(Teen Wolf *Stiles* fanfiction)
Létrejöhet szerelem egy furcsa találkozásból?
Lehetnek érzelmek a leghalványabb kedvességből és a legnagyobb veszélyek közt?
Van esélye a titkos gyümölcsnek megérni?
Ha érdekel olvasátok el!
Egy vérfarkasos sztori egy...
Rất tiếc! Hình ảnh này không tuân theo hướng dẫn nội dung. Để tiếp tục đăng tải, vui lòng xóa hoặc tải lên một hình ảnh khác.
*Stiles szemszöge*
Újra kérdést akartam feltenni mikor láttam ahogy enyhén piros arca fal fehér lesz, bor vörös ajkai remegni kezdenek és csak annyit mondd suttogva...
-Itt van...!-majd felébredtem. Ziháltam és folyt rólam az víz. Össze vissza forgolódtam mire rájöttem, hogy csak álmodtam az egészet és a szobámban fekszek. Felkeltem, lehámoztam magamról az átizzadt pólóm, majd elmentem zuhanyozni. Hiába tudtam, hogy az egész álom volt, a megérzéseim folyamatosan veszélyt jeleztek és nem tudtam magam lenyugtatni. Kiszálltam a kádból és a tükör elé álltam, karikák voltak a szemem alatt amik lassacskán már igazi táskák lesznek, forgott velem a világ és hányingerem volt. És ekkor hirtelen belém ütött, mint az örült rohantam át Caitlin szobájába. Mikor berontottam mindent szét szedtem csak, hogy megtaláljam, de semmi jele nem volt annak hogy valaha bárki is lakott itt.
-Eltűnt.-sápadtam le. Azonnal leszaladtam apám dolgozó szobájához és dörömbölni kezdtem rajta.-Apa...APA-kiabáltam magamból kikelve, majdnem orron vágva szegény édesapámat, mikor ajtót nyitott.
-Mi bajod van Stiles? Miért kiabálsz?-nézett rám mintha megörültem volna.
-Eltűnt apa, Caitlin eltűnt...nincs a szobájába, nem találom sehol.-hadartam mire rá néztem apámra de csak az értetlenség ült arcán...
-Miről beszélsz fiam...ki az Caitlin?- és ez volt az a pillanat mikor úgy éreztem vége van.
*Ismeretlen szemszög*
-Hogy lehet, hogy emlékszik rád?-förmedtem a remegő Caitlinre.-Mit képzelsz ki vagy te, hogy egyáltalán ennek a fiúnak a közelébe menj, HA?
Azt hittem szétrobbanok..ez a kis fruska mindent tönkre tesz, félre kellett állítanom az útból, de nem értem, hisz töröltem az emlékeiket...ő mégis miért emlékszik, van valami amiről nem tudok. És nagyon nem tetszik...nem baj hamar kiszedem ebből a kislányból, nem lesz nehéz dolgom.
*Caitlin szemszöge*
Egy nagyon ijesztő kacajt hallottam útóljára mire teljes mértékben elnyelt a sötétség.
Álmomban egy hölgy jelent meg előttem. Ruhája arany színekben fénylett és felém integetett. Felindulásból futni kezdtem felé és a karjai közé vetettem magam.
-Anya...-sírtam az ölébe.-Hát élsz?
De megbántam...nem kellett volna megkérdeznem mert mosolya elhalványult és az álom rémálommá vált. Édesanyám a karjaim közt feküdt és csurom vér volt. A saját vére áztatta arany ruháját. Halványan mosolygott és utolsó szavait hallatta: Légy erős!-szólt.- majd láttam ahogy az egykor úgy ragyogó fény elhagyja szemeit és nem marad más csak a tátongó üresség.
-Édes istenem mit tettem?-zokogtam anyám akkor már jég hideg testébe.-MIT TETTEM??
*Ismeretlen szemszög*
Láttam, ahogy elhurcolják és mélyen a szívem mélyén tudtam, hogy ez lesz neki a legjobb.
-Kérlek bocsáss meg Cait...szeretlek...
Na madárkáim egy újabb részt köszönthetünk...tudom szomi lett de lesz majd jobb is én már csak tudom. Tartsatok továbbra is velem hamarosan jelentkezem, puszikaaaa!!! <3 <3 <3
