Lost Touch✒Hood & O'Brien [Befejezett]

↘13

Két napig bolyongtam céltalanul, majd egy kisebb városhoz értem. Nem tűnt valami nyüzsgő helynek, sőt inkább kihalt volt. Senki sem volt az utcákon. Az ablakok be voltak törve, az ajtók kitépve a helyükről. Fogalmam sincs mi történt, de biztos nem valami jó dolog. Bementem az egyik házba, ahol találtam valmait. Egy nőt. Oda rohantam mellé, majd szólítgatni kezdtem, de nem válaszolt. Kezemet nyakára illesztettem. Nem volt pulzusa. Halott. Vízhangzott a szó a fejemben. Felugrottam és inkább kimentem az épületből.  

Céltalanul flangáltam az üres utcákon. Vajon mi történhetett? Nem tudtam senkit sem megkérdezni, ezért kénytelen voltam magamban tartani a sok kérdést.

Már majdnem kiértem a kis városból, amikor megláttam, hogy az egyik házban fel volt kapcsolva a villany. Egy pillanatra felcsillant bennem a remény, de amint beléptem az ajtón elszállt. Üres, minden üres. Minden esetre azért beljebb mentem, hogy körbe járjam a házat.  A második szobában megint feküdt egy ember. Nem tudom miért, de közelebb mentem. Bár ne tettem volna. Megfordítottam a testet és Michaelel találtam szembe magam. Arca tele volt apróbb sebekell. Neki sem volt pulzusa, viszont nekem annál gyorsabb lett. 

-Mi történt itt?-tettem fel magamnak a kérdést.

Néhány percig még néztem elhunyt barátomat, majd tovább mentem. A másik szobából mozgolódást hallottam, ezért arra indultam.  Ott is feküdt valaki a földön, de még élt. Mellkasa vadul mozgott fel-le. Gyorsan odafutottam mellé, majd magam felé fordítottam.

-Calum?-néztem rá zavarodottan.

-Dy..Dylan-mondta majd elmosolyodott.

-Mi..mi történt?-néztem rá könnyes szemekkel

-Nem tudom. Egyszer csak megtámadtak.

-De kik?

-F..fogalmam si-nem tudta befejezni. Hirtelen köhögni kezdett, majd vér kezdett ömleni a szájából.

-Nem, nem,nem! Ez nagyon nem jó jel!-mondtam magamnak, majd fejét ölembe fektettem.

-D..Dylan csak menj, és é..élj normális életet.-Mondta, miközben a vér csak úgy ömlött szájából.

-Nem, nem hagylak itt!

-Pedig muszáj lesz.-mondta egyre elhalóbb hangon.

Nem tudtam mit mondani, ezért inkább ajkaimat övéihez tapasztottam. Testembe egyből bele hatolt az a szúró érzés. Könnyeim kibuggyantak, de nem hajoltam el.

Hirtelen megszűnt a fájdalom. Elhajoltam tőle, majd könnyes szemekkel meredtem rá. Meghalt. Calum meghalt.