VÉLETLEN DIREKT BARÁTSÁG | BEFEJEZETT

4. rész - Mission Impossible

Sziasztoook! Ma jól ment az írás úgyhogy két részt is felrakok! Remélem jó lett. Jó olvasást! ;)

Hogy én miért kerülök mindig ilyen helyzetekbe?! De most komoylan! Jó kislány vagyok. Na jó, mondjuk az nem, de mindig szót fogadok. Oké, az meg pálné nem! De nem vagyok én ideges. Megoldom ezt is mint minden más szart is ebben az életben!
Megragadtam Ross és Eszti karját és bevonszoltam őket a konyhába.
-Ezt nem hiszem el. -morogtam.
-Most mi legyen? -kérdezték a többiek hátul.
-Majd én megmondom! -töröltem meg az orrom. -Rosst kivisszük a nappaliba és bemutatjuk apáéknak, mint az új komornyikot! -próbáltam elviccelni a dolgot.
-Egyéb remek ötlet? -mosolygott kényszeredetten Ross.
-Miért nem akarsz találkozni apámmal? -fordultam meg egy gonosz mosollyal a szám sarkában.
-Hát szerintem nem igazán örülne neki, ha így találkoznánk.
Ekkor meghallottuk a bejárati ajtó nyilását. Késő.
-Van egy ötletem! -suttogtam gyorsan.
Rosst elbújtattam a pult mögé, Esztert pedig karon ragadtam és leültünk az asztalhoz, mintha beszélgetnénk. Közben bejöttek apáék.
-Sziasztok! -hallottam apa hangját.
-Helló! -kiáltottunk ki mind a ketten.
-Eszer, menj hárta és valakivel tereld el a figyelmüket! Én addig kicsempészem Rosst. -utasítottam.
-Igenis főnök! -majd Ross felé fordult. -Örülök, hogy láttalak és írj rá Hannára, mert ha veszélyben vagy, ha nem, szerintem élvezted ezt.
-Eszti! -sziszegtem.
-Oké. -mosolygott Ross. -Egyébként igaza van.
-Gyerekek mit susogtok itt? -kérdezte Eszti anyukája.
-Semmi különöset. -válaszoltam ki.
Basszus! Csak be ne jöjjön a konyhába!
-Eszti menj már. -sziszegtem neki dühösen.
-Jó. Megyek már. -emelte fel a kezét. -Örülök, hogy láttalak Ross!
-Viszont. -suttogta a srác a pult mögül.
"Hogy én ezen mennyit fogok még nevetni!" -gondoltam magamban.
Eszti elidult a fürdőszoba felé, én meg tudtam, hogy már nincs sok idő.
-Oké Ross, készülj fel, hogy amint Eszti eltereli a szülők figyelmét, te azonnal lelépsz, mert ha elkapnak...
-Végünk. -fejezte be helyettem Ross vigyorogva. -Tudom. Már mondtad.
-Bocsi.
-Ó! Jut eszembe! -nyúlt a zsebébe és elővette a medálomat. A francba! Erről teljesen megfeledkeztem! -Ez a tiéd! Elfelejtetted átvenni, mikor Eszti kizárt.
-Köszönöm. -tettem a nyakamba.
-Tudom, hogy ez most egy kicsit furcsa, de... megadnád a számodat? Jó lenne néhányszor dumálni, mert őszintén akármilyen nagy szarban is vagyunk, én rendkívül jól szórakoztam.
-Oké. De igérjük meg, hogy szigorúan csak barátok leszünk! Semmi kedvem a különböző párkapcsolati dolgokhoz. De persze csak ha te is benne vagy.
-Részemről oké, de ezt hogy gondoltad pontosan?
Ekkor egy velőt rázó síkítás rázta meg a lakást, a szülők meg azonnal a fürdődzobába rohantak.
-Ez volt a jel. Tipli! Azt pedig majd később megbeszéljük!
Azzal kinyitottam az üvegajtót, Ross kiment, de még vigyorogva visszafordult.
-És a számod?
-Majd ma elküldöm Twitter üzenetben! De menj már! -nevettem.
Azzal bezártam az ajtót. Épp időben, ugyanis, Eszti anyukája éppen Esztit szidva jöttek be a konyhába.
-...Most azért, mert egy fekete valamit látsz, attól még nem kell így visítozni.
-Mi történt? -kérdeztem ártatlanul.
-Eszter meglátott a fürdőben egy fekete hajkupacot és azt hitte, hogy pók. -magyarázott Eszti anyukája.
-Gratulálok. -nevettem.
-Köszi. -mosolygott és leült mellém. -Itt nem volt semmi baj?
-Nem. Itt nem volt pók. Vagyis volt, de én nem sikítottam, hanem kinyitottam az ajtót és kiengedtem, az meg simán elslisszolt.
-Szép volt.
Lepacsiztunk.
Persze nyilván ki lehetett találni, hogy az én pólóm Ross volt, és mivel jól ismertem a barátnőmet, elkezdtem magamban visszafelé számolni. 3,... 2,... 1,...
-És gondolom a pókocska elkérte a számodat is. -mosolygott alattomosan.
Tálat, süllyedt.
-Igen, de mivel tudtam, hogy te jössz, és nem akartam, hogy itt fordulj fel nekem a konyhában, ezért most nem adtam meg neki. Majd később, ugyanis hallottam, hogy jössz.
-Azt tudom. -vigyorgott elégedetten.
-Igen. Ezért majd elküldöm neki.
-Lányok, ez édes sztori, de inkább segítsetek kipakolni. -kérte Eszti anyja.
-Máris! -álltunk fel.