My Dear Ravenna - Tom Hiddleston Fanfiction

3. Fejezet

Sóhajtva nézegettem magam a tükörbe. Akár hogy is forogtam jobbra, balra, igazítottam a hajam, felfogtam, vagy leengedtem és akárhányszor átvizsgáltam magam, nem találtam olyat, amin még javítani tudnék, ez pedig kétségbe ejtő volt, tekintve, hogy ahogy megláttam a tükörben magam, a legelső reakcióm egy szelíd fintor volt. Nem találtam magamat olyan állapotban, hogy emberek elé álljak, főleg nevesebb személyek elé, akik többet érnek nálam. Szinte már pánikolva próbáltam valamit találni, amivel csinosabbá tehettem volna magam, de egy kis masnin kívül, semmim se volt, így hát jobb híján fogtam, felfogtam lófarokba a hajam, és a masnit is beletűztem. Hátráltam egy két lépést és megnyugodva kifújtam a levegőt. Valamennyire jobban festettem, de így se éreztem a bőrömben magam. Ugyan, miért is érezném, minden bizonnyal csak felfújom ezt az egész forgatókönyv olvasást! Én nem is fogok semmit se csinálni ott, akkor mégis minek öltözök ki ennyire? Ja, igen, Kelly miatt. Ő szerette volna azt, hogy egy széplány legyek, csak a mai nap erejéig, mondjuk kicsit meg is sértett a kijelentésével, valamennyire igaza volt. Itthon úgy nézek ki a legjobb esetben, mint egy megtépett galamb, a rosszabbik formámat pedig jobb, ha meg sem említem. Ebből gondolom, ki lehet venni, hogy nem valami jól. De hát minek vannak az otthon meleg falai, ha nem élvezhetjük ki annak védelmező ölelését, és a privát szférát, amit ezzel hordozz, nem igaz? Itthon úgy nézhetek ki, ahogy akarok, és majdnem mindig azt csinálhatom, amit akarok, persze csak akkor, ha Kelly nem tudja meg. A ruhámat is jól megnéztem, le ellenőrizve hogy nem mocskoltam-e máris össze a fekete hímzett anyagot. Szerencsémre nem volt sehol semmilyen folt rajta, így valamennyivel lelkesebben léptem ki a fürdőből, majd lementem a nappaliba, ahol Kelly is már készen állt, mondjuk ő közel sem volt ennyire hivatalos, és kiöltözött, mint én. Szűk farmer gatya, felső és a szokásos sapkája volt rajta, de annyira azért ő is tisztelte a stáb tagokat, hogy egy teljesen új orr piercinget vegyen a mai napra. Potom kettő fontért. Biztos helyről vette, jól tudta hol lehet a lehető legolcsóbban hozzá férni bizonyos dolgokhoz, kis sunyi és smucig volt, de így szerettem. - Óhh, nocsak, nocsak, nocsak, milyen édes vagy – vigyorodott el Kelly, mint a bűnöző, aki rátalált az áldozatára. - Köszönöm – mondtam szendén, miközben lehajtottam a fejem és a lábfejeimet néztem. Még a lábaimban sem találtam meg azt a fajta szépséget, amit kerestem, nem voltam elégedett velük. Lehettek volna izmosabbak. Nem szeretem őket, olyan, semmilyenek. Talán híznom kéne. Igen, azt! De sosem ment... Akár mennyit is eszek, sosem sikerül. Talán egy héten át mekibe kellene járnom, az lehet, hogy segít! - Na, forogj egyet! – kérte Kelly, mire megemelve a fejem megráztam azt, jelezve hogy nem fog belőlem hat évest csinálni, akinek az anyukája éppen azt nézi, hogy hogyan áll a kislányán az a szoknya. Tudom, hogy áll rajtam a ruha, és nem kell ehhez próbababát se játszanom. – Ravenna, ne játszd itt nekem a szende szűz szerepét, ez egy egyszerű kérés volt. Forogj! – utasította, én pedig morogva, de megtettem, amit kért. Legalább nem fog zaklatni már ezzel sem. - Remélem, elég jó vagyok a te igényeidhez – tettem keresztbe a karjaimat, miközben a mondatban megnyomtam a "te" szócskát. Kelly véleménye szinte mindig más volt, mint a világé, így még jobban elbizonytalanodtam, amikor egy hatost mutatott a kezeivel. Vagy igaza volt, és tényleg szépen néztem ki, vagy pedig úgy, mint a lyukból frissen kihúzott róka, azaz szörnyűen. - Szerintem tökéletes vagy így. Ha pasi lennék, akkor szerintem meg lennél nekem. Mondjuk így is megvoltál – vágta le magát újra a kanapéra, látszólag ő fele annyira sem stresszelt rá az egészre, mint én. - Az azért volt, mert mindketten a porig ittuk magunkat – motyogtam, miközben megdörzsöltem az arcomat, hogy egy kicsit több életkedvet vigyek a lelkembe. Na meg hát próbáltam elhessegetni annak az emlékét, hogy Kellyvel hát, igen, lefeküdtünk technikailag, még évekkel ezelőtt, amikor mi még az egyetemet padjait koptattuk. Akkor még Kelly is odajárt, hangmérnöknek és vágónak tanult, de ahogyan megörökölte az egyik rokonától a kávézót ő ott hagyta az egészet, és neki látott életet lehelni a régi épületbe, és sikerült is neki. De már megint elkanyarodtunk. Szóval, volt egy nagy buli, amire mindenki meg volt hívva, még az olyan félénk csajok is, mint én. Én pedig elmentem, de, csak mert ott volt az akkori nagy szerelmem, akivel azóta se váltottam egyetlen szót sem. Cupido nyilai kegyesek, nem igaz? Anélkül zúgsz bele valakibe, hogy ismernéd, és nem tehetsz ellene semmit sem. Visszatérve, Kelly és én berúgtunk, valamennyire. Annyira, hogy szépen szobára menjünk és lefeküdjünk. Viszont annyit nem ittunk, hogy elfelejtsük az egészet, vagy, hogy kiessen az, amit tettünk. Szerencsére ez az egész a mi titkunk maradt, Kelly tartotta a száját, mondjuk az ő hírnevén akkor sem csorbult volna semmi, már egyetemen is tisztán kimondta és leszögezte, hogy ő biszexuális, számára jöhet férfi vagy nő, ha vonzódik hozzá, akkor vonzódik hozzá, ennyi, nincs vita. Engem pedig sosem zavart Kelly szexuális orientációja, egyrészt, kivagyok én, hogy megmondjam, hogy kit szeressen és hogyan, másrészt viszont egyszerre értett nagyon jól a férfi és a női szívekhez is, és kifejezetten érdekes volt azt látni, ahogyan alakítgatta a szerelmi életét. Esküszöm, Kelly jobb bókokat tudd mondani, mint eddig bármely férfi, akivel találkoztam. - Most mond azt, hogy másnap reggel nem volt jó buli erre a látványra kelni, tudom, hogy tetszett – mutatott Kelly végig magán, mire én játékosan megbokszoltam a karját, hogy most már tényleg fogja be. Máig nem tudom megmondani, hogy tényleg tetszett-e a Kellyvel történt aktus, mert nagyon homályosan emlékeztem rá így is, másrészt az idő kegyetlenül csiszolta az emlékeimet, nem is tudom már, hogy mit is csináltunk pontosan akkor, csak annyi van meg, hogy megtörtént. Valamint Kelly drága is mindig felhozza a témát, általában akkor, ha zsarolni próbál valamivel, így ha akarnám, sem tudnám teljes egészében elfelejteni. Ha pedig a későbbiekben ez a kis incidens kiderülne, akkor majd megmagyarázom azzal, hogy az „egyszer élünk" gondolattal mentem vele szobára és remélhetőleg, ezzel meg is oldok minden egyes kérdést, amit mások feltesznek. - Hányra kell oda érnünk? – kérdeztem, miközben megnéztem a mobilomon az időt. Szerettem volna legalább egy órával előbb ott lenni, ismertem Guillermot, ő mindig hamarabb esett be mindenhova, és elsőként, így jó lenne, ha Kellyvel előbb tudnánk megérkezni, mint ő, hiszen nélkülünk ki sincs nyitva az üzlet. - Azt mondta A Bika, hogy úgy dél környékére fog megérkezni, és hogy utána szállingóznak majd be a többiek is, de azt ő maga sem tudja, hogy milyen sorrendben és milyen időben – felelt Kelly a kérdésemre, én pedig megkönnyebbülten fújtam ki a levegőt, látva hogy még csak reggel kilenc van. Akkor elég lesz, ha tizenegyre már ott vagyunk. Szeretném, ha minden a legjobban menne. Bár mondjuk, ez nem rajtam fog múlni. Úristen, mégis kit akarok én becsapni? Úgyis befogok ijedni, és meg sem fogok szólalni, hacsak nem hozzám szólnak. Az pedig tekintve hogy mindenki vad idegen, nem fog bekövetkezni. Mondani sem kell, hogy az egész várakozást végig izgultam. Alig tudtam nézni a tévét, folyamatosan egyetlen egy gondolat járt a fejemben, még pedig az, hogy ne csináljak egy hatalmas nagy bohócot magamból. Pusztán ennyi! Még imádkoztam is, pedig nagyon nem volt szokásom. Végül, pedig amikor végre megérkeztünk a kávézóba Kelly neki állt kipakolni, úgy gondolta, hogy mindenkit megkínál majd kávéval, vagy teával, attól függ, hogy mit kérnek. Bár jól tudtam, hogy a teát nekem kell készítenem, Kellynek nehezére eset, sosem találta el a megfelelő mennyiséget. Nem is hibáztatom, őszintén, néha magam is elhibáztam, vagy túl kevés, vagy túl sok tejet öntöttem a teába, ami miatt sajnos dobhattam ki az egészet. Nem szerettem rossz munkát kiadni a kezeimből, így inkább mindig újra kezdtem. Egy teának tökéletesnek kell lennie, még akkor is, ha csak egy tea. Angliában vagyok istenemre, itt a tea szent! Éppen álltam és mosolyogva törölgettem a pultot, amikor meghallottam azt a jellemző csilingelést, mely akkor történt, ha valaki belépett az ajtón. Amikor elkezdtem dolgozni még utáltam, hiszen egyfolytában hallani igencsak idegesítő volt, de mára már megszoktam és helyette egy jelzés volt számomra arra, hogy valaki megjelent. Ez akkor volt vicces, amikor a sarki kisboltban voltam és éppen vásároltam odahazára. Ott is egy pont ugyan ilyen kis csnegő fügött az ajtó mellet, én pedig meghallva annak hangját odaléptem a frissen belépő személy elé és megkérdeztem, hogy mivel szolgálhatok. Majd rájöttem, hogy nem dolgozni vagyok ott, így bocsánatot kértem, gyorsan fizettem és haza szaladtam. Egy kicsit szét voltam esve azon a napon. - Nos, kijött meg? – kérdezte az ismerős hang én pedig felkapva a fejem rohantam elé és szorosan megöleltem Guillermot. - Nagypapa, ilyen korán? – néztem fel rá kissé színlelt meglepődöttséggel, hiszen ugye hogy megmondtam, hogy korán fog jönni! - Csak a szokásos. De kis csinos vagy, látom készültél. Na, mesélj, hogy vagy? – borzolta meg kicsit a hajam, majd gyorsan megmutattam neki, hogy az előre készített asztalok közül hova ülhet. Rögtön le helyet is foglalt, én pedig vissza totyogtam a pult mögé, és kérdeztem, hogy mit kér. – Egy kávét szeretnék, lehetőleg bika erőset – vigyorgott, mire megemeltem a kezeimet és szóltam Kellynek hogy ezt ő csinálja. - Persze hogy én csinálom, még kávés lesz az új rucid – kuncogott Kelly kissé gúnyosan, majd elkezdte készíteni az italt, én pedig addig feleltem Del Toro kérdésére. - Tűrhetően. Jobban mondva szarul, de büszkén – horkantottam vissza gondolva a pár nappal ezelőtt történt „megcsalós" dologra. Most is feláll a hátamon a szőr, már a gondolattól is. - Miért? Valami történt? – pislogott ki a szemüvege mögül, majd megköszönte Kellynek a kávét. – Vagyis gondolom valami biztosan történt, de érdekelne, hogy mi – javította ki magát, miközben elkezdett szürcsölgetni. - Igazán eseménytelen az egyetem utáni életem. Dramaturg melót szinte lehetetlen találni, tekintve arra, hogy ugye erre az ágra szakosodtam, és egy kezdő nem igen kell senkinek, pedig még most is tanulok, igaz, csak magamban és e-mailen keresztül. De senkinek sem kell egy frissen diplomázott kiscsaj, meg nagyon kapcsolataim sincsenek rajtam kívűl, ami ebben a szakmában rohadt nagy gondot jelent. Valamint pár napja sikeresen megcsalt az idézőjeles párom is, aki most már nem az, tekintve az ügyet. Csak egy átlagos hét az én kis szerény és nyomoronc életemben – kuncogtam a saját szánalmamon, miközben figyeltem a reakcióját. - Hajjaj. Balszerencsés egy hölgyemény vagy te. De ne aggódj, megsegítelek majd – felelte, és én egy pillanatra megdermedtem, mert nem tudtam, hogy ezt mire is értheti. Már éppen rákérdeztem volna, amikor újra nyílt az ajtó és belépett egy hatalmas égi meszelő. Egyből leesett az állam, és a mellettem álló Kellynek is, aki viszont sikeresen majdnem leejtett egy poharat. Most az egyszer én voltam az ügyesebb! - Jó délt kívánok a hölgyeknek – biccentett felénk, mire mi is vissza biccentettünk, majd összenéztünk. - Uramisten. Hogy lehet ennyire jó férfi? – kérdeztem Kelly füléhez hajolva, a lehető leghalkabban, nehogy meghalja. - Mire számítottál? – kérdezett vissza barátnőm kuncogva, majd láthatóan jól végigmérte a frissen érkezőt. – Most már tudjuk, hogy miért vannak annyian oda Tom Hiddlestonért. Olyan, mint a szőke herceg a mesékből – morogta, majd rögtön meg is lökött enyhén, hogy menjek csak oda, megkérdezni tőle, mit kér. Ijedten néztem Kellyre, hogy biztosan jó ötlet-e az, hogy én menjek oda hozzá, de ő csak mutatta, hogy „gyerünk,". Nagyot nyelve lépkedtem oda a két férfihoz, majd egy mosolyt erőltetve az arcomra már éppen kérdeztem volna, amikor Guillermo észrevehette a kislányos félelmem és gyorsan megszólalt, még mielőtt én tehettem volna meg. - Thomas, ő itt Ravenna Wilson, az egyik tanítványom, ha mondhatom így. Ravenna, Tom Hiddleston, gondolom, nem kell bemutatni már – mosolygott bíztatóan, ami valamennyire megnyugtatott. Úgy éreztem magam, mint egy rajongó, mikor a példaképével találkozik, de a slussz poén az volt, hogy én nem is voltam Tom rajongója. Eddig biztosan nem. - Örülök a találkozásnak, Guillermo már mesélt rólad – mosolyodott el, miközben óvatosan megfogta a kis kezemet és az ajkaihoz emelte azt, én pedig az hittem, mentem elájulok. Még sosem csókoltak kezet nekem, én pedig elpirultam, miközben végre kiböktem, hogy miért is jöttem. - Mivel szolgálhatok az úrnak? – kérdeztem, a szokásos vendéglátói illedelmességgel, de az arcomra egy kisebb mosoly is felhúzódott. - Kedves, nem kell magáznod, hívj nyugodtan Tomnak. Ami pedig azt illeti, lepj meg nyugodtan – kacsintott rám, mire én bólintottam egyet és vissza sétáltam a pult mögé, ahol mosolyogva neki is láttam a teának. Kelly egyből mellém is röppent, majd megcsípte a combomat, mire én picit megugrottam. Miközben pedig a tea készülődött lassan megjelent mindenki. Először Mia Wasikowska, hamarosan pedig Jessica Chastain is beesett Charlie Hunnam társaságában. Pár, kisebb szerepet játszó színész is megjelent, viszont nem lettünk túl sokan, egy nagyon barátságos kis kör volt a kávézóban, Kelly, pedig mint egy őrkutya figyelt arra, hogy más, civil ember ne jöjjön be. Én addig mindenkinek kivittem az italát, majd pedig Kellyvle helyet foglaltunk a kávézó könyvolvasó sarkában. Figyelmesen hallgattuk a próbát, mely inkább így elsőre egy ismerkedésnek tűnt, hiszen a színészeknek még gondolom, össze kell szokniuk, még mielőtt bármilyen, komolyabb kaliberű munkába kezdhetnének. - Tom néha ide szokott tekintgetni – vetette Kelly oda nekem suttogva, én pedig felnéztem a könyvemből. Ha már a könyves sarokban ücsörögtünk, úgy gondoltam, hogy tovább olvasom a krimimet. Esküszöm, Henning Mankell egy zseni, imádtam a regényeit, és amikor csak tudtam olvastam Wallander nyomozó ügyeit. Most is ezt tettem volna, csak Kelly nem hagyta a folyamatos kommentárjaival. - Ezt úgy mondod, mintha valami prófécia lenne – motyogtam halkan és megcsóváltam a fejem. – Már az is bűn, ha az ember nézelődik? – kérdeztem savanyúan, majd inkább gondosan beraktam a könyvjelzőm és letettem a könyvet, Kelly miatt úgysem fogok tudni sokat olvasni. Na, nem baj, majd otthon. - De nem érted. Direkt nézz ide. Ez nem csak nézelődés Ravenna – mondta szinte alig halhatóan, hozzám közelebb hajolva, miközben sas szemei fürkészték a többieket. - És erre miért vagy ennyire ráizgulva? – kérdeztem vissza, megpróbáltam a talajon maradni a lábaimmal, az álmodozást pedig igyekeztem mellőzni, de hát, nem igen tudtam rajta segíteni. Tom Hiddleston aurája már abban a pillanatban magába szippantott, hogy belépett a kávézóba. Szívem hevesen dobogni kezdett, mikor Kelly feldobta annak ötletét, hogy Tom direkt nézz ide, de féltem az újabb csalódástól, így próbáltam nem hinni neki. - Szerintem érdeklődik irántad –bökte ki halkan barátnőm, mire szívem szerint felprüszköltem volna egyet, de a háttérben komoly munka volt így inkább nem akartam azt megzavarni. Legalábbis annak tűnt. - És? Szerinted ez most jelent valamit Kelly? Ez a való világ, nincs mese, se mágia, se első látásra szerelem, és kétlem, hogy azért nézelődik ide, mert érdeklődik. Guillermo beszél hozzá és felénk is gesztikulál, nem csoda, hogy néha-néha ide kukkangat – mondtam szomorkás hangnemben, de ez volt az igazság. Ezek után én már tényleg minden reményt elvesztettem, és a pesszimizmus gödrébe estem, de jobb is volt így. A pesszimista az optimistához képest csak realista, tartja a mondást. Kelly mindig is optimista volt, ő volt a nap szőrös pamacs kutyája, aki, amikor csak tehette mosolygott és boldog volt, és hogyha létezne farka, biztos lennék abban, hogy csóválná is. Én alapjáraton sem voltam az a hű de bizakodó fajta, de álmodozni mertem. Óhh, mennyi mindenről! Eredetileg rendőr akartam lenni! Nem is, hanem detektív! Igen, az. Mindig is izgattak a bűnügyi esetek, a gyilkosok mögötti indíték, azok a kis szaftos, de izgalmasan mocskos dolgok, melyek minden nap mennek a világban, és mi észre sem vesszük. De nem feleltem meg. A fizikális felkészülésem sosem volt elég nekik, végül pedig feladtam és inkább a dramaturgia felé vettem az irányt. Itt is nem egy pofont kaptam. A professzorom egyszer hozzám vágta, túl sokat gondolok, és hogy muszáj földhöz ragadva dolgozni, realistán gondolkodni. A filmek csodákat készítenek, igen, de a valóságban nincsen ezeknek a csodáknak helyük. Ezt mondták a szemembe. Mondjuk, ha belegondolok, lehet, hogy csak azért fogalmazott így a professzor, mert ki nem álhatott, de mivel tanultam, általában nem talált túl nagy fogást rajtam. Végül befejeztem az egyetemet, de hiába kerestem munkát, nem találtam, itt kötöttem ki, majd egy újabb szerelmi csalódás ért, én pedig már nem akartam álmodozni tovább. Mindig kínzó fájdalom lett a vége és csalódás, mert semmit sem így terveztem, de az élet a szemeim közé köpött. Most meg itt ülök, és hallgatom Kellyt, miközben híres emberek, olyanok, akiknek nevük is van, dolgoznak pontosan előttem. Kelly pedig elakarja hitetni bennem az ábrándot, hogy egy olyan kaliberű férfi, mint Tom Hiddleston érdeklődik irántunk. Sajnálom Kelly, de ezt nem akarom elhinni. - Miért lettél ilyen hirtelen ilyen melankolikus? Mindig miután ezeket a könyveket olvasod, ilyen állapotba kerülsz – sóhajtott fel Kelly, mire én hátradőltem elmosolyodva. Lehet, hogy tényleg a könyv miatt vagyok ilyen. Vagy csak szimplán nem akarok hinni semmiben. Ki tudja. Az olvasó próba hamarabb véget ért, mint hogy azt én reméltem volna, de még maradtak egy kicsit, gondolom én, hogy pihenjenek. Kelly rohant is, hogy felszolgáljon egy újabb adag kávét, én pedig egyedül maradtam, a könyvel az ölemben. Hamarosan azonban lépteket hallottam, mire ösztönösen fel is pillantottam, és azt vettem észre, hogy Guillermo és Thomas közelítenek felém. Rögtön nagyot nyeltem. Csak nem elrontottam a teát? Milyen nő vagyok, ha egy cseszett nem tudok elkészíteni?! Félve pislogtam fel rájuk mikor hozzám értek, Tom pedig leült Kelly helyére, mire a legjobb barátnőm összeszűkült szemmel kezdte el vizslatni a brit férfit. - Nos, kedvesem, emlékszel, hogy mondtam neked, amikor megérkeztem, hogy majd megsegítelek – ismételte meg magát, mire én lassan bólintottam, próbáltam csak Del Torora figyelni, mert tudtam, hogyha Tom szemébe néznék, akkor még nagyobb zavarban érezném magam. – Nos, úgy gondoltam, hogy segítek neked egy kis tapasztalatot szerezni, és alkalmazlak, hogy ezek után majd tudj valahol kezdeni, ha nálam végeztél. Viszont, hogy ne legyél annyira elveszve és hirtelen mély vízbe dobva, Thomas fog segíteni neked majd beilleszkedni, körbe mutatja a dolgok forgását, majd amikor betanultál mindent, hogy mi merre van bele is csapunk a lecsóban, és mellettem fogsz dolgozni. Szóval, benne vagy? – kérdezte, én pedig lefagytam, ahogyan az agyam lassan felfogta, hogy mi is történt. Guillermo Del Toro, a mentorom és tanárom, munkát ajánl nekem? Ahogy leesett a tantusz rögtön felpattantam és azonnal az öreg nyakába vettem magam, miközben a lelket is kiszorítottam belőle. - Úristen, köszönöm! Köszönöm, köszönöm, köszönöm! Ígérem, nem fogod megbánni! – pattogtam kislányos lelkesedésemben, miközben csak az járt a fejemben hogy mikor fel adtam, megtörtént a csoda! A csoda, melyet pár másodperccel ezelőtt tagadtam le! Hát mégis létezik! - Szívesen nagylány – kuncogott Del Toro, majd megfordított, így Tommal szemben álltam. – Neki is köszönd meg szépen hogy babysitterkedni fog – kuncogott a fülembe, mire Tom hamarosan szét is tárta a karjait, hogy jöjjek csak, én pedig mentem, és Tomnak is adtam egy hatalmas nagy ölelést. A boldogságom elmosta a félős énemet (már amennyire), így nem remegtem annyira az ölelésben. Vagyis remegtem, csak nem az izgalomtól, hanem az örömtől. Hamaroson pedig újra Gulliermoval álltam szemben és izgatottan kérdezősködni kezdtem. - Oké, mit vigyek? Melyik repülővel menjek, hova és mikor? – nem tudtam sehogy se palástolni az izgalmam, csillogó szemekkel tekintettem fel a rendezőre, és immáron főnökömre is, aki kezeit a vállamra tette, és úgy nyugtatgatott. - Rég láttalak ilyen boldognak. Nos, majd e-mailben elmondom, hogy mikor kell jönnöd, és majd küldök szállás opciókat is, ugye nem pár napig tart a forgatás, kell egy hely, ahol lakhatsz. Szóval azt ajánlom, hogy először várd meg, amíg azokat elküldöm, és ha választottál a szállásod helyétől függően hozz magaddal plusz dolgokat. Egyéb iránt azt kell hoznod, amit minden utazásnál és nyaralásnál hoznál. Kistáska, nagytáska, ruha, jó sok, és lehetőleg meleg, mert Kanadában leszünk és a többi. Ne aggódj, mindent megfogsz tudni idővel – mondta, én pedig bólintottam, hogy vettem az adást, mögöttem pedig Tom mély hangon felkuncogott. Lassan felállt a székéből majd mellém állt, úgy nézett le rám, azzal a hatalmas kék szemeivel. Ha körül belülre be kéne mondanom azt, hogy meddig érek Tomnak, akkor azt kell mondanom, hogy körülbelül a szemem a mellbimbóival van egy vonalban. Így hát szegény férfinak rendesen lekellet hajtania a fejét. - Ritkán látok ilyen izgatottan valakit. Üdv a csapatban Ravenna. Örömmel fogok neked mindent megmutatni – kacsintott, mire én elpirultam. - Köszönöm már most a türelmed – mondtam szendén, mire felkacagott. Szinte csak úgy zengett a kávézó, ahogy „ehehe" hangokat hallatott. - Óhh, miért mondod ezt? – kérdezte érdeklődve, mire Guillermo egyből rá is vágta a választ. - Ravennának van az a rossz szokása, hogy nagyon gyorsan jár, és hogy ezt hajlamos halkan is tenni. Egy pillanatra vedd le róla a szemed Tom, és ő elfog tűnni, meg nem találod – felelte, egyszer sikerült halálra ijesztenem ezekkel a „halk lépteimmel". - Ez esetben igyekszek lépést tartani a hölggyel – nézett le rám Tom biztatóan, majd ment beszélni a többiekkel, én meg visszaálltam Kelly mellé, aki a csípőjével megbökte az enyémet. - Mi az? –néztem fel rá pislogva, mire csak megforgatta a szemeit. - Ne játszd itt a szűz kurvát, tudod mi az – forgatta meg a szemeit, majd mosolyogva szolgáltuk ki a vendégeinket, gondoskodva arról, hogy mindenük meglegyen, és hogy jól érezzék magukat. Elvégre is, többször is vissza kell majd ide térniük az olvasó próbák miatt, nem akarhatjuk, hogy rossz benyomásuk legyen a helyről. Végül délután négy óra tájékán mindenki szét röppent, és mi is mentünk haza. De aznap este, én nem tudtam aludni.