Másodedző (Szalai Ádám rövid fanfic)

08-Epilógus

"én pedig..."

Én pedig ellöktem magamtól. Nem bírtam volna úgy megcsókolni, hogy tudom, nem biztos, hogy az enyém lesz. Lehet, hogy száz kilométerekre lesz tőlem, nem fogom tudni, hogy mit csinál, és a szerelmemet nem csak a skypeon keresztül szeretném látni. Lehet velem van a baj, de elvárom, hogy a párom legyen mellettem.

- Alíz, ne lökj el. Basszus, itt állok Barcelonában, nem hiszel nekem? Nem hiszed el, hogy szeretlek? Feladtam érted a csapatomat! - ordított rám. Tágra nyíltak a szemeim.

- Te teljesen hülye vagy.

Mosolyogva mentem hozzá közel, arcát kezeim közé fogtam. Megtaláltam az embert, aki feladta értem az életét. Megcsókoltam. Olyan szenvedélyesen, amennyire csak tudtam. Ádám kezei a derekamat szorongatták, majd lecsúszott a fenekemre, belemarkolt, és egy jóleső morgást hallatott. Vigyorogva váltam el tőle, fejemet a nyakhajlatába temettem.

- Szeretlek Ádi. - öleltem meg.

- Ádi?

- Nem tetszik? - kicsit beleharaptam a nyakába, jelezve, tetszik, nem tetszik, ez az új beceneve. Nincs beleszólása.

- Dehogynem. - nevetett, majd felkapott az ölébe, megpörgetett. Amikor elengedett letérdelt elém. - Komolyan gondolom ezt az egészet Alíz. Szeretlek, és szeretni is foglak. Örökre. Ha mégsem, megengedem, hogy levágd a tökeimet, de ez nem fog megtörténni. Hozzám jössz?

- Úristen, de szeretlek Ádám! - a nyakába ugrottam, mire csókolózva eldőltünk a szőnyegen.

- Nem hiszek a nagy szavakba, de teljesen megbolondultam miattad, te lány. - kuncogott alattam.

- Nehogy azt, hidd, hogy te nem tetted meg ezt velem.

5 év múlva

Hazajöttünk Magyarországra és elindítottuk a Szalai futball iskolát. Több, mint száz gyereket edzünk, a legkülönfélébb korúakat. Edzőink között tudhatjuk Dzsudzsit, és Nagyit is, akik már az elejétől velünk voltak. Persze, Storck is hozzátett valamennyit, amikor rólunk nyilatkozott, hogy milyen kiváló játékosokat fogunk nevelni, ilyen edzői csapattal. Lehetünk akár a legjobbak is, ehhez nem kell más, mint kitartás, sok karikás szem és mindig legyen nálunk hajfesték a korai őszülés miatt. Ebben tökéletesen igaza volt. Most éppen egy tárgyalásról jövök, ahol megbeszéltük, a stadionunk építési terveit. Nagy álmaink vannak a csapattal kapcsolatban, mert rengeteg tehetséges gyereket foglalkoztatunk.

Otthon Ádám, Nagyi és Balázs a tévét nézte, ha jól láttam, az aktuális Barcelona meccset.

- Sziasztok srácok. - ölelgettem meg őket, férjemnek pedig egy csókot adtam. - Milyen volt a mai nap? - Dzsudzsi kapott az alkalmon és mesélésbe is kezdett.

- Ne is mond. Tudod, van a Kovács Zoli az U18-nál - bólintottam - ma meghúzta a bokáját, és olyan hisztit vágott le miatta, hogy azt tanítani kellene. Aztán a végén kijelentette, hogy igazából nem is fáj neki annyira, de tetszett-e az alakítása. - Balázs most nevetett, bár akkor és ott nem hiszem, hogy ugyanezt el lehetett volna mondani róla.

Szala ölében ülve, a legjobb barátaimmal, foci meccset nézve a legjobb. Sose akarok más életet.

VÉGE

Tádáááááá végeeeeee. Remélem, mindenki örül a happy end-nek, mert fél órája még azt terveztem, hogy Alíz elhagyja Ádámot. :D Oké, késtem (azt hiszem) négy napot, ne haragudjatok, azt hittem, hogy jövőhétre kell kiraknom a részt. :( Kis örömködés így a végére. MAJDNEM 6K OLVASÓÓÓÓÓÓ, szerintem ez nagyon durva, majd kiugrok a bőrömből, ezért új történet lesz! :) <3 (amúgy is lenne)