Stay With Me |C. D.|MAGYAR|Átírás alatt|

chapter four

Sziasztok! Úristen, de régen írtam már ide... :O Viszoont, sikerült (Jeeej!) megírnom/átírnom ezt a fejezetet. :) Hosszabb lett ugyan, de ki is lett belőle hagyva pár rész, ami a régibe benne volt. Pédául, (ha jól emlékszem) ebben a részben csattant el Cam és Brook első csókja, de ebbe viszont ez elmarad, bocsi. :( Amikor elkezdtem ezt az egészet írni, túl hamar belevágtam a lecsóba, amit valljuk be, nem kellett volna. DE! szerintem így is egy élvezhető rész lett, hogy őszinte legyek, nekem az új rész záró (van egyáltalán ilyen? XD) sokkal jobban tetszik. Na, de nem húzom a szót, ha érdekel (remélem érdekel) akkor kezdj bele, és kérlek nyomj egy vote-ot ha eddig nem tetted, és ha van kedved, pár mondatban leírhatnád, hogy neked hogy tetszik, vagy miért nem tetszik ez a rész. Jó olvasást! :3

Lassan, nehézkesen nyitottam ki a szemem, amint megcsapta fülemet a telefonomból érkező kellemes dallam. A hang irányába fordultam, majd kinyomtam az ébresztést. Felülve az ágyban, hirtelen jöttek vissza az álmomból megmaradt foszlányok. Cameronnal álmodtam. Szemöldök ráncolva játszottam le fejemben az álmom részleteit. Bizsergés futott végig gerincemen, kezemen a létező össze szőrpihe egyenesbe vágta magát. Furcsáltam ezt az egészet. Először is. Miért álmodok Cameron-nal? Ezzel az önző, gyerekes, kimondhatatlanul idióta emberi lénnyel. Egyáltalán, hogy férkőzhetett be a tudatomba, amikor testem minden egyes porcikájával utálom őt. Bár az álmomban nem igazán tűnt úgy, hogy utálom. Sőt, igazán kedveltem. Másodszor meg, miért vált ki ez belőlem ilyen érzéseket? Ennek nem kéne megtörténnie.

Megrázva a fejem próbáltam kiverni a fejemből azt, ami nem oda való. A nyár utolsó napsugarai próbáltak bekúszni a redőny apró lyukacsain, és én felhúzva a redőnyt utat engedtem nekik. Sokkal jobb. Megmosolyogtam a kora őszi természetet. A fákon a levelek már kezdtek sárgulni, a madarak se csicseregtek olyan hevesen. A virágok utolsó erejükkel tették illatossá és csodássá a mai, és a hátralévő napjaikat. Asztalomhoz ültem, amin hűn szeretett laptopom pihent, majd ahogy beüzemeltem, bekapcsoltam rajta Charlie Puth-Dangerously című számát. A zenét énekelve választottam ki a ruhám, ami egy bordó trikó és egy fekete sztreccs farmer, illetve a bőrdzsekim lett. Hajamat csak megfésültem, és hagytam, hogy hátamra és vállamra essen. Felvittem egy kis szempillaspirált, meg egy barackszínű rúzst, és kikapcsolva a laptopom, kezembe véve a telefont és a táskám, kiléptem a folyosóra. Ugyan ebben a pillanatban húgom is kilépett a kuckójából. Szeme még félig csukva volt, haja kócosan állt a feje tetején, és még pizsamában volt. Neki ma elmarad az első órája, így megteheti, hogy pizsamában reggelizik. Elmosolyodtam, mert egy kis óvodásra emlékeztette, aki azt se tudja hol van.

- Azért ugye látsz, Al? - kérdeztem visszatartva nevetésem. Tényleg aranyos volt.

- Haha, nagyon vicces. Csak nehogy a végén előbb érjek le, mint te - mondta most már nagyra nyílt szemekkel, és futni kezdett le a lépcsőn.

Rögtön utána eredtem, de ő már az asztalnál ült mikor leértem. Ugyanúgy ahogy apu is, anyu a poharakat vette elő.

- Jó reggelt! - köszöntem, majd helyet foglaltam. - Ezt még visszakapod ám kis szargalacsin - böktem oldalba húgom, aki kuncogva húzta össze magát.

- Látom jól indult a reggeletek - mondta anyu.

- A suliban is így fogtok pörögni? - kérdezte bohókásan apu, mire Alice-szel egyszerre fintorítottunk. - Gondoltam - nevetett fel apu, vele együtt mindenki.

- Elkérhetem a Range Rover kulcsát? - kérdeztem, miközben az utolsó falat rántottát vettem a számba.

- Ez nem így megy kisasszony! Rendet raktál a szobádban?