Másodedző (Szalai Ádám rövid fanfic)

04

Becsapta maga után az ajtómat. Én abban a pillanatban összerogytam és csak sírni tudtam. Lehet, hogy igaza van? Számító vagyok? Manipulatív? Könnyek ömlöttek a szememből, amikor valaki alig hallhatóan kinyitotta az ajtót és maga után be is csukta azt.

- Ki vagy és mit akarsz? – sírós hangom miatt csak a harmadik, negyedik próbálkozásra sikerült kinyögnöm azt, amit akartam.

- Semmi baj. – nem szólt többet, csak lerakott egy tányért az asztalra, leült mellém a földre és átölelt.

Erre volt szükségem. Két erős karra, ami megvéd. És ez nem Vera volt. Nem a nővérem, ez Nagyi volt. Nagyi, akit két napja ismerek, nem Vera, akiről én gondoskodtam több éven keresztül, most valószínűleg a fiúkkal van. Hiszen ezt a vitát mindenki hallhatta az épületben, csak Storck nem érthette.

Pár óra keserves sírás után végre lenyugodtam, és már csak halkan hüppögtem.

- Semmi baj Alíz. – mosolygott rám.

- De van. – biggyesztettem le a számat szomorúan. – Vera...

- Vera ha még most is ezt gondolja rólad, akkor nem érdemli meg, hogy itt legyen. Jó játékos vagy és remek ember. Ne higgy Ádámnak, rendben? – állam alá nyúlt és úgy kényszerített, hogy a szemeibe nézzek.

- Rendben. – reflexből az ajkait kezdtem fixírozni. Hiába voltak hihetetlenül jó és hívogató ajkai, az övéi nem tetszettek. Kicsit közelebb jött hozzám. – Ádám. – szóltam rá.

- Bocsi, elragadott a hév. – nevetett fel harsányan.

- Nem kéne. – mentem bele a játékba és egy aprót löktem a mellkasán. Drámaian hátravetette magát, kezét arra a szívére helyezte.

- Ne bánts, ááá! – kiabálta torkaszakadtából. Egy pillanat alatt ott termett az ajtóban Balázs és Laci.

- Hát itt meg mi folyik? – nevetett Balázs és közelebb jött hozzánk, Laci követte.

- Nagyi megjátssza magát. – forgattam a szemeim.

- Ne forgasd annyit, mert kiesik. – figyelmeztetett.

- Oké. – forgattam meg újból és rávigyorogtam. Csak legyintett és leült mellénk.

- Hogy vagy? Mi volt ez Ádámmal?

- Ettél? – vágott közbe Laci, és a tányérra nézett, amit még Nagyi hozott be.

- Akartam. - védekeztem egyből.

- Akkor egyél és lemegyünk focizni.

- Visszajövünk még edzés előtt?

- Edzés után sem. – kuncogott Balázs. – Persze, hogy visszajövünk. De kerüld el Ádámot. A csapatért.

Bólintottam és a kezembe nyomtak két szelet pizzát. Evés közben a fiúk szórakoztattak. Előadták, hogy szidom le némelyiküket. Szakadtam a nevetéstől, amikor Balázs bemutatta, hogyan oktattam ki a helyes labdavezetési technikájáról. Amikor végzett, rászóltam, hogy még mindig rosszul csinálja, mire lelegyintett. Laci térdére pillantottam, ahonnan már a tape nagy része lejött. Elővettem a paprikás krémet, mire Laci maga elé húzta Balázst.

- Vidd innen. – csak megpaskoltam magam mellett a helyet. Vonakodva, és nyöszörögve leült. Jó alaposan bekentem a térdét, a tapét visszaragasztottam.

- Na, majd holnap újat rakok rá. Rendben?

- Aha. – nekidőlt a vállamnak.

- Ne játszd nekem a hattyú halálát, ezt bárki kibírja. Gyere ide Balázs.