Shameless Slytherin [Scorpius Malfoy AUFF]

Nyolc

Hűha, nagyon meglepődtem, az utóbbi 3-4 napban +1000 olvasás lett a blogon, és elmondhatatlanul boldog voltam, mikor néztem a statisztikákat, csak azért keseredtem el, mert viszont több hozzászólást szoktam kapni és ettől kicsit szomorú lettem, de ettől még hálás vagyok nektek. :)

"216-Volt már ilyen?"
"497-Csak csönd."

Simon Márton

Két perc várakozás után végre visszatért az a rohadt lépcső, és arra az időre éppen cseppfolyóssá vált az agyam. Nem is ismerem Scorpiust. Mi a francot fog most csinálni? Albus a bátyám. Scorpius pedig csak Scorpius, és mégis annyira féltem őket. Ez miattam van. Ez is miattam. Rohanok le a lépcsőkön, és olyan, mintha a Roxfort éppen annyi ideig akart volna visszatartani engem, amíg Scorpius megtalálja a bátyám.

Rohanok a folyósón, és megtorpanok. Fogalmam sincs, hogy mire számítsak. Mi fog történni? Vagy hogy egyáltalán hol lehetnek.

A kviddics csapatnak órák után edzése van.

Ezt Scorpius is nagyon jól tudja, hisz ő is a csapatban játszik.

Kviddics pálya.

De vajon a kviddics pályára menjek inkább, vagy a gyengélkedőre?

Szaladni kezdek a folyosón újra, és már majdnem kiérek az udvarra, mikor megpillantom Scorpiust tíz méterrel arrébb. A folyosó falának támasztja a hátát. Halkan, óvatosan sétálok közelebb hozzá. Reménykedve, hogy el se ment Albushoz.

Hangosan veszi a levegőt, vagyis inkább szuszog, vagy fújtat, mint aki éppen megnyugodni próbál.

Mielőtt hozzáérnék, felkapja a fejét és jobb kezével hátratúrja a haját. Ujjai vékony vörös csíkokat hagynak a hajában.

Leejti a kezét, de a pillantásom rajta maradt.

Megragadom az ujjait, mert máshol nem merek hozzáérni. A bütykeit bámulom. Nagyot nyelek az apró, véres, horzsolt sebek látványától. Még mindig nem néztem a szemébe. Se az arcára.

-Mit csináltál? - kérdezem halkan, szinte lesújtva, remegő hangon, a kezét bámulva mereven.

Még soha nem láttam senkit verekedni. Nálunk ez nem divat. Átkokat szórunk, meg ártásokat. De fogalmam sincs milyen, ha két fiú verekszik. Libabőrös lettem.

Nyomást érzek a kezemen, így oda pillantok. Scorpius megszorította a kezem. Hirtelen azt sem tudom, hogy mire véljem ezt a gesztust. Félek az arcára nézni, mégis reflexszerűen emelem fel a fejem, hogy rápillantsak. 

Az alsó ajkán van egy vastag, vörös csík, ami kicsit túllóg a szája körvonalán. A bal szeme alatt pedig egy kisebb horzsolás. Összehúzom a szemöldököm, miközben az alsó ajkam tudat alatt is lebiggyesztem. Nem tudom figyelmen kívül hagyni a tejszőke hajában futó vércsíkokat sem. 

-Ne haragudj.. - motyogja halkan, miközben a szemembe próbál nézni, de elfordítom a fejem. Őszinte volt hangja, mert nem hazudott. Nem mondta, hogy sajnálja, vagy akármi más. Tehát nem hazudott. Csak annyit kért, hogy ne haragudjak rá. Nem magyarázkodott, nem szépített, nem hazudott, nem hallgatott el semmit. Ez nekem új, és furcsán többnek látom őt ezért.  És hiába próbálok arra gondolni, hogy vajon, hogy néz ki a bátyám, mert egyszerűen csak le akarom törölgetni a vért Scorpius kezéről. 

Nem tudom mit mondhatnék neki, vagy egyáltalán, hogy mit kéne mondanom. Annyi biztos, hogy ő itt áll előttem, az inge derekán egy halvány vérfolt van, -amiről fogalmam sincs, hogy melyik fiúé-, az én ingem egyik karja pedig leszakadt. Az is biztos még, hogy sebes keze az enyémet szorítja, a fejemet a vállára hajtom, miközben ő a derekamat öleli, és csendben vagyunk. 

Mert nem tudom mit kéne mondanom. 

Mert nem tudom mit mondhatnék. 

Mert azt várja mit szólok ahhoz, amit tett. 

Úgyhogy csendben vagyunk. 

Várunk. 

Mert én nem tudom. 

Mert ő vár rám.

De nem örökké. 

Scorpius M.