My Dear Ravenna - Tom Hiddleston Fanfiction

5. Fejezet

Levegőért kapkodva riadtam fel, miközben arcomról folyt a víz, én pedig ijedten csapkodtam az éjjeli szekrényem tetejét, kezeimmel keresve az inhalátoromat. Morogva vettem észre, hogy nincs ott, én pedig megpróbáltam össze szedetten venni a levegőt, miközben haladtam lefelé a lépcsőn vak sötétben. Leérve első dolgom volt felkapcsolni a villanyt és a nappaliban meg is találtam a csoda eszközömet, amit számba vettem, és egy pár nagy lélegzetet vettem, miközben nyugtattam magam. Szívem erősen kalimpált mellkasomban, szinte kiütötte bordáimat a helyéről, az a rohadt álom sikeresen elhozta nekem a nem kellő rohamomat, melyet reméltem, hogy megtudok úszni. Miután még mindig nehézkésen tudtam kifújni a levegőt, szívtam még egy nagyot, majd inkább úgy döntöttem, hogy nem alszok vissza, hanem valami értelmes dologgal fogom elfoglalni az időmet. Ezért bekapcsoltam a tévét, és merészen az egészségügyi csatornákra kapcsoltam. Olyan beteg, de mégis szórakoztató dolgok mentek azokon ilyen időben, hogy jó ötletnek tartottam ezzel elverni az időm. Még azonban az előtt, hogy teljesen bele éltem volna magam a műsorba felszaladtam, és lehoztam a mobiltelefonom. Szokás szerint most is volt egy két SMS, melyek elolvasásra vártak, így úgy gondoltam, hogy hajnali háromkor megnézem őket, csak hogy gyorsan válaszolni is tudjak rájuk, mert később nem lesz időm, se térerőm arra, hogy válaszoljak rájuk, hiszen ma utazok. Először is volt egy SMS a banktól, hogy megérkezett az összeg, amit Kelly átutalt. Szóval megnyugodhattam, hogy nem leégve utazok ki. Aztán jött egy üzi Jamestől is. Egy olyan képet küldött nekem, amin baba jelmezben ült és egy mű pisztollyal játszott. Már most tudtam, hogy ezt YouTube-on előbb vagy utóbb vissza fogom látni, egy videó formájában. De most hogy megnézem, az leget, hogy nem is mű pisztoly. Jaj, James, vigyázz magadra kérlek. Végül pedig egy harmadik, számomra ismeretlen számtól jövő írásra is figyelmes lettem. Gyanakodva nyitottam meg az SMS-t, majd elolvastam a szöveget.

- Találd ki, hogy ki vagyok – írta az üzenet, én pedig egy pillanatra megijedtem, ugyanis egy névtelen SMS-ben ezt olvasni nem annyira megnyugtató. Ennek ellenére mertem vissza írni.

- Öhhmm, baltás gyilkos? – pötyögtem vissza, majd letettem magam mellé a készüléket, és igyekeztem elterelni a gondolataimat. Így hát HD felbontásban néztem egy csípő műtétet. Már a hideg is kirázott, mikor fűrészelni, és kalapálni kezdték a csontot, ijedtemben én is oda kaptam és megtapogattam a csípőmet, hogy megnézzem, egyben van-e meg, megnyugvásomra, ez volt a helyzet.

A telefonom hamarosan újra rezgett, szinte pattogott a kanapén a vibrálása miatt, én pedig érdeklődve, de bevallom, picit ijedten nyitottam meg a legújabb üzenetet, félve hogy ja, tényleg egy sorozatgyilkos az, aki csak arra vár, hogy besurranjon az egyik ablakon át és végezzen velem. Jó, tudom, hogy ennek nagyon kevés az esélye, de így is elég rém történetet hallottam ilyenekről, Jobb félni, mint megijedni.

- Nem, az messze áll tőlem. De teát vihetek, ha megadod hol laksz. Amúgy Thomas vagyok, a Hiddleston fajta, ha ismernél még más Tomot, ami valószínű, mert gyakori név - az üzenet felénél újra elkapott a sokk, ijedten remegni kezdtem, miközben felpattantam és azonnal megnéztem az ablakok egyikét, ami szerencsére teljesen be volt zárva. Csak az üzenet befejeztével nyugodtam le, de nem tagadom, egy kis düh is keletkezett bennem, ami a brit férfi ellen irányult, még akkor is, ha csak én pörgettem túl az egészet. Kell neki hajnali háromkor írnia! Ilyenkor mindenkinek aludnia kéne már! Persze hogy megijedek, miközben ilyen sejtelmesen ír.

- Basszus Hiddleston, rám hozztad a frászt! Kellyt egyszer így rabolták ki! - adtam minimális hangot dühömnek, miközben fel-fel néztem a tévére, melyben éppen egy olyan férfit mutattak, akinek a fejébe állt egy golf ütő. Üzenetemre a válasz hamar meg is érkezett, és járt hozzá egy csatolt kép is egy kismacskáról, ami éppen aludt. Gondolom ezzel akart engesztelni.