Don't let me down *Luke Hemmings*

4. fejezet

 A vidámparkos incidens után egy egész napot átaludtam, hiába kopogtak a vendégszoba ajtaján, ahol aludtam, nem engedtem be senkit, nem válaszoltam semmire. Tudtam, hogy mindez mi miatt van: A csók miatt. Igazából csak egy szájra puszi volt, és csak én pusziltam meg, de a testem összes idegszála érzékelte az eseményt. A tudatalattim próbált figyelmeztetni a tulajdon érzéseimre, de nem figyeltem rá, kizártam teljesen. Amikor Luke bekiáltott az ajtón, hogy elmennek boltba, akkor keltem ki az ágyból, és mentem ki a konyhába, egy kis dobozos jégkrém után kutatva. Találtam is egy mentolos csokit, egy citromot eperrel, és egy banános epret. A harmadikat választottam, a kedvencemet. Még egy jel, hogy Luke nem felejtett soha, hogy mindig hiányoztam neki, és gondolt rám. Na de én nem akartam rá gondolni, inkább megfogtam a legnagyobb kanalat, amit csak találtam és bementem a vendégszobába. Eszembe jutott, amikor idejöttem és megkérdezte, hogy meddig maradok. Ezen még nem is gondolkodtam. Talán örökre itt kéne maradnom. Az iskolát egy hónap múlva befejezem, az érettségim letettem, már csak a ballagás van vissza, és még munkám is lesz, amint lemegy a ballagás. Talán fizethetnék lakbért Luke-nak, bár tudom, hogy nem várja el, de mégis ez a tisztességes. Mindent tökéletesen elterveztem, már nem is volt olyan rossz kedvem a majdnem csók miatt. Hamarosan ők is hazaértek, és nagyon meglepődtek, mikor az egyik bárszéken ültem a konyhapultnál, és mosolyogtam. 

- Szia, Hope.- köszöntek mosolyogva, mintha örülnének, hogy újra van életem, és nem alszom át a napot. Megértem őket. 

-Sziasztok! Sajnálom, hogy egész nap aludtam, én csak kimerültem, és gondolkodtam kicsit, remélem nem haragszotok. Igazából egy nagy kérésem lenne. Luke, emlékszel, mikor megkérdezted, meddig maradok?- mikor bólintott, folytattam. - Mi lenne, ha ideköltöznék? Hamarosan tudok neked lakbért is fizetni, sőt minden női teendőt megcsinálok, mikor Melissa nincs itt, vagy amikor kell és nem fogok a nyakatokon lógni. - hadartam izgatottan. Arra számítottam, hogy ők is olyan izgatottak lesznek mint én, vagy legalább is Luke. Ehelyett Melissa elborzadt, és Luke ijedt arcával találtam szemben magamat. Nagy kár volt ezt kitalálni, megemlíteni pedig főleg. Nem is tudom mit képzeltem. 

- Ne haragudjatok, bizonyára hülyeség az ötlet, és nem akarjátok, hogy itt legyek, megértem. Én kérek elnézést, amiért egyáltalán megfordult a fejemben ilyesmi.- kicsit megalázva éreztem magam, hiszen cseppet sem voltak feldobva az ötlettől. 

- Hope, nézd, semmi baj. Csak át kell beszélnem Melissa-val, hiszen mi már együtt élünk, és hosszú távú terveink vannak együtt, ezt biztosan megérted. Beszélhetnék vele pár percet? - kérlelt Luke a legkedvesebb hangnemben, amit valaha  hallottam. Csak az volt a baj, hogy a fele kamu. Bevonultam a szobába egy szó nélkül, de erős maradtam,nem hagyhattam, hogy lássák az arcomon a sértettséget. Nem vagyok már a tavalyi Hope, sem a tegnapi, hiszen az egyetlen dolog, amit szerettem magamban az ez volt, hogy kiszámíthatatlan vagyok, és folyamatosan változom. Felnőttem, és ezt a tudtukra akartam adni, így egy szó nélkül ültem az ágyon, amíg kintről kiabálást nem hallottam. Felül kerekedett a gyermeki énem, és az ajtóra tapasztottam a fülemet, ugyanis olyan hangosan beszéltek, hogy így is tisztán hallottam mindent.

- Oké, hogy a legjobb barátod évek óta, meg hasonló szarságok, de ez a mi házunk! Ketten élünk itt! Nem akarok egy harmadik személyt, akit alig ismerek. Nagyon rendes lány, tényleg, de miért kéne egy fedél alatt élnem vele? - hallottam meg az ismerős sipákolós kislány hangot, amit az elején. Visszatért. 

-De Mel, nincs hová mennie! Azért jött ide, mert mi mindig számíthatunk egymásra, és azt szeretném, ha ő is számíthatna rám! Mert fontos nekem, olyan mintha a húgom lenne, és ha ezt nem tudod felfogni, akkor sajnálom. Ő megértette, hogy te az életem része vagy, fordított helyzetben miért nincs így? 

- Nem, nem tudom megérteni, mert neked egy nő kell az életedbe, nem kettő! Nem hiányzik nekem ez az édes hármas. Ha nagyon akarna, tudna hová menni. Annyira vak vagy! Nem igaz, hogy nem veszed észre, miért akar itt maradni. Miattad, Luke! Szerelmes beléd!- üvöltötte. A szavai csontig hatoltak, és mérges voltam rá, hihetetlenül. Még én sem vagyok tisztában az érzéseimmel, ő hogyan lenne? Nem is ismer. És ezután nem is fog megismerni, azt garantálom. Kimehetnék, csinálni a fesztivált, de semmi értelme nem lenne. Így inkább bent maradtam a szobában, és utat engedtem a szüntelen folyó könnyeimnek. Órák telhettek el, amíg sírtam, majd ajtó csapódásra lettem figyelmes. Erre már muszáj volt kimennem, nem érdekelt a bucira dagadt fejem és kisírt szemem, ha Luke-kal valami történik, megölöm az a libát. Amikor a nappaliba léptem, a következő jelenet fogadott: Luke a kanapén ül és az arcát a tenyerébe temeti és halkan szipog. 

Na erre aztán nem számítottam. Melissa elment. Miattam? Én tettem tönkre kettőjüket? 

- Melissa elment? - bólintott. - Luke, annyira sajnálom, az én hibám az egész. Nem kellett volna ilyet kitalálnom, a terhetekre voltam így is, aztán most meg tönkre tettem a kapcsolatodat... Mindent csak tönkre tettem körülötted, mióta itt vagyok.- folytak a könnyeim. 

Luke magához ölelt, és megnyugtatott, hogy nem az én hibám; Ha Melissa nem tudja elfogadni úgy, ahogy van, (ami azt jelenti, hogy barátokkal, családdal együtt), akkor nem kell együtt lenniük. Örültem, hogy így fogta fel,de látszott rajta, hogy érzéseket táplál a lány iránt, és fájt neki, mikor elment. Ismerem őt. Tudom, hogy ritkán érez bármit nőnemű lény iránt a vágyon kívül, de most érzett. Én pedig elcsesztem.  A lelkem mélyén tudtam, hogy az én hibám, de Luke tagadta, hogy ne érezzem magam rosszul miatta. Most is azzal foglalkozott, hogy nekem mi a jó, mint mindig, és ezt annyira imádtam benne.

Estére már elmúlt a rossz kedve, és átbeszéltünk mindent Melissa-val kapcsolatban. Nem akarja, hogy vissza jöjjön, sem békülni. Mint kiderült, nem ez az első hisztije, minden nap van valami, és nem éri meg elviselni. Meg is értettem, miért mondta ezt. Annak idején nekem is így kellett volna cselekednem Michael-lal, de aztán túl késő lett. 

Hogy ne is gondoljon a lányra, csináltam az én régi haveromnak egy igazi meleg vacsorát, amiben ritkán lehetett része, ugyanis az a liba sosem főzött. Mindent beleadtam, hogy elkészítsem a világ legfinomabb sajtos makaróniját, és Luke háromszor is evett belőle, annyira ízlett neki. Bort kortyolgattunk hozzá, hiszen minket sosem érdekeltek a szabályok, így hát az sem, hogy jogilag még nem fogyaszthatnánk alkoholt. És cigarettát sem szívhatnánk, de manapság ki nem csinálja? Mindig is fittyet hánytunk a törvényre, ezért a házban gyújtottunk rá a vacsora után, telefüstölve mindent, amit csak tudtunk. 

- Annyira jó újra cigizni! Képzeld, Mel gyűlölte a dohányzást, ezért megtiltotta, hogy a lakásban szívjam, vagy bárhol máshol. Végre azt csinálok amit akarok. - dőlt hátra. Jó érzés volt hallani, hogy élvezte a szakítást, és én is élveztem ezt az új Luke-ot, akit végre nem az kötött le, hogy megfeleljen egy nagyon szörnyű lánynak, hanem önmagát adhatta. Régen is ilyen volt, ezért szerettem vele lenni, amennyit csak tudtam. Talán minden olyan lesz, mint régen, most is mindent együtt fogunk csinálni, és megint közel érezhetem magamhoz.