Pygmalion-effektus [BEFEJEZETT]

Második fejezet - Második rész

~Sziasztok! :) Köszönöm szépen a sok szép kommentet! Nagyon jól esett mindegyik! :3 Itt a következő, remélem, ez is tetszeni fog! :3 és ez nem az utolsó fejezet!!!:D ~

Ez a szilveszteri nap a szokásosnál is hidegebb volt; mi több az időjárás szerint közel mínusz tizenöt fok is lehetett! A járdán a már lázban égett fiatalokat kerülgetve mentem a kertváros felé. A szürke sapkám jobban a fejembe húztam, a tenyerem dörzsölgettem, hogy meg ne fagyjak. Jöhettem volna biciklivel is, ha jégcsappá akartam volna változni. Csakhogy nem akartam, mert érdekelt, miért hívtál át. A sálam jobban az arcom elé húztam, közbe–közbe elmosolyodtam a városi látványon: semmi hó, csak zordság az emberek mégis felettébb jókedvűen mászkálnak, ünnepelnek, vásárolgatnak, amíg lehet.

Amint bekanyarodtam az utcátokba futásnak eredtem: fáztam, és már nagyon bent akartam lenni. Ez a környék csendes volt, talán hozzád képest túl csendes.

– Na, végre! – nyitottál nekem ajtót, majd be is rángattál rajta.

– Hé, mire ez a nagy sietség? – rúgtam le az ajtóban a bakancsom, majd a többi felesleges ruhadarabot az akasztó előtt ledobtam, mert mást nem hagytál.

– Készülődjünk! Ma kirúgunk a hámból! – kiáltottad el magad. Felvontam a szemöldököm: nem teljesen értettem, miről beszélsz, hiszen egy; én nem iszok, kettő; én nem bulizok, három; hagyjál már a szilveszteri „szokásokkal". Kezdem azt hinni, az már teljesen gáz, ha valaki józanul megy át az újévbe. Ah, változik a világ...

– Én nem megyek sehová – ingatom meg a fejem, de azért a szobádba követlek. A szobádba felérve a szekrénybe kezdtél kutakodni, mint aki meg sem hallotta az előbbi megszólalásomat.

– Szerinted mit vegyek fel? Dögös akarok lenni – álltál a szekrényedbe beépített tükör elé, különböző pólókat próbálgatva magad elé tartva. Sajnos mind mocskosul jól állt volna neked.

– Ipsz, én nem megyek! – jelentettem be erőteljesebben, hogy jobban halljad.

– Ó, dehogy nem – fordultál felém egy magabiztos vigyorral. Ez volt az a vigyor, ami azt sugallta, ha kell, beleteszel egy zsákba, és úgy viszel el, de akkor is elmegyek.

– Nincs kedvem, ne erőszakolj rám ilyeneket! – szűkítettem össze a szemem, hogy megtörhetetlennek tűnjek. Sóhajtottál, odaléptél hozzám, és a vállamra helyezted a kezed.

– Ákos, kérlek! – néztél mélyen a szemembe. Elvesztem ismét azokba a bódító szemekben, éreztem, ahogy a torkomban gombóc nő, és nem enged levegőhöz jutni. Bizonyára zavarom az arcomra is kiülhetett, mert te lusta mosolyra húztad a szád, és homlokon pusziltál. Nem tudom, hogy a testem hol érezte magát, talán egy romantikus tini filmbe; a szívem a torkomban dobogott, lábaim kicsit megcsuklottak. Ez nem jó, ez nagyon nem lesz jó.

– Jól van, elmegyek, na! – húzódtam el azelőtt, mielőtt a testem folyékony halmazállapotba vált volna.

– Tudtam! – vigyorodtál el győzelemittasan, és visszamentél ruhát keresni.

– De én mit vehetnék fel? Otthon sincsen nagyon bulis cuccom – biggyesztettem le a számat.

– Bízd csak ide, Szerelmem – kacsintottál rám, mire rögvest elpirultam. Kingát becézgesd így, ne engem, nyomi. Mind a te hibád, hogy ilyen dolgok játszódnak le bennem. Mindig úgy viselkedsz velem, mintha a szerelmed lennék, és alig várod, hogy megkérd a kezem.

Egy óra elteltével már mindketten készen voltunk. Rám egy kockás inget adtál, amit úgy gomboltál be, hogy a mellkasom kilátszódjon, szűk, fekete farmert és egy hawaii stílusú nyakláncot.