Stay With Me |C. D.|MAGYAR|Átírás alatt|

chapter five

Sziasztok! Meghoztam az "új" részt, mindenféleképpen olvassátok el, remélem tetszeni fog. :) Legyen kellemes éjszakátok!

Erőtlenül nyitottam ki szememet, majd ahogy megéreztem hasamon egy ismeretlen kezét, kiugrottam az ágyból.

- Te mi a francot keresel itt? - köntösöm után nyúltam, majd összehúztam magamon. Hívatlan vendégem, aki Cameron Dallas volt, vigyorogva ült fel az ágyamban.

- Gondoltam megleplek. Nem örülsz nekem?

- Hát, ha neked ez meglepetés, akkor nem tudom, hogy melyik bolygón élsz. A szívrohamot hoztad rám, szerinted örülök?!

- Úgy tűnik, hogy nem. Pedig jó meglepetésnek indult, sajnálom - felállt az ágyamról, majd kellemetlenül a hajába túrt. Az órámra pillantottam, és rájöttem, hogy igazán korán van ahhoz, hogy bárki ébren legyen a családból.

- Egyáltalán, hogy jöttél be? Nehogy azt mondd, hogy bemásztál az ablakon, mert komolyan mondom, hogy hívom a rendőrséget!

- Azért annyira elvetemült nem vagyok édes. Alice engedett be.

- Nem vagyok édes. Ennek roppantul örülök. Akkor remélem ki is találsz - kinyitottam az ajtót, jelezve neki, hogy távozzon.

- Ne már Brooklyn! Most komolyan elküldesz? - kínosan felnevetett, de látva komoly arcomat, abba hagyta.

- Halál komolyan. Szia! - azzal kitoltam a szobámból, és rácsuktam az ajtót.

Már esélyem se lett volna arra, hogy visszaaludjak, elkezdtem készülődni. Telefonom megnéztem az időjárást, ami 14°C-ot jelzett. Ezen adatok alapján öltöztem fel. Hajamat ismételten csak kifésültem és szabadon hagytam lógni hátamra. Kedvenc zenéimmel teli lejátszási listát hallgatva vittem fel szokásos sminkemet. Mire teljesen elkészültem, fel 8 volt, bőven ráérek fél óra múlva elindulni. Táskámba bedobtam a mai napra szükséges füzeteket, a tolltartómat, pénztárcámat és egy üveg vizet. Még egyszer a tükröm elé álltam, majd kezembe kapva kabátom és táskám, laptopomat kikapcsolva elindultam a konyhába. Anyuék konferencián vannak, Alice-nek meg nulladikja van, így egyedül voltam a lakásban. Anyu egy cetlit hagyott az asztalon.

"Elmentünk kincseim! Kaja van a hűtőbe, de hagytunk itthon pénzt. Brook, figyelj a húgodra! Szombaton jövünk, legyetek jók. Anyu, apu <3"

Szóval egész héten egyedül leszünk. Remek. Más velem egyidős fiatal biztosan hatalmas bulit rendezne, de én abszolúte nem támogatom az ilyet. Soha nem volt az a balhés gyerek, és nem most akarom elkezdeni. Asszem anyuék áldanak emiatt. Anyu testvérének a lánya eléggé balhés. Mindig is mondogatták, hogy örülnek, hogy én nem lettem ilyen.

Kávémat szürcsölgetve görgettem az instagramot, amikor üzenetem érkezett.

Cameron: Érted menjek? 😉

A reggeli után még elakar vinni suliba... Ennek valami tuti nincs rendben az agyában. Figyelmen hagyva üzenetét ittam ki az utolsó kortyot a bögrémből, majd elindultam az iskolába. Útközben zenét hallgattam, hogy gyorsabban teljen az út. Már látóhatáron belül volt az iskola, amikor hátulról átkarolt valaki. Azonnali reflex-ként ütöttem gyomorszájon a könyökömmel, majd a támadómra néztem.

- Jézusom Cameron te nem vagy normális.

Ott hagytam őt, már nem tudott érdekelni. Táskámba rakva fülhallgatómat lépdeltem fel az iskola lépcsőjén, ahol Sky várt.

- Hát ez meg mi volt? - kezével a gyomrát fogó fiú felé intett, aki nagy világfájdalommal az arcán lépdelt az iskola felé.

- Hát, reggel meglepett azzal, hogy bemászott az ágyamba, én meg elküldtem. Ezek után meg ír, hogy elhozzon-e. Én meg nem válaszoltam.