Másodedző (Szalai Ádám rövid fanfic)

01

Mielőtt mindenki azt hinné, hogy bunkó vagyok, bemutatom a családomat, magamat, az ikertestvéremet. Szóval, most egy rövid és tömör élettörténettel fogtok gazdagodni apáról és anyáról. Elvált szülők, apa Magyarországon van, anya itt, Barcelonában. Apával senki se tartja a kapcsolatot, de ő se keres minket, szóval nem nagy baj. Egyébként anyukámat Fekete Szilviának hívják és ápolónőként dolgozik egy kórházban.

Az ikrem, a nővérem, Tóth Veronika Sára vak. Így született, sose látta a színeket, sose látott engem, sose látta a Parlamentet, pedig annyi szép helyre elvittük már! De sebaj. Vera kifejezetten találékony és akár el is lehet küldeni a sarki kisboltba, csak azt mond meg neki, hány lépésnyire van az áru a bejárattól. Hihetetlen. Ezt le is írta magának Braille nyelven, a saját kis írógépével. Büszkék vagyunk rá. Igaz, fogni kell néha a kezét, de ez számomra nem baj. Sőt. Verának van egy édes vakvezető kutyája, Lucifer, aki egy Újfunlandi fekete pamacs darab. De imádjuk és hihetetlenül engedelmes egy fajta.

És most jövök én, Dr. Tóth Alíz, az FC Barcelona női csapatának az egyik csatára. Ezért vagyunk Barcelonában, ezért élünk úgy, hogy mindent megadok a nővéremnek. Még a lehetetlen is megpróbálom, de erről majd később. Szőke hajam, közepes magasságom és zöld szemem van. És szálkás izomzatom, ami miatt szerintem sokkal jobban hasonlítok egy fiúra, de mindegy. Ez a focival együtt jár. Most huszonnégy évesek vagyunk Verával. Sportorvosnak tanultam alig pár hónapja diplomáztam le.

Ennyi lenne a mi családunk. És most jöhet a lehetetlen, ami miatt már minden követ megmozgattam. Kivéve egyet, de ez a legvégső eset. Vera nagy álma, hogy kimenjen az EB-re, és a Magyar válogatott összes meccsén szurkolhasson. Nos, ha ezt nem az Osztrák-Magyar előtt két hónappal jelenti be, még tudtam volna jegyet foglalni, de mostmár esélytelen. Hiába hívtam fel naponta többször is a jegyirodát, minden jegy elkelt, a VIP is tele, nem tudnak mit csinálni, és sajnálják. Sokat érek a sajnálatukkal.

Talán most kell bevetnem az aduászomat. Bernd Storck, a szövetségi kapitány szerintem jön nekem egy állásajánlattal, amire ki fog jönni velem a nővérem is. Felkaptam a telefonomat, addig jó, amíg Vera a magántanárnál van. Tárcsáztam, a szívem a torkomban dobogott.

- Bernd Storck? Tóth Alíz vagyok, elfogadom az ajánlatait, ha jöhet velem a nővérem. - kezdtem a kész tényekkel. Nem tudtam mire vállalkozom, csak fejest ugrottam az ismeretlenbe.