hogy cserben hagytam. Magam köré tekertem egy törölközőt és kimentem a szobámba. Felvettem az egyik közös képünket és újra a szemembe szöktek azok a mocsok kis könnyek.

Visszaraktam a képet a helyére és felöltöztem majd bebújtam a takaró alá. Neszekre keltem fel, elkezdtem fülelni majd halkan kimásztam az ágyból és lementem a konyhába. -Nick! Mit keresel te itt a hazámban?!- kérdeztem dühösen. Mindig is utáltam azt a fickót és nem értettem apám miért barátkozik vele - Érted jöttem bogaram, viszlek a nagyapásékhoz- mondta és végig mérve elmosolyodott - ne fáradj el megyek egyedül- mondtam gúnyosan- nem Amelia velem jössz!- mondta hangosabban mire összerezzentem- rendben- motyogtam halkan. mikor indulunk?- Most, csomagold össze amik kellenek - mondta én pedig engedelmeskedtem és felmentem a szobába, hogy összepakoljam amire szükségem lehet vagy van. Amikor kész lettem lementem Nickhez a konyhába aki elvette tőlem a táskát és kiment, követtem az eső még mindig eset gyorsan bezártam az ajtót és beültem a kocsiba majd bekapcsoltam az övem, a fejem az ablaknak támasztottam és lehunytam a szemem.

***

Amikor kinyitottam a szemeim már erdő vett minket körül, fenyők és tölgyek sorakoztak mellettünk rendezetlenül. - Jól aludtál bogaram?- kérdezte mg mosolyogva- nem vagyok a bogarad- jaj de morcos valaki- sóhajtott fel színpadiasan én pedig hitetlenkedve kaptam oda a fejem- talán azért mert reggel még az apám - aki mellesleg a legjobb barátod volt- temetésén voltam?!- fakadtam ki. Nick hirtelen lefékezett- akkor elfelejtettem veled a bánatod- mondta és végig simított a combomon- te mi a francot csinálsz?- kérdetem és elcsaptam a kezét de ő lefogta azt és erőszakosan megcsókolt én pedig megfejeltem és kiszálltam a kocsiból majd berohantam az erdőbe.

-Állj meg te kis ribanc!- kiáltotta utánam Nick gyorsabban kezdtem el szaladni a hajam az arcomra tapadt és több ágba is beleakadtam már. Hirtelen nagy nyomást éreztem a hátamon és a földre estem, Nick pedig szembe fordított magával és míg az egyik kezével lefogta az én kezeim, a másikkal a nadrágját kezdte el piszkálni miközben vadul próbáltam szabadulni. - Engedj el!- sikítottam, ruhám már teljesen átázott a még szitáló esőtől és egy villám megmutatta Nick szikrázó szemeit. - ohh dehogy engedlek, nem tudod mióta vártam erre a pillanatra- mondta és megnyalta az ajkát majd az ajkaimra tapasztotta a sajátját.

Nyöszörögtem és a lábamat kezdtem el mozgatni hátha letudom lökni magamról de mind hiába. Erősen belemarkolt a mellembe nekem pedig könnyek gyűltek a szemembe amikor hirtelen lekerült rólam a súly. Amikor felnéztem egy hatalmas farkast láttam meg amint épp az állkapcsa közé veszi Nick nyakát és egy fának hajítja ami nagyot nyekkent az erős dobástól. Azután a farkas rám nézett és megláttam a száján lévő vért. Felálltam és rohanni kezdtem nm kellett sok idő, hogy kiérjek az útra ahol szószerint egy kocsiba futottam. Nem volt több erőm, muszáj volt engednem a lábaimnak - Úristen! Te vagy Amelia?- felnéztem az ismerős hangra majd -nagy...apa..a farkas...-suttogtam és engedtem a csábító megnyugtató sötétségnek.