Bizonyíts / Prove it NG FF

Második rész

Miután megúsztam egy fulladást, felegyenesedtem és megpróbáltam megemészteni az ajánlatát. Bele gondoltam, s mivel éppen a közösségi Tinát játszottam nevetésben törtem ki.

- Normális vagy? – kacagtam – Szerinted én mi vagyok? Sarkon állunk esetleg? Összetévesztesz valakivel. Takarodj.

Nash ledöbbenve ült a székén. Nem hiszem, hogy sokszor hallott elutasítást. Gondolom a többi lány, akit esetleg megkérdezett már repült is. Vagy az ellenkezője van most, hogy szárnypróbálgatásként elsőként beadja ezt a dumát mindent vagy semmit alapon. A kezét levette rólam és máshova nézett.

- Nem megyek sehova. Attól, hogy modell vagyok, attól nem vagyok egy könnyen megkapható egyéjszakás kaland. – közöltem vele komolyan.

- Értem. Ne haragudj. – nézett mélyen a szemembe – Akkor úgy tűnik mást kell keresnem.

Felállt tőlem, és elsétált.

- Kifizeted? – lépett vissza hozzám és mosolyogva az italokra mutatott.

- Hogyne. – vigyorogtam – sőt, ezt vidd már el ajándékba.

Felkaptam a narancsleves poharat és egyenesen az arcába öntöttem.

- Upsz - kaptam a szám elé és úgy tettem, mintha véletlen lett volna ez az egész. Ő előttem állt és becsukott szemmel tűrte, ahogy a narancslé folyik az arcán. – Jó éjszakát Mr.Grier – veregettem meg a vállát, és visszaindultam a barátaimhoz.

- Mi volt a sráccal? – kérdezték szinte kórusban a többiek.

- Felajánlotta, hogy hazavisz. Gondolom nem társasjátékozni akart, szóval megmondtam, hogy köszi, de nem kérek ebből. – legyintettem.

-Nem fogadtad el? Normális vagy? Hol van? Megkeresem, majd én! - kapott a szájához az egyik "barátnőm" és már el is tűnt.

- Leöntötted? – kérdezte Maja.

- Le hát! – nyújtottam pacsiért a kezem ő pedig a fejét ingatva belecsapott.

Késő este volt amikorra hazaértem. Fáradtan dobtam le a ruhámat a padlóra, és bevonszoltam magam a fürdőbe. Vettem egy gyors fürdőt és elaludtam. Reggel a telefonom csörgésére ébredtem. No nem először csörgött, hanem vagy századjára így mérgesen vettem fel.

-Mi van már? – vettem fel dühösen a telefont.

- Tina! Láttad a címlapokat? – szólt bele a telefonba a menedzserem Leila. Villámgyorsan kikeltem az ágyból és a tabletemen megnéztem a cikkeket, amiket Leila átküldött. Először azt hittem, hogy rólam kerültek ki képek, ahogy Nash-sel flörtölök, de szerencsére tévednem kellett. Anthony-ról, a barátomról voltak képek, ahogy egy barna göndör csajt szed fel. Elégedetten böngésztem a cikket, és csak egyetlen dologra tudtam koncentrálni: Végre vége vele.

- Mi ezzel a baj? – kérdeztem. Mindig is az ilyen lányokért volt oda, ezért nem is értem, hogy az a két hónap, amíg valóban együtt voltunk az hogy tartott addig. – Mi ebben a pláne?

- Megcsalt! Álompár voltatok – válaszolta idegesen Leila – meg kell bocsátanod neki! Újra együtt kell lennetek! Imádtak titeket! A tiniknek ti voltatok a minden.

- Eszemben sincs – sóhajtottam nyugodtan. – Végre vége. Nem is akarom többet látni. Nyilatkozok majd és megmondom, hogy békésen elváltunk.

A vonal másik végén egy hatalmas csattanás hallatszott.

-Rendben – mondta szaggatottan – végül is ezzel is lehet népszerűséget szerezni.

Letettem a telefont és nekiálltam a reggelim elkészítésének. A telefonom ezerrel csörgött és mindenki interjút akart készíteni. Hattyúk halálát kell előadnom, mert nem tudhatják, hogy valójában majd szétszakadok az örömtől, hogy többet nem kell elviselnem őt. Ma estére egy gálára vagyok hivatalos. Az egész napom a díjátadóra való készüléssel telt el. Ruha próba, fodrász és sminkes.

Laza loknikba sütöttük a hajamat ami így elég rövid lett. Utálom ha ilyen a hajam, de mint mindig, most is más dönti el, hogy hogy jelenjek meg. Legalább a ruhámat én döntöttem el, hogy milyen legyen. Egy csodás tervezői darab, amit választottam: sötét kék térdig érő testhez simuló ruha.

Vörös szőnyeg és kamerák. A megszokottnál jóval kevesebbet mosolyogtam, pedig most lenne rá indokom. Maja és én karöltve mentünk végig a szőnyegen és megálltunk pózolni. Maján egy hosszú, fekete ruha volt. Csodásan állt neki. A hosszú barna haja kivasalva volt és lazán előre véve.

Egy ideig a kamerák előtt pózoltunk, majd elindultunk az épület felé, ahol maga a díjátadó zajlik. Fekete farmerben és ingben Nasht láttuk meg a kamerák kereszttüzében.

- Itt a tegnapid – jegyzete meg Maja nevetve. Nash mellett egy alacsony barnahajú lány állt és átkarolta őt. Gyorsítottunk a tempón, hogy ne vegyen minket észre, de ez úgyis elkerülhetetlen, hiszen engem is jelöltek egy díjra tehát biztosan látni fog.

Az átadó elkezdődött. Az én kezemben is volt egy a szép aranyszínű állatkából, amit a többi jelölt is kapott. Szavazni lehetett rám, hogy ki legyen az év médiaszemélyisége és én lettem az egyik. Elmondtam beszédet és büszkén vonultam le a színpadról.

-Az év Viner-e pedig... Nash Grier! – üvöltötte a műsorvezető. Tapsvihar tört ki, és Nash már fent is volt a színpadon. Megköszönte a támogatást, és a majdnem ezernyi ember közül sikerült kiszúrnia. Mélyen a szemembe nézett miközben beszélt. Mikor végzett, lesietett a színpadról és eltűnt az emberek között.

 Maja és én megbeszéltük, hogy átjön hozzám még beszélgetni. Lezavartam egy pár interjút, amiben a szakításomról kérdeztek. Pár ismerős és Maja társaságában beszélgettünk a csarnokban. Ugyan már vége az átadónak, de még szinte mindenki itt van és cseverészik.

-Kiszaladok mosdóba – jelentettem ki, és elindultam a mellékhelyiség irányába. Lassan tipegtem a magassarkúmban, amikor megjelent mellettem valaki.

- Merre ilyen gyorsan? – hadarta Nash és megérintette a vállamat. Sóhajtottam és lassan hátrafordultam.

- Mit akarsz? – kérdeztem unottan. A keze a vállamról lejjebb vándorolt.

- Már szabad vagy. Megcsaltak? Milyen érzés? – suttogta.

- Hagyj békén – sziszegtem. Elfordultam, és folytattam az utamat a mosdó felé. A lépéseit hallottam magam mögött és egy pillanat múlva már a kezét is éreztem magamon. Elém lépett és ezzel megakadályozta a továbbhaladásomat . A keze a fenekemre csúszott.

- Nem voltam világos? – emeltem fel a hangomat és ellöktem a kezét magamról. –Menj innen! Nem is ismersz.

Elmosolyodott, és feltette a kezét a feje mellé jelezvén, hogy mehetek.

- Tessék csak. Nem kell rögtön felkapni a vizet. Azért bemehetek veled? Itt megvárlak, aztán ismerjük meg egymást, ha ez a bajod – kacsintott.

Dühösen néztem rá. Éppen lehordani készültem, amikor a kezem remegni kezdett és megszédültem. Hirtelen eszembe jutott, hogy a mai nagy kapkodásban nem vettem be a gyógyszeremet. Pánikbeteg vagyok. Régóta tudok a betegségemről, és erre szedem a gyógyszert, ami segít lecsökkenteni a rohamaim számát. Arrébb löktem Nasht és megpróbáltam bebotorkálni a mosdóba. A mellkasom szorított és ömlött rólam a víz. A fülkébe érve előkaptam a táskámat és kiborítottam a padlóra. Ahogy a remegés és a szédülés engedte, próbáltam előkeresni a pirulámat.
- Nincs itt -állapítottam meg idegesen. Levegőért kapkodtam és próbáltam a pszichológusomnál tanult mantrámat ismételni. "Minden rendben... Minden a legnagyobb rendben." A földön ültem és remegtem. – Majánál... Majánál van.

Összeszedtem minden erőmet, és felálltam. A mellkasom egyre jobban szorított és én csak arra tudtam gondolni, hogy meg fogok halni. Előkaptam a telefonomat és Maját tárcsáztam.

-Gyógyszer – suttogtam elhaló hangon a telefonba.

- Futok! – szólt vissza a barátnőm és letette a telefont. A világ elsötétült körülöttem.