↘7

473 41 0
                                    

Másnap Calum felkelt.

Mindenki izgatottan várta, hogy mi lesz a reakciója, de semmi érdekes. Csak szokásosan Calum volt. Semmi sem változott rajta. Szemei ugyan olyan gyönyörűek voltak. Csak a haja volt egy kicsit kócos, mondjuk ő mindig így hordja.

Persze amint felkelt mindenki odagyűlt köré, és vizslatták, hogy minden redben van-e. Engem pedig csak lökdöstek. Egyre több ember özönlött be a szobába, és mindegyik meglökött egyszer, ha nem többször. Szó szerint kitoloncoltak a szobából. Engem. Engem, aki egész este ott virrasztott Calum mellett, hogy még véletlenül se történjen semmi baj. Egyedül nekem számított akkor, amikor nem volt magánal. Persze amint magához tért, egyből mindenki ugrott utána, mint a pincsik.

Szomorúan bagtattam át egy üres szobába. Leültem egy ágyra és arcomat tenyerembe mélyesztettem.
Fáradt voltam, ezért úgy döntöttem alszok egy kicsit.
Hosszasan elnyújtózkodtam az ágyon, aztán álomba szenderültem.

Néhány órával később kopogásra keltem fel. Megdörzsöltem szemeimet, aztán lassan ki is nyitottam őket. Az ajtóban álló alakra néztem és egyből felismertem. Elmosolyodott és közeledni kezdett felém. Végül egy széken foglalt helyet, ami az ágyam mellezt volt.

-Hogy vagy?-törtem meg a csöndet.

-Jól. Már semmi bajom.

-Ennek örülök.- csend. Nem volt mit mondanunk egymásnak.

-Köszönöm. -Szólalt még végül halkan.

-Még is mit?

-Mondták a többiek, hogy te vittél el az ágyamig. Sajnálom, ha fájdalmat okoztam. Nem volt szándékos.-sütötte le szemeit- és ahogy téged ismerlek egész este ott ültél mellettem. Igaz?

-Igen.-egy kicsit elpirultam.

-Köszönöm!

Megint egy kisebb némaság következett. Nem tudtam, hogy mondjam el. Végül vettem egy mély levegőt és bele kezdtem.

-Van egy elméletem.

-Mi? Miről? -Nézett zavarodottan Calum.

-A betegségedről.

-És mi?

-Bugyután fog hangzani, de szerintem abban a fűben amit te szívsz nem csak fű van.

-Mi? Én ezt nem értem.

-Szerintem valaki felspécizte a füvet és attól van ez.

-De mit rakott bele? És mi van ettől.

-Izületbénítót vagy mit tudom én mit. Az ájulásoknak biztos ez az oka.

-És mi van a..betegségemmel?

-Ez is biztos hatással van rá, de nem ez a fő oka.

-Akkor mi?

-Lelki problémák...

Helloka☺
Hát igen, a fejemben jobban nézett ki ez az egész de mindegy😂 remélem azért nem lett annyira borzasztó.

Lost Touch✒Hood & O'Brien [Befejezett]Où les histoires vivent. Découvrez maintenant