A hitevesztettek

Varázsvilágban

*Sziasztok! Ez a fejezet is rövidke lett, de ennek megvan az oka. Nézzetek be a blogomba több infóért, luciichan.blogspot.com-on találtok meg! :) *

Sikolyok.

Láncok csörgése egy sötét, távoli pincében.

Amy véres hálóingje, az elszíneződő, pirosló hó.

Halál. Hullócsillagok.

Ava felriadt álmából. Nem adta hangját a félelemnek, nem zihált, csak a fojtogató utóhatást érezte. Hozzászokott már az éjjeli rémségekhez, még ha pár éve el is tűntek az életéből. Keserűen üdvözölte őket újra.

Egy ideig még nézte a plafont, várta, hogy a sötétségben körvonalazódjon előtte a szobája. Tompa hajnali fény szökött be az elhúzott függönyök közötti apró résen.

Hétfő volt, a lány a telefonjáért kutatott az ágyában. Azt sem tudta, hogy sikerült elaludnia. A történelemkönyve valahol a takaró gyűrődéseiben szundikált, valószínűleg salátává válva.

Nem emlékezett arra, mikor hagyta abba az olvasást. Jóval túljutott a már tanult leckéken, belemélyedt az emberek történelmének rejtelmeibe. Szívesen csinált bármit a hétvégén, csak ne kelljen Conorre gondolnia.

Szombaton sokáig aludt, de déltől már csak hánykolódott az ágyában, hátha újra képes lesz álomba merülni. Nem sikerült neki, így egykedvűen leballagott a lépcsőn, hogy köszöntse Larát.

A lány egész hétvégén tortákat sütött megrendelésre, így Ava el tudta kerülni azt, hogy mélyebben beszélgessenek a péntek estéről. Amikor Lara kezdeményezett, Ava közömbös dolgokról motyogott, és tudta, hogy a démontisztítók képesek arra, hogy megérezzék, mire gondol a másik, de nem aggódott. Lara nem turkált a fejében, mert bízott benne, s ez nem csak megnyugtatta, de bűntudatot is keltett benne.

Úgy döntött, megpróbál túllépni ezen a krízisen, és megőrzi Connor titkát. Még ha a fiú nem is érdemelte meg.

Mels már délután megkereste, hogy megkérdezze, jól van-e. Ava mosolygós smiley-kat írt, és biztosította barátnőjét afelől, hogy minden rendben. Szóba került a titokzatos Dark Wolf, fecsegtek egész este. De amikor éjjel egyedül maradt, olvasni kezdett, hogy a gondolatok ne férkőzzenek be a fejébe.

Vasárnap már biztos volt benne, hogy kitűnő tanuló lesz idén, mert az összes könyvét átnyálazta, még a függeléket is elolvasta. Annak ellenére azonban, hogy elaludt a könyv felett, a rémálmok újra megtalálták.

Még csak hat óra volt. Elnyűtten dobta vissza a telefont a takaróra, és tudta, hogy képtelen lenne visszaaludni.

Kávé és cigaretta társaságában kiült a teraszra, hogy megnézze a napfelkeltét. A régi házuk ablakából sohasem láthatta. Az égbenyúló fák eltakartak mindent odafönt a hegyen, és gyermekként soha nem kelt ilyen korán.

- Nem akarsz róla beszélni?

Larára nem számított. A lány a másik oldalról, a rózsakertből közelítette meg olyan csöndesen, hogy Ava összerezzent, amikor meghallotta a kérdést.

Sóhajtott, a maradék löttyöt nézegette a bögre alján. Lara mégis kitalálta volna?

A démontisztító leült mellé, vékony karjait a térdére támasztotta, felkönyökölt, és oldalról figyelte őt. A kontaktlencséjét még nem tette fel, a póthajat sem viselte. Ava mindig megborzongott, amikor így látta Larát, ilyen időtlennek és gyermekinek. Öregnek érezte magát mellette, persze tudta, hogy épp fordítva van.