My Dear Ravenna - Tom Hiddleston Fanfiction

Prológus

Karácsony éjjelén járunk. Kint nyugodtan szállingózott a hó, szél nem tombolt, s a holdat sem takarták a felhők, mintha csak azt akarták volna, hogy mindenki gyönyörködhessen az égitestben. Ha az ember kinézet a hideg ellenére is elöntötte a melegség, ugyanis díszek ezrei ékesítették a környező házakat, fákat és oszlopokat, sütemények illata töltötte be az utcákat a fényekkel kézen fogva. Mindenki készen állt a karácsonyra, a fák fel voltak állítva, a családok apraja nagyja együtt volt és vacsoráztak este. Jobban mondva, majdnem mindegyik. A Wilson család háza üres volt, egyedül a nagymama, és az alig 5 éves James Wilson ücsörgött csak otthon, várva hogy Mr. és Mrs. Wilson megérkezzen. - Mama, hol vannak anyuék? - kérdezte a kisfiú izgatott hangon, miközben körbe rohangálta a szobát. Nagyanyja kuncogva megrázta a fejét, majd a gyerek után eredt és felkapva a nyakába tette. - Én azt nem tudom kicsim, azt mondták meglepetés nekem is - mondta a nagyszülő, miközben puszikat adott James lábaira. - De biztos vagyok abban, hogy hamarosan megérkeznek. Ha hazaértek, akkor pedig annyit ehetsz, amennyit akarsz! - mondta ujjongva a nagymama, mire James is felkacagatott és izgatottan tapsolni kezdett. Kicsi létére persze hogy imádta a hasát, de a másnap reggelt jobban várta. Akkor bontják ki ugyanis az ajándékokat, miután a Télapó a házban járt! Most is egész csapda rendszert tervezett felrakni a házban, hogy elkapja az ősszakállút, de mind jól tudjuk, hogy előbb fog elaludni, minthogy elkapja a Télapót. Hamarosan egy szürke autó parkolt le a ház előtt, a kis Wilson pedig szinte leugrott nagyanyja nyakából és az ajtóhoz rohant. - Megjöttek mama! - kiabálta izgatottan, majd, mint egy hűséges kutya, aki hónapok óta nem látta gazdáját szaladt az ajtóhoz és türelmetlenül várt, hogy vajon mit hoztak anyáék. Nem tudta nem észrevenni az anyja kezében a hordozó kosarat. - Kipp-kopp, kikopoh? - dugta be az apja a fejét, mire James kirohant és egyből megölelte annak lábát. - Apa! - kiáltott fel James, mire Mr. Wilson felkapta és beljebb cipelte, hagyva hogy az anyuka is betudjon jönni a házba. Azonban nem egyedül volt. - Óhhh, ő itt kicsoda? - érdeklődött James, ahogy meglátta, hogy a kosárban ki nyugszik. Egy kis gyerek aludt ott, aki nem lehetett idősebb két évesnél. Mosolyogva henyélt, szeme be voltak csukva és látszólag James harsány hangjára sem ébredt fel. - Halkabban kicsim. Gyere, üljünk le és megmutatom neked ki ő - mosolygott az anyja nyugodtan, majd lecsücsült a kanapéra, kisfia pedig rövid időn belül rögtön mellette is termett és kíváncsian pislogott, miközben mindenki helyet foglalt a nappaliban. Wilson nagymamát is nagyon érdekelte az új jövevény, könnyen lehet, hogy volt annyira izgatott, mint az unokája, de felnőttként visszafogta magát. - Nos...már nagyon-nagyon hosszú ideje gondolkoztunk ezen, és úgy döntöttünk, hogy Karácsonykor lenne a legjobb idő arra, hogy örökbe fogadjunk egy kisbabát - tért egyből a lényegre Mrs. Wilson. - Így hát elmentünk, de már nagyon rég meg volt beszélve hogy kit hozunk haza. James, ő itt Ravenna, az új kistestvéred - fejezte be az anya a mondandóját, majd kivette az alvó csecsemőt és az ifjú fiú kezeihez adta. James reflexből magához ölelte az új jövevényt, aki korához képest is sovány és sápadt volt. Látszott rajta, hogy beteges fizikumu. Ennek ellenére rámosolyodott a szerencse és családra lelt. - Kedvesem. Ezért sugdolóztatok annyit? Ez volt az a nagy titkolózás? - kérdezte a nagymama kuncogva, miközben felállt és közelebb ment, megnézve hogyan nyugszik a kislány az új „testvére" karjaiban. - Igen, ezért - felelte kurtán az anya, majd elindult a konyhába hogy gyorsan előpakoljon mindent. Hamarosan mindenki ott sürgött és forgott, azonban James ott maradt a nappaliban, nézte hugicáját, ahogy lassan ébredezik. Ravenna először résnyire nyitotta szemeit, majd aztán zavartan pislogott egy sort, nem tudta, hol van most. Érdeklődve pislogott körbe, majd aztán újra James-szet nézte. - Szia - köszönt neki félénken, miután a csend már kezdett őrjítővé válni. Hangja bizonytalan volt és ijedt, ugyan miért ne lett volna az, miután annyi éjszaka után máshol találta magát. - Szia! - vigyorgott le rá a bátyja. - James vagyok, az új testvéred - újságolta boldogan. - Az új....testvérem? - kérdezte meglepetten Ravenna. Sosem volt neki olyanja még, csak az árvaházban látott testvér párokat. És óh, annyit álmodott róla hogy lesz neki is egy majd. Ott ezért kinevették, de ő mindig szentül állította, hogy neki akkor is lesz testvére, még ha addig él is. Íme, most itt van, de nem akarta elhinni. Talán csak álmodik még mindig. Újra lehunyta szemeit, majd pár perc múlva kinyitotta, de még mindig James karjaiban volt. Ezek szerint nem álom. - Óhhh, hát ébren vagy kis Ravenna. Gyere anyához - jelent meg Mrs. Wilson és átvette a fiától a lányát. Ravenna szemei akkor újra zavartan csillogtak, majd az új anyja hajába túrt. - Anya? - kérdezte, csak hogy biztos legyen a dolgában. - Anya - felelt lágy hangon Mrs. Wilson - Üdv a családunkban kedvesem. Mostantól hozzánk tartozol. Gyere, együnk együtt - mondta, majd megfogta James kezeit is és együtt bevonultak a konyhába elfogyasztani első közös vacsorájukat.