The Healing

X. Fejezet

-Amelia fuss! - A tüdőm már sípolt, a félelem átjárta az egész testem. Kik ezek az emberek? Mit akarnak tőlünk. Kezdtem lemaradni aputól, ő pedig megragadta a karom és húzni kezdett maga után. Beszaladtunk a házunkba ahol apu bevezetett a nappaliba, arébb tolta a szekrényt és kinyitott egy ajtót mögötte. -Menj be ide!- Utasított én pedig bementem, apu pedig elkezdte vissza fele tolni a szekrényt. - Apu gyere be te is. Kérlek szépen ne hagyj itt egyedül. - Könyörögtem miközben szemeimből patakokban folyt a könny. - Amelia most szót kell fogadnod rendben? Nem lesz semmi baj minden rendben lesz. - Ne hazudj! - Figyelj rám! Oda nem férünk be ketten. - De! Énh..arébb húzódok. Kérlek apa! - Amelia!- szólt rám parancsolóan. - Bármit is hallasz maradj csendben rendben? Kérlek fogadj szót. Nagyon szeretlek kislányom, és bármi történjen soha ne bízz meg senkiben, titkold azt ki vagy mindenki előtt. Ezt mindig tartsd észben. - Mondta és rám tolta a szekrényt. - Nem! Apa engedj ki! - Kiáltottam kétségbe esetten és verni kezdtem a szekrényt.

-Amelia ébredj! Csak álmodsz!- Chloe hangja rántott ki ebből a rémálomból. Itt is sírtam. Sírtam mint akkor, a fájdalom szorongatta a belsőm. Chloe leült mellém és megölelt, majd a hátam kezdte el simogatni. - Jól van add ki magadból. - És én szót fogadtam, sírtam. Hisztérikusan sírtam miközben Chloeba kapaszkodtam, mint fizikailag mint lelkileg. Nem vigasztalt a szavaival, csak ott volt mellettem. Nem szólalt meg csak csendben vigasztalt.

Valamikor elaludtam, mert arra keltem, hogy Chloe még mindig mellettem van és a fülembe szuszog. Eszembe jutott, hogy neki elmondhatnám ki vagyok, érzem, hogy ő tényleg a barátom a szövetségesem nem pedig ellenség. Ránéztem az órára ideje volt kelni Chloe válához nyúltam és gyengéden rázogatni kezdtem. - Chloe ideje kelni.- Mondtam ő pedig kinyitotta a szemeit majd felült az ágyban és álmossan dörzsölgetni kezdte szemeit. - Jobban vagy?- Még nem, de idővel minden seb begyógyul. - Mosolyodtam el halványan. - Én se mondhattam volna szebben csajszikám. Úgy láttom, hogy a társaságom miatt egyre csak bölcsebb leszel, mint fiatal tanítód. - Mondta büszkén és nem létező könnyeit kezdte törölgetni.- Miért az ki?- Természetesen én.- Kihúzta magát miközben ezeket mondta. Felemetem a kezem és az ujjammal meglöktem a vállát mire hátra esett a földre. Hangosan nevettem miközben ő a fájós testrészét simogatta. - Inkább gyere készüljünk. - Mondtam mosolyogva és felálltam az ágyról és oda mentem a szekrényemhez és kidobtam az ágyra a mai cuccaim. -Miért nem veszel fel valami színeset is? - A fekete is egy szín. - Mondtam miközben kihajoltam a szekrényből, hogy Chloe-ra tudjak nézni aki csak megforgatta a szemét és öltözött tovább.

Már a suli fele sétáltunk mikor megláttam Ravent az egyik fatövébben enyelegni Emmával. -Igazad volt. Tényleg újra összejöttek.- Böktem a fejemmel feléjük, de mikor ezeket kimondtam keserű ízt éreztem a számban. Hirtelen pillantott felém Raven én pedig gyorsan elkaptam onnan a frjem és lehajtott fejjel besiettem az iskolába. Chloe elmondta, hogy minden fajnak külömböző órái vannak de lesznek olyanok is amikor együtt leszünk. Kiváncsi voltam, hogy engem melyik faj osztályába fognak küldeni.- Amelia Reeves kérjük fáradjon az igazgató irodába.- Szólalt meg a hanfos bemondóba egy női hang, felsóhajtottam és elindultam megkeresni az igazgatóit.

-Jó napot! - köszöntem illedelmesen mikor beléptem az igazgatóiba ahol egy idősebb nő ült egy asztal mögött. - Te vagy Amelia?- Igen. - Menj csak az igazgató úr már vár. - Mondta kedvesen én pedig megköszöntem majd beléptem az ajtón. Zack az ablaknál állt nekem háttal, de jöttömre felém fordult. - Szia Amelia. - Jó napot. - Hh..mond csak mit csináljak veled?- Tessék?- Te vagy az egyetlen olyan tanulóm aki egyedül van. Nem tudom kit állítsak be melléd a tanárikarból aki megtudná neked tanítani a gyógyítást. Hosszú évek után most vagyok először tanácstalan. - Hát...én nem tudom. - Mondtan halkan és lehajtottam a fejem. - Na nem baj majd csak tálálok valami megoldást. - Mondta mosolyogva. - És ha magunk közt vagyunk nyugodtan tegezz, mert míg nem találok ki valamit addig idefogsz járni. Bennem megbizhatsz és a nagyapád is gondolja külömben nem iratott volna ide nem igaz?- Kérdezte kedvesen majd elmosolyodott. - Miért nem tudhatják meg a többiek, hogy kivagyok? - Veszélyes ez a világ Amelia. Itt létezik a rossz és a gonosz akik bármit megadnának azért, hogy a te képességed az övék legyen. Ezért nem momdhatod el senkinek, de én nem tilthatom ezt meg neked. Ha úgy érzed, hogy valakiben megbízol és teljes mértékig biztos vagy abban, hogy barát nem ellenség akkor elmondhatod. Sőt mi több remélem lesz ilyen barát az életedben. -Elmosolyodtam hisz jól estek a szavai benne tényleg bízhatok. Mivel semmit nem tudtam erről a világról megkértem az igazgatót, hogy meséljen. Elmesélte, hogy mely legendák igazak és melyek nem. Kiderült, hogy Zack nagyon szerette a fokhagymát és, hogy kedvenc ételeinél kihagyhatlan. Mert igen eszik emberi táplálékot vért pedig elég 3-4 hetente magához vennie, és ezt is egy vámpír nő adja neki. Érdekes volt, hogy az emberek mennxi minden összemeséltek az évek alatt és, hogy milyen dolgokkal szinezték ki ezeket.

Zack hamar elengedett és javasolta, hogy nézzek szét a városban. Követtem a tanácsát, majd mikor beértem odamentem a tér közepén álló fához és leültem a tövébe. A város olyan volt mint a régebbi idők városai, nem tükrözte vissza azt a modern világot amiben élünk. A levegő tiszta volt, hisz nem volt ami károsítsa, nagyon tetszett ez az egész, hogy itt milyen boldogok az emberek. -Szia Amelia, ne várj! Kérlek hadd magyarázzam meg amiket láttál. - Nem kell Raven, nem tartozol nekem elszámolással hisz nincs semmi közünk egymáshoz.- Mondtam kedvesen majd elmosolyodtam. -Hát jó akkor elmagyarázom máshogy. - Mondta majd magához rántva megcsókolt.