Don't let me down *Luke Hemmings*

6.fejezet

Egy nap telt el. Egész pontosan 24  óra. Luke nem keresett. Nem volt egy nem fogadott hívásom se, vagy sms-em se. Nem lepődtem meg, de csalódott voltam. A lelkem legmélyén valahol vártam, hogy utánam jön, hív, vagy ír, de persze ezek megint csak a buta álmaim voltak. Igazából egy nap elteltével már biztos voltam benne, hogy nem fog keresni, és ennek a barátságnak vége szakad. Valahogy  megpróbáltam elfogadni, hogy Luke "nincs többé", és ezzel a lelkem egy darabja is kiszakadt belőlem.  Én tényleg egy híd alatt aludtam, ahogy a levélben is leírtam neki, hiszen se rokonaim se barátaim nem voltak, egy darab sem. És még pénz sem volt nálam. Így a közelben lévő híd alatt aludtam egy napig, de már rettentő koszosnak éreztem magamat, és a testem egy forró zuhanyért könyörgött. De ebben a helyzetben a forró, csapból folyó víz csak egy vágyálom volt. 

Étel és meleg víz nélkül túléltem egy darabig; de egy másik dologra viszont azonnal szükségem volt, anélkül nem élhettem túl: Luke-ra. Nem mehettem be a házba visszakönyörögni magamat, hiszen én jöttem el, ő pedig nem keresett, pedig akárhogy is nézzük, ő volt a szemét. Valamit ki kellett találnom, hogy ne őrüljek bele a hiányába. Észre sem vettem, de már a háza felé vezető úton gyalogoltam. Megálltam a nagynak mondható kék épület előtt, és a földszinti ablakokat próbáltam megközelíteni- És ekkor ott volt. A konyhában állt, éppen valamit főzni próbált, és a résnyire nyitott ablakon kihallatszott a hangos zene, amit éppen dudorászott. Nem egészen így képzeltem el. Azt hittem az ágyában fekve sír, és fagyit zabál dobozszámra, amiért otthagytam. De nem. Teljesen jól volt, sőt, több mint jól. Amikor ott voltam , nem tudtam kirángatni a depresszióból. De amint elmentem, a depressziója elmúlt. Mindent értettem. Nagy hiba volt odamenni, csak a saját szívemet törtem össze még jobban. Ideje volt messzebbre mennem, ahol biztosan nem fogom soha többet viszontlátni. Szinte futólépésben indultam el az ellenkező irányba, minél távolabb volt a ház, a szívem annál könnyebb volt, majd mikor kiértem a város határán, már nem nehezedett rá mázsás súly. 3 órámba került gyalog kikerülni a városból, hiszen nem a legkisebb városról beszélünk. Szinte euforikus hangulatba kerültem amiatt, hogy végre nem fáj. 

A lelkem mélyén tudtam, hogy még mindig fáj, de elnyomta az izgalom, amikor megláttam a másik  várost fényben úszni. A sötétség eddig elnyelt mindent, de a kivilágított épületek, szórakozóhelyek meghozták a kedvem. Valamennyi félretett pénzem volt Luke-nál, azt magammal hoztam, de nem pazaroltam buszra, vagy vonatra. Beléptem az első diszkóba, ami az utamba került. nem úgy néztem ki, mint aki buliba készült, hiszen alig volt rajtam smink, a gyaloglás megizzasztott, és otthoni ruhákban voltam. A szakadt farmerom, és a szürke pamut-pulcsim nem volt valami gyönyörű látvány, de abban a pillanatban nem igazán érdekelt. Beléptem az épületbe, és izzadtságszag keveredett az alkohollal. Csak a szokásos. Egymás testének ütköző, vonagló fiatalok vettek körül, akik cseppet sem olyanok voltak, mint én, hiszen a lányokon alig volt ruha, a fiúknak pedig már véreres volt a szemük, pedig csak 9 óra fele járhatott az idő. Odaültem a pulthoz egy bárszékre, és vártam, hogy valami pultos srác megjelenjen. Egy nagydarab, szakállas férfi jelent meg a pultban, de szerencsére nem ő volt a pultos. Pár percen belül ott állt egy szélles vállú, izmos férfi, aki végre kiszolgált. 

- Egy Jack-Danielst kérnék. - vetettem oda foghegyről, szinte rá sem néztem. Tudtam a taktikát.

- Kólával?- vonta fel a szemöldökét, mire flegmán elnevettem magam. 

- Ugyan, dehogy. Mindent tisztán. - mosolyogtam, hogy ellensúlyozzam az előbbi bunkóságomat. Sikerült is. 

- Egy ilyen fiatal lány, éjszaka egy bárban, tisztán kéri a Whisky-t? Húha! Szakítás?- komorodott el. Hát igen, a viselkedésem alapján úgy tűnhetett, mintha éppen most dobtak volna, de hát erről szó sem volt. Főleg, hogy Luke még csak a fiúm sem lehetett volna, hiszen már barátként sem szeret. Közöltem a pultossal, hogy baráti dráma, mire addig faggatott, hogy elmeséltem neki az egész sztorit. Figyelmesen hallgatta, néha összeráncolta a homlokát, de egy szót sem szólt. Mikor végeztem a mondandómmal, elém tolta a következő pohár italt, ami talán a negyedik lehetett, de már nem számoltam. 

- Mekkora egy balek ez a Luke! Ha én lettem volna a helyében, isten bizony nem beszéltem volna veled így. Főleg mivel, egy igen csinos lány vagy, hozzá kell tenni...- vakargatta az állát, én pedig elpirultam. Nem egy csúnya srácról volt szó, én pedig szeretethiányban szenvedtem. Meg is lett a következménye. Öt percen belül a személyzeti mosdóban kötöttünk ki, egymás szájában matatva a pultossal, akinek még tartott a munkaideje. Sosem voltam ilyen lány, és nem is tudom mi váltotta ki, hogy egy idegen férfival feküdjek le egy szórakozóhely mosdójában, de nem gondoltam a következményekre, ahogy Luke-ra sem, és azt hiszem ez volt a lényege az egésznek. Figyelemelterelés.