You Help Me?

#5

-Jó reggelt- lágy cirógatást éreztem meg a nyakamon. Rögtön felismertem a hangját. Kinyitottam a szemem, ő pedig letérdelt elém és lágyan rám mosolygott. Szívem melegség árasztotta el.

Visszmosolyogtam, majd felültem az ágyon, amihez kellett az ő segítsége is.

-Nem akarok suliba menni- hajtottam le a fejem.

-Muszáj lesz- ült fel mellém.

-Nem akarok. Nem akarok találkozni Iannal. Nem akarom a hülye tanárokat látni. Nem akarok semmit.- hangom a mondandóm végére elhalkult. Szemembe könnyek gyültek, de gyorsan kipislogtam őket onnan.

-Figyelj- karolta át lágyan a mellettem ülő a derekam- Első órán dogát írunk matekból. Elmegyünk és ha még mindig nem szeretnél ott lenni, akkor hazajövünk, rendben?

Matek doga? Remek. Máris kevesebb kedvem van élni.

-Segítesz? Nem tudok semmit.

-Persze. Viszont most öltözz- állt fel mellőlem, közelebb húzva a székem, amire már ki voltak készítve a ruháim. Hálásan néztem utánna, mivel már kiment a szobámból.

Átöltöztem és belehuppantam a székembe. Felkaptam a táskám és kihajtottam a szobából.

-Kész vagyok- álltam meg mellette.

Az előszobában ült és valami műsort nézett a tévében.

-Mehetünk?- nyúlt a távirányító után.

-Aha- indultam meg előre. Zsebemben megszólalt a telefon, jelezvén, hogy nagyon elfelejtettem feltenni töltőre- Ne már!- sóhajtottam letéve a készüléket a mellettem lévő polcra.

-Minden rendben?- állt meg mögöttem a zöld szemű srác.

-Persze, csak lemerült.- néztem az utolsókat rugó telefonomra.

-Felteszem töltőre, te szálj be az autóba- vette fel és meg is indult a szobába.

Megindultam hát a kocsi felé, ami már ott parkolt a házunk előtt.

Kinyitottam az ajtót, próbálva nem beverni a fejem, mikor be akarok szállni, de ez nem mindig sikerült.

-Segítek- lépett mellém Crag és hatalmas tenyereivel átölelve berakott az ülésre- Minden rendben lesz- ült be előre, amíg én bekötöttem magam.

-Semmi nincs rendben.- hajtottam a fejem az ablaknak.

-Nem is azt mondtam, hogy most van rendben.- fordult ki az útra.

-Kedves vagy- néztem végig az elsuhanó tájon.

-Megjöttünk- fékezett le hirtelen, mitől előre estem az ülésen.

-Legközelebb óvatosabban ha kérhetném- ültem fel, kicsatolva a biztonsági övet.

-Meglesz- húzódott el mellettem az ajtó. Nem tudom, hogy képes megtenni ezt a két méteres távot három másodperc alatt, amikor az apámnak sokszor percekbe került.

-Rossz a lift- álltunk meg mindketen a szürke ajtó elött, amire hatalmas betűvel volt ráírva, hogy "ROSSZ".

-Akkor irány a lépcső- fordultam meg csalódottan. Remek, ennél rosszabb nem is lehet.

-Csak nem valami baj van? Esetleg a lift a gond?- állt meg előttem az agyonvert képű Ian, gyanús vigyorral az arcán. Crag arcára kiült az aggódás és a düh keveréke.

-Menj innen- próbáltam kikerülni, de az utamba állt.

-Segíthetek, ha gondolod- hajolt a képembe, amitől megint rámjött a hányinger.