My Dear Ravenna - Tom Hiddleston Fanfiction

6. Fejezet

Sokak számára a munka nem volt más, mint pokol. Minden reggel korán kelni, elindulni, a tömeg közlekedés, vagy pedig a dugó "szépségét élvezni", majd pedig bent órákon át szívni. Nyűg volt, és nem kevés fájdalom, hiszen nem csak magadnak kell megfelelned, hanem másoknak is. Ennek ellenére, amikor én álltam be dolgozni, nem ezt éreztem, pedig úgy álltam hozzá a legelején, hogy na, már pedig ezt most azért is megcsinálom, de semmi több. Élveztem. Élveztem azt, hogy segíthettem, ahogyan Guillermo Del Toro jobb kezeként álltam, és segítettem a neki abban, amiben csak szükség volt rám. Ha menedzseri munka volt, ha pedig szimplán egy szimpla tanácsra volt szüksége, ott voltam. Furcsa is volt számomra az elején, hiszen nem szoktak tőlem tanácsokat kérni. Általában nekem szoktak adni, amiket makacs jellemem miatt nem vagyok hajlandó megfogadni, pedig bevallom, be kellene. De most fordult a kocka. Segítettem például a lovak kiválasztásában, tekintve, hogy pár jelenetnél ugye, még ha egy röpke pillanatra is, de megjelentek lovas kocsik. 10 évvel ezelőtt nem lett volna akkora baj, ha például tegyük fel, nem egy feltétlen hidegvérű lovat tettünk volna be a fogat elé. Ugyan eme típusai a patásoknak nem kocsik vontatására lettek kitenyésztve, egy akkoriban élő néző ezt nem vette volna észre. De az a régi idő elmúlt, és már a legkisebb öv kibukkanó csatja is bukást jelenthetett egy-egy jelentnél. Mintha az emberek szemei kifejezetten arra fejlődtek volna, hogy a hibát meglássák. Elég egy rossz, megjelenő sportcipő a sarokban, és ez kiugrasztja a nézőt. Valljuk be, mindannyian kritikusok vagyunk, ha magunkkal nem is, másokkal szemben biztosan. Már pedig ebben a szakmában a hiba, még ha nem is tűnik nagynak, rosszat fog hozni, és nem kis lehúzást. Éppen ezért nem kis nyomás helyeződött a vállamra. De...de nem zavart ez a nyomás. Sőt. Felelősség teljesnek éreztem magam, abban a pillanatban, mikor nekem szegezte a kérdést, hogy na „Milyen lovakat hozassunk?". A szavam jelentet valamit, ez pedig jól esett. A munka, mely másnak pokol volt, jelenleg számomra nem volt más, mint olyan szórakozás, melynél észnél kellet lennem. A lovakat gondosan választottuk ki, én magam személyesen el is kocogtam az egyik istállóba, hogy kinézzem, melyen példányok azok, akik megfelelőek lennének. Nem volt szabad, hogy féljenek a hirtelen tett mozdulatoktól, se az erős fényektől, valamint természetesen engedelmesnek is kellet lenniük. Nem vagyok állat szakértő, ezt fontos tudni. Józan paraszti eszemet kellet használnom nagy részben, de türelemmel csak sikerült kiválasztanom négy hátast, akiket később megkapták a "szerepüket" a filmben. Azon a napon, amelyiken a legelső jelenetek egyikét vettük, ők is jelen voltak. Kora reggel volt, és kihasználtuk Toronto gyönyörű tájait, ezzel nem kis pénzt meg is takarítva, mert nem egy nagy stúdiót kellet bérelnünk.

- Jó reggelt - köszöntem mindenkinek, szemem a korán kelés ellenére boldogan csillogott. - Megjöttek már a lovak? - érdeklődtem, Guillermo pedig mosolyogva mutatott egy irányba, de tekintetét nem emelte meg, szemeivel a forgató könyvet bújta. Igen, nem csak a színész, hanem a rendezőnek is hihetetlenül fontos kelléke volt ez a nyomtatvány. Ez volt az az alap tégla, amire építkezni tudtunk, így sosem szabadott elhanyagolni. Mivel eléggé későn érkeztem, ezért én nem nyúltam bele eme filmes „bibliába", pedig a munkaköröm egyik legfontosabb tényezője lett volna a párbeszédek és a cselekmény átvizsgálása. Kezdő létemre viszont örültem, hogy nem szakadt a nyakamba egyből egy ilyen nagy feladat, helyette a többi, apró, de ugyan olyan jelentőssékel bíró dolgomra figyeltem.

Egy halovány mosollyal sétáltam a lovakhoz, akik mellet a tulajdonosuk állt. Figyelemmel kísérte a stáb tagjainak munkáját, érthetően féltette az állatait. Ők is képesek ugyan úgy stresszelni, mint mi, és ha még csak pár másodpercre is tűnnek fel, az ő munkájuk is ért valamit.

- Jó reggelt. Szabad? - kérdeztem, miközben meglengettem kezemben négy darab nagyobb szem répát. Direkt készültem a paciknak egy kis nasival mára, mindig is szívem csücskei voltak az állatok, és szerettem kedveskedni nekik.