Reggel a lehető legjobb ébresztőt kaptam. Imádott kisöcsém, Adam gyönyörű kék szemeivel néztem farkasszemet. Tegnap éjjel rosszat álmodott, a sírására ébredtem, úgyhogy átvittem az én szobámba. Mondjuk, azt nem tudom, hol van az ilyen eseteknél Dorota, a házvezetőnőnk. Elvileg neki kéne rendezni a háztartást és velünk foglalkoznia, de ilyenkor későn már olyan mélyen alszik, hogy egy ágyú lövésre sem ébredne fel. A földszinten van a hálószobája, de még így is felhallatszik a horkolása az emeletre. Félre ne értsétek, kedvelem őt, nagyon jól főz és igazán kedves és gondoskodó. Mondjuk, azt nem tudom, hogy szegény Adam hogyan fog megtanulni rendesen angolul, mert Dorota orosz, nem rég költözött ide, Londonba és – fogalmazzunk úgy - még nem beszéli teljesen hibátlanul a nyelvet. De ő olyan nekem, mint a pótanyukám, nagyon szeret minket, mi is szeretjük őt és nem nagyon kapunk mostanában mástól ennyi szeretet, mint tőle.
- Jó reggelt! - adtam egy cuppanós puszit Adam puha arcára – Nemsokára itt lesz apa, úgyhogy kezdjük el készülődni!
Kipattantunk az ágyból és öcsémmel a karomban lerohantam a földszintre. A konyhában már fenséges illatok terjengtek. Ha angolul beszélni nem is, de főzni azt nagyon tud Dorota.
- Még készen is nem vagytok! – csapta össze házvezetőnőnk a kezét – Mr. Higgins megérkezik délkor, ti pedig öltözve sem vagytok fel! – szereti kicsit eltúlozni a dolgokat.
- Nyugi, Dorota! – adtam egy puszit az arcára – Még csak 10 óra van! Két óra alatt simán készen leszünk! Ismersz minket! – bizonygattam, mire kicsit megnyugodott.
Hipersebeséggel megettem a reggelit és hagytam, hogy Dorota megetesse Adamot, mert ha még vele is foglalkoznom kellett volna, akkor tényleg sosem végzünk.
Pontban fél 12-kor meghallottam a bejárati ajtónk nyílását. Lehet, hogy mérges vagyok apára és utálom, hogy nem foglalkozik velünk, de mégis boldog voltam, hogy két hét után végre hazajött, mert hát mégis csak az apám.
- Apa! – kiabáltam, miközben lefutottam a lépcsőről, majd szorosan megöleltem apukámat.
- Szia, kicsim!
- Apa! – halottam meg Adam vidám hangját a hátam mögül.
- Szia, nagyfiú! – emelte fel apa Öcsit – Mekkorát nőttél két hét alatt!
- Jó reggelt, Mr. Higgins! – köszönt Dorota is.
- Jó napot Dorota! Látom nagyon jól viselte gyerekek gondját! – ölelte meg a dadát is, aki erre teljesen elpirult és valamit oroszul kezdett el motyogni. Többször is észrevettem már, hogy Dorota mindig nagyon zavarba van apa előtt.
- De Apa! Én már 18 vagyok! – mondtam tettetett felháborodással.
- Ki beszélt itt rólad? Én Adamra és Sammyre gondoltam! – Sammy a kutyánk és ő is Dorotára van bízva, igaz, hogy a vele kapcsolatos dolgokat mindig én csinálom meg, mert ő halálosan retteg a kutyáktól.
- Jó válasz! – Nagyon szeretem, ezt apában, hogy mindig mindenre van valami jó válasza és stílusával mindenkit levesz a lábáról.
- De már én is felnőtt vagyok! – csattant fel Adam édesen, mire elkezdtünk nevetni.
Ez után apa bejelentette, hogy ő farkas éhes, úgyhogy Dorota feltálalta az ebédet. Kedvezni akart apának, mert a kedvenc ételét készítette el. Ebéd közben apa előadta az „élménybeszámolóját", aminek 99 százaléka a One Directionről szólt. Louis ezt csinálta, Niall már megint hányásig ette magát, Harry ennyit bulizott, én pedig látványosan elkezdtem magamat unni, de nem nagyon zavarta és arról persze egy szó sem esett, hogy velünk mi volt, mi mit csináltunk, kit is érdekel az? Egy idő után Dorota lefektette Adamot és elment mosogatni, mi apával pedig áttelepültünk a nappaliba.
- Arra gondoltam, - kezdtem – hogy el szeretnék kezdeni dolgozni valamit.
- Jó ötlet. – helyeselt – És milyen munkára gondoltál?
- Háttér zenész szeretnék lenni, de ha mostanában nincs ilyen munka, akkor szívesen lennék tolmács is vagy valami ilyesmi. – magyaráztam.
- Ha gondolod, felhívok pár embert, hátha van ilyen munka mostanában. – ajánlotta fel.
- Az nagyon jó lenne, köszi. – hálálkodtam - És apa mit tervezel a nyárra? – kérdeztem – Hova megyünk idén?
Nyáron apa minden évben elvisz minket valahova két-három hétre. Ez számomra az év legjobb időszaka, mert ilyenkor kikapcsolja a telefonját és csak velünk foglalkozik. Nagyon vártam már az ideit is, jó lett volna végre apával lenni az öt hülyegyerek nélkül. Csak mi hárman.
- Igazából még nem nagyon gondolkoztam ezen. – vallotta be – Nem hiszem, hogy idén időt tudnék rá szakítani. A fiúkkal megyünk egy amerikai és egy angliai turnéra. Nagyon jó lesz, igazi... - kezdte volna el újra az áradozást, de félbeszakítottam.
- Ezt úgy érted, hogy idén nem megyünk sehova? – kezdtem kiakadni.
- Igen, így értettem.
- Apa, ezt nem teheted! – pattantam fel a fotelból. Amilyen jól indult ez a nap, mostanra annyira el is romlott.
- Sajnálom, de nem tehetek mást.
- Gondolom, a bájgúnárok is elmennek szabadságra! – direkt szólítottam őket így, mert tudom, hogy apa nem szereti, de most kivételesen elengedte a füle mellett – Apa, nem érted? Ez már egy családi hagyomány, amit nem lehet csak úgy kihagyni! – kiabáltam.
- Szerintem te nem érted, kislányom! – emelte fel a hangját ő is – Nem tudok elmenni és kész! Lezártam a témát! – állt fel és elindult a szobájába.
- Nem igaz, hogy egy-két hetet nem tudsz feláldozni ránk az életedből! – kiabáltam utána - A fiúk már így is többet látnak téged, mint a saját gyerekeid! Alig vagy itthon! Én már felnőtt vagyok, de Adam még egy kisgyerek, szerinted milyen férfi lesz belőle apa nélkül? A múltkor is Laurent, a kertészünket szólította apának! Hidd el, nem csak neked hiányzik anya! – tudtam, hogy nála ez egy fájó pont, ezért is hoztam szóba anyát – Teljesen elhanyagolsz minket! – vágtam a fejéhez – Én néha már azt sem tudom, hogy nézel ki! – adtam ki magamból a dühömet.
- Valóban így gondolod? – kérdezte mérgesen.
- Igen! Így gondolom! – vágtam rá hasonló stílusban. A személyiségem nagyon hasonlít apáéra, főleg abban, hogy ugyanolyan önfejűek vagyunk.
- Rendben, Ashlyn! Akkor kezdj el csomagolni, mert eljössz velünk a következő két hetes turnéra!
