Az este nagyon nehezen tudtam elaludni. Féltem, hogy Noel akármelyik pillanatban beront az ajtón. Tudtam, hogy Harry mindent megtenne annak érdekében, hogy megvédjen engem, de ő még nem látta Noelt. Harrynek semmi esélye sem lett volna ellen, én pedig féltettem őt, nem akartam, hogy bármi baja essen.
Harry úgy fél 1 körül elaludt és mély szuszogását hallgatva valahogy nekem is sikerült álomra hajtanom a fejem védelmező karjai között.
Igaz, hogy későn aludtam el, de mégsem tudtam magamhoz híven, sokáig aludni, már kicsivel 8 után kipattant a szemem, de Harry sem volt már akkor a szobában. Megtapasztaltam, hogy nedves hajjal lefeküdni nagyon nem praktikus, mivel annyira elfeküdtem a hajam, hogy azt már csak majdnem 1 óra hajvasalás után sikerült rendbe hoznom. Mikor készen lettem, hajamat elégedetten hátrasöpörtem és a hirtelen látványtól elszörnyülködtem. A nyakamon egy lilás pirosas folt éktelenkedett. Gyorsan a nyakamhoz kaptam, de rögtön el is vettem a kezem, mert apró fájdalom nyilalt a tegnap délután kiszívott területre. Gondosan a hajam alá rejtettem a sebet és megpróbáltam elfelejteni. Nagyjából sikerült megemésztenem a Noellel történteket, de mikor a tegnapra gondoltam, még mindig felfordult a gyomrom és biztos voltam benne, hogy nem fogom egyhamar elfelejteni a rossz emlékeket.
Épp, mikor felöltözve és már normális hajjal kiléptem a fürdőből, meghallottam a bejárati ajtó nyílását. Egy pillanatra lefagytam és egy kis félelem kerített hatalmába, de csak míg meg nem láttam Harry göndör fürtjeit.
- Jó reggelt! – köszönt vidáman egy nagy tálca étellel a kezében, mitől rájöttem, hogy milyen éhes is vagyok és megkordult a gyomrom.
- Szia, Harry! Azt nekem hoztad? – kérdeztem reménykedve.
- Persze – bólintott nevetve. – Gondoltam, hogy éhes leszel, mint ahogy az általában szokott lenni és már bezárt az étkező, szóval hoztam neked egy kis reggelit.
- Életmentő vagy! Köszönöm – adtam az arcára hálásan egy puszit és elvettem tőle a tálcát. Törökülésben letelepedtem az ágyra és mohón nekiláttam a reggelimnek. Harry leült mellém és az ágyon hátradőlve bekapcsolta a tv-t, mikor nagy zajt csapva, mint valami állatok beszabadult Niall, Zayn, Louis és Liam a szobába. Niall rögtön rávettette magát a reggelimre, Zayn egy tükröt keresett, Louis áthozott pár répát, hogy berakja a hűtőnkbe, mert náluk már nincs több hely,- nem tudom, ilyenkor hol van Eleanor – Liam pedig csak nyugodtan kapcsolgatta a tv-t. Pár gombnyomás után a képernyőn feltűnt egy ismerős arc. Apu adott éppen interjút a helyi tévének, mire Zayn is kijött a fürdőből. Liam nem lapozott tovább én pedig érdeklődve néztem apát a képernyőn keresztül.
- Mondd csak Paul, meddig tisztelitek még meg jelenlétetekkel a várost? – kérdezte a riporter.
- Még a jövő hetet is itt töltenénk. A fiúk nevében is mondom, hogy New York egy fantasztikus hely és az amerikaiak is nagyon kedvesek – válaszolt apa mosolyogva.
- Az örömmel hallom! Mint hallom a menedzserkedés nagyon sok utazással jár, nem hiányzik a családod egy-egy turné alatt?
- Nekem a fiúk olyanok, mintha a saját fiaim, mellettük nincs hiányom semmiben.
Eddig mosolyogva néztem az interjúk és büszke voltam apura, de ennél a mondatnál lehervadt a mosoly az arcomról. A fiúk erre rögtön csak poénkodásba kezdetek, de bennem viszont valami eltörött. Tudtam, hogy nem valami fényes apuval a viszonyom, bár a turné során valamelyest javult, de azt sosem gondoltam volna, hogy ennyi távol állunk egymástól, hogy szinte engem már család számba sem vesz. Felpattantam az ágyról és dühösen a fürdőbe rohantam, nem akartam a fiúk előtt kiborulni. A méregtől könnyes lett a szemem, de engedtem őket kicsordulni, eldöntöttem, hogy soha többet nem ejtek könnyet apa miatt. Miatta jöttem el erre a hülye turnéra, de úgy tűnt, hogy minden erőfeszítésem hiábavaló volt. Rájöttem, hogy semmi keresnivalóm itt. Az lesz a legjobb, ha hazamegyek. Elkezdtem bedobálni minden fürdőszobai cuccomat a táskámba.
- Mit csinálsz? – kérdezte Harry nekitámaszkodva az ajtófélfának.
- Pakolok.
- Hát azt én is látom – forgatta meg a szemét. – És mégis miért pakolsz?
- Mert hazamegyek – válaszolva és kicsusszantam mellette az ajtón, be a hálóba. Biztosan Harry küldte vissza a fiúkat a saját szobáikba, mert a hálóban már nem volt senki. Letelepedtem a laptopom előtt és jegyet foglaltam a következő londoni járatra.
- De nem mehetsz haza! Tudom, hogy rosszul esett, amit Paul mondott, de ez még nem ok arra, hogy ilyen hirtelen elmenj. Csak beszéljétek meg a dolgot ha visszajött a hotelbe, kérlek! – győzködött Harry.
- Ezen nincs mit megbeszélni. Nagyon úgy tűnik, hogy én már nem tartozok a családjába – mondtam és egy dühös könnycseppet töröltem le az arcomról, miközben félig összepakolt bőröndömbe dobáltam a még a szekrényben lévő ruháimat.
- De te vagy a zongoristánk! Mi lesz velünk a koncerten nélküled? – dobta be az utolsó kártyáját.
- Majd megoldjátok valahogy – mondtam halkan. Nem akartam őket cserbenhagyni, de tudtam, hogy az a helyes, ha hazamegyek.
- Ash, kérlek, ne menj el! – könyörgött kétségbeesetten, miközben bőröndömmel az ajtó felé indultam.
- Rendben – álltam meg hirtelen. – Egyetlen egy okot adj, hogy maradjak, és akkor nem megyek el!
- A barátom vagy.
- Ez most kevés, Harry. Nagyon kevés – suttogtam és kiléptem az ajtón.
