Summer'09

Én megvédelek!

- Ashlyn! – kiáltott fel apa hirtelen, 10 perc után – Még mindig kéne egy állás? – kérdezte.
- Ööö... igen. – válaszoltam bizonytalanul, mert nem értettem, hogy jön ide ez az egész.
- Akkor felajánlok neked egy zongorista állást a One Directionnél!

- Hát, apa nem is tudom... - gondolkoztam el. Elég hirtelen jött ez az egész, fogalmam sem volt, hogyan kéne döntenem.
- Mindig ilyen munkát akartál nem? Zenélni, de csak a háttérben meghúzódva – győzködött.
- Igen, de... Mikor is lesz egyáltalán a következő koncert? – kérdeztem és még mindig nem tudta, mi legyen.
- Holnap este.
- De hát képtelenség megtanulni ennyi kottát egy nap alatt! – fakadtam ki.
- Ash, az apád vagyok, és teljesen tisztában vagyok a képességeiddel, – na, ezzel tudtam volna vitatkozni... - és különben sem kell fejből tudni az egészet, olvashatod kottából is. Meg tudod csinálni! Holnap este kipróbálod, és ha nem tetszik, nem kell aláírnod a szerződést – győzködött tovább.
- Ne is tudom – ráztam meg a fejem – Ezt még át kell gondolom.
- Ne már Ash! – szólt közbe Harry. – Csak próbáld meg! Jó móka lesz! Olyan jó lenne, ha megpróbálnád, igaz fiúk? – nézett a többiekre várakozva, mire azok hevesen elkezdtek bólogatni, úgyhogy nem mondhattam nemet.
- Rendben, de csak megpróbálom, aztán majd meglátom, mi lesz – egyeztem bele. Nem a pénz miatt tettem, azt apa így is-úgyis adott volna, hanem azért, mert tényleg szerettem volna ezt az állást és azt gondoltam, hogy talán így közelebb kerülhetek a fiúkhoz, mert tényleg szerettem volna a barátjuk lenni.
- Ez fantasztikus! – lelkendezett apa. – Tíz perc múlva indulunk Birminghambe, ott rögtön megkapod a kottákat. A szálloda biztosít nekünk egy „zeneszobát" ott tudsz is majd gyakorolni, csak kéne valaki, aki segíteni. Fiúk? – nézett rájuk kérdőn, de mire feltette a kérdést már éreztem is valakit az oldalamon.
- Majd én segítek! – ajánlotta fel Harry a segítségét készségesen.
- Rendben – egyezett bele apa mosolyogva. – Akkor most indulás! Mindenki! – csapta össze a két kezét – Tíz perc múlva találkozunk a kocsinál! – mind a hatan egy emberként indultunk vissza a szobába, most, hogy sikerült megoldani a problémát.
- Ash! – szólt utánam apa. – Nagyon köszönöm! – mondta, mire én egy halvány mosollyal válaszoltam és a fiúk után mentem.

Az a halvány mosoly közel sem mutatta ki azt, amit éreztem, igazából. A szívem majd szétrobbant a mellkasomban. Borzasztóan boldog voltam, hogy végre apa büszke rám, mert tudtam, láttam a szemében, hogy büszke. Annyi ideig próbálkoztam, hogy egyszer figyeljen rám és most végre sikerült és ezzel együtt még egy munkát is sikerült kapnom, pont olyat, mint amilyet mindig is szerettem volna.
Boldogan, szinte gyerekesen ugrándozva mentem vissza a szobába, ahol már kikészítve álltak a bőröndjeink.

- Indulhatunk? – kérdezte Harry kifelé a fürdőszobából.
- Persze! – mondtam egy óriási mosoly kíséretében.
- Boldog vagy – állapította meg ő is mosolyogva. – Jó látni, jól áll neked a mosoly – jegyezte meg, mire teljesen elpirultam.
- Ezt most vegyem bóknak? – kérdeztem kacéran.
- Annak szántam – nézett a szemembe.
- Induljunk! – mondtam pár pillanat múlva, mert kezdtem kényelmetlenül érezni magam és lesütöttem a szemem. Nem nagyon fordult elő eddig, hogy egy fiú nekem bókolt volna és váratlanul ért a helyzet.