Pygmalion-effektus [BEFEJEZETT]

Harmadik fejezet - Második rész [VÉGE]

Ákos szemszöge

Napok teltek el az egyetem kezdete óta, azóta, hogy az az idegesítő srác rátapadt Alexra, ezáltal rám is. Nem is volna vele semmi gondom, ha nem hasonlítana annyira ijesztően mindenben valakire. Őrá. A neve is ugyanaz volt, külseje is hasonló, még a hangja is... De amikor ezt felhoztam a kis vörösnek csak kinevetett, mondván, ez butaság. De nem volt az, nem vagyok hülye.  Y visszatért, csak azt nem tudom, miért. Talán csak a Sors játszik velem valami számára vicces játékot vagy szimplán ennyire szerencsétlen voltam, de akkor is. Az "újdonsült" barátunk Y volt, a legeslegjobb barátom, a testvérem, akibe menthetetlenül szerelmes voltam, amíg át nem vert. Vagyis csak azt hittem. Igaz, nem telt bele két napba, és rájöttem valódi kivoltjára, ám addig is... Zavarba jöttem pillantásától, édes mosolyától, futó érintéseitől. Pedig lezártam már magamban, utálom őt minden erőmmel.

– Flóriiii! – kezd heves integetésbe Alex, amint meglátja a folyosón Ipszet üldögélni egy padon. Erős, éles visítását még a holtak is meghallják: Y felénk kapja a fejét, majd látványunkra szélesen elmosolyodik. Pff - fordítom el inkább tőle a fejemet. Ő a mai napig nem ismert fel, úgy kezel, mintha idegen lennék, ahogy Alexot is. De talán ez így van rendjén. Talán az élet azt akarja, ismét barátok legyünk, úgy, hogy tiszta lappal indulunk egymás szemébe. Tabula rasa.

– Sziasztok! – köszön, amikor odaérünk.

– Szia, drága – mosolyog rá Alex, majd leülünk a két oldalára. Unatkozva teszem keresztbe a lábam, rákönyökölve a térdemre, kitámasztva rajta az állam. Nem bírok még ránézni sem, egyszerűen amióta tudom, hogy ő az minden éjjel átélem azt az éjszakát, amit tizenöt évesen. Azt a gyönyörű éjjelt... Istenem, már arra sem emlékszem, kinél voltunk bulizni, komolyan, semmire nem emlékszem, csak arra, hogy megcsókolt, aztán...onnan mintha filmet vetítenék magam előtt. Körbe nézek, hátha valahol meglátom Sárát, a barátnőmet. Vagy mim... Magam sem tudom; nem érzek iránta semmit, de a szex rohadt jó vele. Sőt több mint jó. És ha ez nem volna elég, akkor kedves is. Oké, sokszor elveri a pénzemet, de ennyi talán belefér abba, hogy cserébe ő meg megengedi, hogy análisan megdugjam. Mert annál jobb sincs, az biztos.

– Srácok – szólal meg Y, valamin nagyon felbuzdulva. Oda sem nézek, nem törődöm azzal, hogy megszólított. Őt sem érdekelte, hogy lelkileg tönkretett. – Ma úgyis péntek van, menjünk bulizni. Mit gondoltok?

– Azt, hogy idegesítő vagy – morgom a bajszom alatt, amit sajnos meghall. Vontatottan felém emeli a tekintetét, azt, amelyről mindig az alkony jut eszembe. Y a világ legszebb embere, és ezt akkor sem tagadhatom le, ha éppenséggel utálom. Mert igen, ezt érzem iránta: mérhetetlen gyülöletet, megvetést és szánalmat. A világ legidiótább embere, aki képes volt arra, hogy a legjobb barátját kihasználja. És azóta megváltoztam, megkeménykedtem, de na. Még mindig fáj, az egy örök seb marad a lelkemen.

– Most mit vagy úgy oda? – mordul rám Alex. Chh, a bulibáró. – Elmegyünk egyet rázni. Ha annyira nem vagyunk elviselhető személyek számodra, akkor nem kell velünk lógni. Ennyi – von vállat. Na, tessék. Ez is megszólalt. Egyszerűen nem bírja felfogni, hogy ez a srác Ipszre emlékeztet – sőt, szerintem ő is – és ezért nem akarok vele sokat lógni. De ezt nem tudja megérteni, nem. Túl hülye.

– Jaj, Istenem, bazdmeg! Ám legyen, menjünk este bulizni – sóhajtok egy fáradtat.

– Komolyan? – csillan fel Ipsz szeme. – Akkor ez azt jelenti, hogy együtt bulizunk – mosolyodok el, mire vontatottan, de bólintok. Szeretem, amikor mosolyog, olyan őszinte.

***

Végül azt beszéltük meg, hogy a kolesz szobánkban találkozunk, és onnan indulunk. Csak egy gond van: Alex lelépett a pasijával hancurozni. Azt mondta, a megbeszélt időre visszatér, de a francokat! Nem sokára itt lesz Y, én pedig még mindig egyedül vagyok ebben a kibaszott szobában. Istenem, Alex. Esküszöm, ha nem jelensz meg gyorsan, mint Jézus, akkor keresztre feszítelek.
Gondolkodásomat az ajtón behallatszott kopogás zavarja meg. Ez Flórián, biztos vagyok benne. Úristen. Én erre nem vagyok felkészülve, a-a.