Lost Touch✒Hood & O'Brien [Befejezett]

↙8

-Ne szivass!

-Nem viccelek.

Idegességében felállt és mászkálni kedzett. Ujjait nyugtalanul tördelte.

-Faszom az egészbe!- fellökte a széket amin az előbb ült, és az nagy zajt csapva esett a földre.

-Ez nem igaz!- arcát tenyerébe temette. Melkasa vadul mozgott fel-le. Apró szipogást hallottam, ezért odaültem mellé.

-Hé! Nyugi!- kezemet vállára tettem, majd szorosan magamhoz húztam. A fájdalom türhető volt. Még.
Eltolt magától, majd szemeimbe nézett. Tekintetem könnyes szeme és ajkai között cikázott, de ahogy láttam ő is ezt tette. Végül lecsapott ajkaimra.
Összefortunk. Nyelveink szinkronban mozogtak egymással. Szemeimet becsugtam és próbáltam nem gondolni az egész testemet átjáró fájdalomra. Sikerült. Izmaim ellazultak. Vállamat leengedtem és a pillanatnak éltem.

Hirtelen elhúzódott tőlem.

-B..bocsánat, csak...- nem tudta mit mondjon.

-Semmi baj.

-De én nem akarlak bántani.

-Tudom. Megoldjuk.

-Mit?

-Ezt az egészet.

-És akkor hozzá érhetek másokhoz anélkül, hogy megkínozzam őket?

-Ja.

-Király...

-Ja, de akkor viszont majd neki kéne állnunk valami terápiás kezelésnek.

-Pszichológus vagy?

-Nem. De ebben biztos tudok segíteni.

-Remélem. -Válaszul csak bólintottam egyet.

-De nekem most mennem kell, még mielőtt ezek felgyújtanak valamit.

-Oké.

Kiment a szobából. Megint egyedül maradtam. Ledőltem az ágyra és csak bámultam ki a fejemből. Akaratlanul is elmosolyodtam, amikor eszembe jutott, hogy mit is csináltunk az előbb.
Kiráz a hideg, amikor telt ajkaira gondolok, amik lassan közelítenek felém. Nyelvére, ahogy az én számban matat, majd összegabajodik az enyémmel.

Megcsókolt.

Ő. Ez az isteni pasi. Ezek szerint tetszem neki. Nem tudom hogyan sikerült ezt elérnem, de nagyon örülök neki.
Végülis ő is tetszik nekem. Nagyon. Azóta amióta megláttam a kórházban. Az első pillanattól fogva tudtam, hogy ő kell nekem.

Muszáj lesz segítenem neki. Muszáj lesz meggyógyítanom, hogy hozzá érhessek amikor csak akarok, mert már nem sokáig bírok magammal.